Adattároló V.

Út az ismeretlenbe

Miután elhallgatott a hang kisvártatva elindultak a szirénák, e pár pillanat múlva el is hallgattak.
- Érdekes, jobb zenét is adhatnának a rádióban, de miért állították le?
Ahogy gondolkodom halk puffanásokat hallok a fal másik oldaláról.
- Fegyverlövések.
Előkaptam a gyűrűket, és megpróbáltam bejutni a központi hálózatba. Nem volt könnyű, mert elég biztonságosra csinálták, de mintha valaki már járt volna előttem, mindenfelé elszórt töredék forráskódok voltak a programban. A tűzfal nem is működött. Nem akartam feltűnést kelteni, ezért egyszerűen csak az összes ajtót kinyitottam, tekintet nélkül arra mi van mögöttük.

Kiléptem az ajtón, egyre hangosabb lövéseket hallottam.
- Na akkor nézzük a másik irányba.
Kész labirintus volt ez az egész hely, minden folyosó ugyan úgy nézett ki, mint az előző, az összes ajtón ugyan azok a jelek voltak.
- A francba, hogy lehet innen kijutni.
Ekkor egy női sikítást hallottam.
- Rose!
Biztosan mikor kinyitottam az ajtókat ő is kijött. Most meg ki tudja mi van vele. Elkezdtem rohanni a hang irányába. Mikor odaértem már Motoi is ott volt, és egy füstölgő pisztolyt tartott a kezében.
- Hellótok, bocs , hogy csak így rátok rontok, de el kellene húznunk innen a csíkot. Tudjátok mi történt? - kérdeztem.
Rose még mindig ijedt volt, és még mindig Motoi karját szorongatta, és nem is gyengén, mert kezdett már kicsit elsápadni a végtag.
- Reggel szerintem megtámadták a létesítményt. Arabok lehetnek, a hullákból ítélve. Felkaptam ezt a pisztolyt, és elindultam egy irányba, de nem tudom merre, aztán meghallottam ezt a sikolyt és idefutottam - ecsetelte Motoi, hogy neki is milyen jól telt a mai reggel.
- Akkor induljunk el jobbra - vetettem fel, és miközben felkaptam a fegyver előreléptem.
Motoi megrántotta a vállamat, és ekkor 3-4 golyó suhant el előttem.
- Jobb lenne, ha nem szeretnéd magadat kilyuggatni, még hasznos lehetsz.
Kicsit kiült az arcomra, hogy megijedtem, még megköszönni is elfelejtettem.
- Jól van, akkor mondd te, hogy merre menjünk.
- Pier szobája is itt van valahol a közelben, ha jól tudom. Meg kellene keresnünk, együtt több esélyünk lenne.
Csak bólintottunk Rosezal és elindultunk Motoi után.
Körül-belül 3 perc után nagy robbanást hallottunk.
- Ez a bejárat felől jött, szerintem berobbantották a kaput.
Rose egyre kétségbe esettebb arccal követte Motoit, mellettem valahogy nem érezte magát biztonságba.
- A következő fordulónál balra - mondta Motoi, mikor egy újabb robbanást hallottunk, ami azonban sokkal közelebbről jött. - Ez biztosan a jó öreg Pier lesz.

Nem adja könnyen magát a vén róka.
A forduló után mintha a falat frissen mázolták volna pirosra, mindenfelé húscafatok voltak, centis vér állt a folyosón, a falakról pedig cafatokban hullott

