Adattároló IV.

Adattároló IV.
A történet bonyolódik

Lépteim hangos visszhangot vertek a fém falakon. Az egész épület valamiféle katonai komplexum lehet, hisz a föld alatt van, és minden a használhatóság és praktikusság jegyében van elrendezve.
6 év. Lehetetlen. Lehetetlen ennyi idő alatt egy működőképes hajót létrehozni. Már csak a kész tervektől a megépítés is minimum 30 év ha valamilyen nagyobb kaliberű hajót szeretnének létrehozni, és ha álcázóberendezést akarnak működtetni, akkor magas energiaigénnyel kell számolni.
Amit nem értettem az az volt, hogy miért akarnak féreglyukakon keresztül menni. A hipertér teljesen bevált módszere az utazásnak, igaz, lassabb mintha féreglyukakat használnánk, de egyszerűbb, és biztonságosabb, ellentétben a féreglyukkal, ami képes megváltoztatni helyét, és a fizika törvényeit felrúgva játszadozni az idővel.
- Itt a szobája! - mondta az újdonsült ismerősöm, majd bökött rajtam egyet.
- Köszönöm az útbaigazítást!
Az ajtó szkennelt, majd kinyílt. Úgy néz ki, egyszemélyes hálótermem lesz. Összkomfortos, tehát WC, zuhanyzó egy kis szobában, van egy kis asztal, egy ágy és ennyi.
- Bocsánat, de hol a számítógép, amin dolgozhatok?
- Majd elfelejtettem - elhallgatott, és hozzám dobott 3 gyűrűt. – Ez a számítógépe.
Megnéztem a gyűrűket, majd leesett az állam. Ikontechnológia. Tyű ha, ilyet még a katonaságnál sem használtunk. A mély űri felderítésnek volt ilyen kütyüje, amivel a feltérképezett területeken történő mozgásokat figyelték. Kíváncsi vagyok, mit tud a kicsike.
- Amint látom ez a szemüveg lesz a monitor.
- Igen. Most magára hagyom.

Ezzel megfordult, és elment, a szoba becsukódott, és magamra maradtam.
Leültem az ágyam szélére. Mi a fene folyik itt. Mi a franc történik a háttérben. Kötve hiszem, hogy képesek lennének a jövőbe látni, sőt ezt biztosra állítom. Ha a jövőbe tudnának látni nem kellene semmit sem fejleszteniük, hisz csak megnéznék. De akkor mire kell nekik a pajzsom. Ha óriási gravitációs torzulásokat kell elviselni, akkor használható csak, tehát ha fegyverekkel támadnák őket, nem fognának fel semmit, hisz nem a szilárd anyag kívül tartása a cél.

