Annácska

- Állj vagy lövök!-állított meg a géppisztolyos. Megálltam, mert hát mit tehetnék mást, bár úgyis tudom, hogy meg kell halnom. Ezek a dilis fiúk, nem tudnak mást játszani, mint kommandósat, és mindig nekünk lányoknak kell a túszokat alakítani. Persze még ez is jobb, mint mikor karatésat játszanak, mert akkor mindig olyan nagyokat rúgnak.
- Gyerekek uzsonna - hallottam az Évi ovónéni hangját. Végre, már kezdtem aggódni, hogy soha nem szabadulok a géppisztolyostól. Azért ő az ajtóig terelget, hogy ne érezzem magam szabadnak, de a kézmosásnál már ő is leteszi a fegyverét.
Kinga és Juli sustorognak mellettem és vihognak. Nem figyelek rájuk, vagyis úgy csinálok, de hiába is figyelek, mert nagyon vigyáznak, hogy ne halljam a titkukat. Amikor az asztalnál ülünk ott is folytatják. Kati ül még velünk, de őt csak az evés érdekli. Kakaót kapunk vajas-mézes kaláccsal. Finom, de most nem esik jól, mert tudom, hogy nemsokára jönnek értem Anyáék. Már alig várom, hogy otthon legyünk. Anya előbb Gáborért megy a bölcsibe és csak utána értem.
Jöhetne már. Reggel azt mondta, hogy uzsonna után itt lesz. Gyorsan a számba tömök egy hatalmas falat kalácsot és kortyolok rá kakaót. Na, most már az uzsonna vége van, jöhet Anya.
Olyan jó, amikor otthon vagyunk. Igaz Gábor az öcsém mindig nyűgösködik és vele sokat kell foglalkozni, de Anya valahogy mindig úgy csinálja, hogy olyan mintha játszanánk. Apa sokat dolgozik, de mikor ő is hazajön akkor nagy a hangzavar nálunk.
Kinga és Juli már mennek is öltözni, mert értük megjöttek. Persze kézen fogva mennek, hogy mindenki lássa milyen jó barátnők. Én azért tudom, hogy naponta többször is összevesznek.
- Jaj, Anya mikor jössz már? - Az ablakban állok, és az utat nézem, hogy hamarabb meg lássam, hogyha jön.
Az ajtóból nekem kiabálnak. Kimegyek morcosan és látom, hogy Anya áll az előtérben.
- Anya, drága Anya - ugrom a nyakába. Már nem is bánom, hogy nem láttam az ablakból, csakhogy végre itt van.
Gábor a kocsiban ül és nyűgösködik, amíg öltözöm, aztán végre indulunk.
- Mi újság?- kérdezi Anya és én elkezdek mesélni, arról, hogy mit rajzoltam délelőtt, hogy zsíros volt a leves és finom a fasírt és, hogy a kommandósok elfogtak, na, és a végén - Anya olyan nagyon vártalak.-
Hazafelé bemegyünk az üzletbe vásárolni, természetesen kiflit már nem lehet kapni, de nem is baj, mert nemrég uzsonnáztam. Azért egy kicsit nyafogok érte, de mivel senki sem figyel rám, abbahagyom. Hazafelé Anya az én táskámba is pakol és én büszke vagyok, hogy tudok segíteni. Szuszogva érünk föl a negyedik emeletre. Szegény Anya még Gábort is cipeli.
Itthon vagyunk. Apa még nem jött. Gyorsan átöltözünk. Én megterítem az asztalt, Anya vacsorát készít, Gábor meg a lábunk alatt kóvályog. Mikor kész vagyok a terítéssel leülök és játszom vele, hogy Anya nyugodtan dolgozhasson.
Csörgést hallok az ajtóból.
- Apa - rohanok oda, és a nyakába ugrom. Ő Anyához megy puszit adni, de én nem szállok le róla. Olyan jó fogni.
Leülünk vacsorázni. Gábor úgy eszik, mint egy kismalac, de nem szól rá senki, mert ő még kicsi. Vacsora után leülünk a nappaliban, mert Anya azt mondta, hogy beszélni akar velünk. Ugyan mi rosszat csináltam már megint, ami miatt le fog szidni? - gondolkodom el, de nem jut eszembe semmi. Mosogatás után Anya jön és komolynak látszik. Kicsit félek.
Elmondja, hogy a Doktor Bácsinál volt és most már biztos, hogy kistertvérünk lesz megint.
Mit is mondhatok erre? Apa boldog, puszilgatja Anyát. Anya boldog, sugárzik és könnyes a szeme. Gábor még nem tudja, hogy mit is jelent ez, de én már sejtem. Megint kezdődnek az álmatlan éjszakák, mert a pici sír, na, és Anya még később ér oda az oviba értem. Nem akarom elkeseríteni őket azzal, hogy elmondom nekik, mennyi gonddal jár még egy gyerek. Mennyi mindenre meg kell majd tanítanom az új babát, mert emlékszem Gábor is milyen kis buta tud lenni. Úgy csinálok, mintha nagyon örülnék. Ami azt illeti, örülök is. Jaj, olyan klassz, hogy lesz megint egy kisbabánk. A gondokat meg majd valahogy megoldjuk.