le az ami pár pillanattal ez előtt még állt és lélegzett.
-PIER!
-MOTOI!
- Látom, megint bombákkal játszadozol.
- Vui, látom, te meg megmentőt játszol. Miért nem hagytad ott őket, a nő meg sem tud moccanni a félelemtől, ez a balfácán meg még gondolom életében nem ölt embert, és ahogy ránézek, azt látom, hogy ez nem a mai nap fog megváltozni.
Kicsit arrogánsnak éreztem a hangját, de teljes mértékben igaza volt, ezért rá hagytam az egészet.
Bekapcsolt a vészmegvilágítás.
- Kiesett a generátor. 2 órányi levegőnk van.
Olyan gyorsan pörögtek az események, hogy észre sem vettem, és újabb hullákon gyalogoltunk át.
- Hogy akartok kijutni? Motoi azt mondta, hogy a bejáratot berobbantották, más kijáratról pedig nem tudok. - mondtam lihegve futás közben a többieknek.
- Egy kijárat van - bökte oda Pier.
- Nem, az nem lehet, nem gondolhatod, hogy már működik.
- Működnie kell, vagy meghalunk.
Halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy miről beszélnek, de csak követtem őket. Rose már az idegösszeomlás szélén állt, mikor hirtelen lekapcsolt a vészmegvilágítás, és helyét átvette a vörös színű riadókészültséges lámpa.
- A franc! 3mas szintű riadó - mondta nyugtalanul Pier.
- Akkor a védelmi rendszert is aktiválták.
- Ácsi, miről van szó?
- Felülírták a parancskódokat, és a védelmi rendszert ellenünk fordítják, biztosan keresnek valakit, és mindegy hogy élve vagy halva találják e meg.
Ekkor előkaptam a PHDDt és egy falban lévő csatlakozópontba szúrtam.
- Fiúk, hova akartok jutni, és lekapcsolom a védelmi rendszert a folyosókon, így legalább nem kell majd tartani a járőröktől.
- A hangárba.
Furcsalló pillantást vetettem Pierre, de ez az egyetlen esélyünk, és végül is úgy is már csak fél óránk van, mellesleg a hajón már minden rendszer működik, csak a végső kalibrálások hiányoznak, na persze meg a tesztrepülés.
- Igyekezzünk! - kiáltotta Motoi.
Végigszaladtunk a folyosón, és az irányító központ előtt megálltunk.
- Ide be kell néznem - suttogta Pierr, és kibiztosított egy gránátot.
Az ajtót résnyire nyitotta, majd begurította. Nagy villanás és három puffanás után bementünk.
- Mit keresünk itt?
- Simont és az ellenanyagot az idegméregre okoskám. Ha ki is jutnánk 12 óra után meghalnánk az ellenszer nélkül.
A vezérlőteremben megkötözve és a gránát miatt eszméletlenül találtunk rá Simonera.
- Gyerünk tovább a hajóra. Azt remélem, hogy az a 10 személyes állandó személyzet tudja tartani a hajót, míg odaérünk, és nem az ellenség fog ránk ott várni.
Pier vitte Simonet, így Motoi haladt elöl, utána én és végül Rose, aki már csak pityergett az egészen, ami történik vele.
Ahogy elhaladtunk a bejárat előtt azt hatalmas szikladarabok torlaszolták el. A kutatólabor bejárata sértetlennek tűnt, ami aggodalomra adott okot, hisz tűzpárbajnak nyoma sem volt, ami annyit tesz, hogy bent van már az ellenség, vagy egyáltalán még be sem jutott. Ha még be sem jutott az nagy szerencse, de egy ilyen nap után, szerintem nincs ekkora szerencsénk. Pierr felhelyezett pár robbanótöltetet, és élesítette őket.
- Fedezékbe!
Nagy robbanás, majd hatalmas por. Lövéseket nem hallottam.
Bementünk. Minden üres volt, érintetlen.
- EZ lehetetlen.
- Ne gondolkodj, gyere a hajóra.
Egyre nehezebben lehetett levegőt kapni úgy, hogy nem működött a létfenntartó rendszer.
- Gyerünk, erre van - mondta Pier.
Futottunk, ahogy a lábunk bírta, egy kis ajtóhoz vezetett.
- Itt menjetek be.
Egy szervizcsatorna bejáratának tűnt, de mikor kinyílt akkor az űrhajó belseje tárult elénk.
- Nem minden az aminek látszik.
Pier végighúzta a kezét egy szkenneren.
- PIER FRANCESCO KAPITÁNY AZONOSÍTÓ 2938B23 ÜDVÖZLÖM A FEDÉLZETEN.
Motoi rezzenéstelen arccal hallgatta végig, de én megdöbbentem, mi folyik itt, egy kapitánnyal dolgoztam, és nem is mondta senki?
Pier elfoglalta a helyét, Motoi beült a másodpilóta székbe. Pár ember még befutott a labor bejáratán, de éppen hátba lőtték őket. Így hát négyen indultunk neki az útnak.
Nagy robajjal beindultak a motorok, az antigravitációs motorok zümmögésébe remegtek a falak, majd ahogy elkezdtünk emelkedni Pier elindította a fénysebességnél lassabb meghajtóművet, és az időközben szabaddá vált mennyezeten keresztül elhagytuk a létesítményt. Ahogy egyre jobban emelkedtünk észrevettem, hogy a Marson voltunk.
Bevillant a nő, mikor elájultam, akkor nem csak pár óráig voltam eszméletlen. A kurva. Egy csúnya pillantást vetettem rá, de ő ebből mit sem érzékelt.
Ahogy egyre jobban távolodtunk elkezdett pittyegni a radar.
- Hipertérablakok nyílnak uram! - mondta Motoi.
- Pajzsokat fel, harckészültség!

Érdekes lesz egy 5 fős személyzettel harcolni, amiből 1 sokkos állapotban van, 1 eszméletlen, és egy egyáltalán nem ért az űrhajókhoz.
- Zianne, amint kilép az első űrhajó, célozd be és tüzelj.
Zianne, mi a franc, azt hittem egyedül vagyunk.
- Értettem parancsnok! - szólalt meg egy női hang.
Mesterséges intelligencia, egy android. Kár hogy nem egy nyugis hétvégén történik ez velem, és attól kell tartanom, hogy meghalok, mert elbeszélgettem volna a készítőjével.
Ahogy kinézek az űrre, a távolban kisebb energia kisüléseket látok, egyre jobban sípol a radar, és egyre jobban aggódik Motoi és Pier is, holott nem szeretnék kimutatni.

Folyt köv.: 6 éves munka gyümölcse