Felálltam, majd odasétáltam az asztalkámhoz. Letettem a három gyűrűt. Mi a franc a céljuk. Megpörgettem az egyik gyűrűt, majd a másodikat. Nem értem. Ha létre is tudnák hozni egy ilyen pajzsot, azt folyton kalibrálni kellene, a változó féreglyukak miatt. Maximum egy vagy két típusú féreglyukra tudnám beállítani. Felhúztam a gyűrűket az ujjamra, és felvettem a szemüvegem. Egy retinaszkenner ellenőrizte identitásomat, majd hozzáférést kaptam az állományokhoz, amik a PHDDon voltak.
Érdekes csapat. Pier fegyvermérnök, míg Rose inkább kutatótiszt, és Motoi meg pilóta. De mi a francnak dolgozik egy pajzson egy fegyvermérnök, és egy pilóta.
Egyre több ismeretlen került ebbe az egyenletbe, és egyre jobban kezdtem kételkedni a szövegben, amit a nő előadott. Nem is értem hogy dőlhettem be neki. Ha fegyvermérnök és egy pilóta is van a dologban, és egy gravitációs pajzs létrehozása a cél, akkor csak egyetlen közös pontot találok. De most inkább lefekszem. Hosszú volt a mai nap.
Mosakodás után eltettem magam másnapra. Hamar reggel lett, egy pittyogó hang ébresztett, majd az ággyal szembeni fal képernyővé változott, és megjelent a létesítmény vezetője.
- Ideje felkelni, ne felejtse el a gyógyszerét.
- Önnek is szép jó reggelt!
Ezután eltűnt a képernyő. Felöltöztem, és elindultam arra amerről tegnap a melákkal jöttünk. Hamar visszaértem a kiindulóponthoz. Már ott várt rám Pier, Rose és Motoi is.
- Üdv emberek!
Erre csak mind csúnyán nézett rám, de Motoi visszaköszönt.
- Helló Lajos!
Legalább nem mindenki ellenszenves.
- Egyébként kire várunk?
- Rám! – hallottam a hátam mögül, és csinos elrablómat láttam fehérben.
- Nocsak, nocsak, ön is csatlakozik hozzánk?
- Igen, én fogom felügyelni, hogy minden a terv szerint halad e. Egyébként a nevem Simone.
Nem lepett meg, hogy velünk fog dolgozni. Így a legegyszerűbb kivédeni, hogy valami olyasmit csináljunk, ami nem tetszik nekik.
- Gondolom, már mindannyian ismerik a technológiát, amivel dolgozni fognak.
Senki nem szólt semmit, tehát folytatta.
- Önöket egy szigorúan bizalmas feladatra választottak ki, melynek körülményeiről és céljáról nem kaptak és kapnak felvilágosítást. Mindannyian egy idegméreggel a szervezetükben állnak előttem, aminek 12 óra után jelentkezik a hatása. Amennyiben együttműködnek, megkapják az ellenszert, továbbá egy új életet a Marson, majd 10 billió dollárt fejenként.
A Marson? Miért nem az Anoptherionon. Egyre furcsább ez az egész. Miért a Marson kapnánk új identitást.
- Feladatuk egyszerű, és személyesen lettek tájékoztatva róla. Mint tudják ez is szigorúan bizalmas, és amennyiben kiadják ezt az információt megvonjuk az ellenszeradagjukat.

Remek, tehát a többiektől sem fogok megtudni semmi újat.
- Még valami, a kutatási anyagaikat a megadott embereknek küldjék el, csak és kizárólag egyedül dolgozhatnak, tehát a csapat valójában 4 részre oszlik mostantól.
- Akkor mi a francot keresünk itt? – szólalt meg csapatunk másik női tagja.
- Látom Ms. Rose nem tanulta meg a jó modort még mindig. Mellesleg mi diktálunk, önök pedig teszik amit mondunk. Majd megnyomott egy gombot a PDAjan.
Rose kicsit megszédült, majd majdnem eldőlt. Motoi kapta el.
- Amint látják, nem tűröm, ha packáznak velem. És most ízelítőt kaphattak az idegméreg kezdeti hatásaiból.

Ahogy ezt kimondta, kicsit megszédültem, hirtelen kettőt láttam, és minden kezdett elsötétülni. Ezaz, nem vettem be a szérumot. Elkezdtem kutatni a zsebemben, kis idő múlva meg is találtam, és a nyakamba nyomtam.
- Látom Mr. Lajos is megízlelte a káros hatását a motiválószerünknek.
- A picsába a motiválószerükkel, kibaszott kurva!- ez a kicsit rosszabbik énemet hozta elő belőlem.
- Egy szerencséje, hogy még szükségünk van magára, különben már nem nagyon élne.
- Munkára emberek, így is sok időt pazaroltunk el.
Beléptünk a kutatórészleg ajtaján, mindegyikünk más-más irányba indult. Pier jött velem.
- Üdv!
Pier erre csak bólintott.
- Úgy láttam fegyverszakértő vagy.
- Akkor jól láttad.
- Nem vagy nagyon beszédes tudod e.
- Nem azért fizetnek.
- Szerinted nem fura ez az egész dolog?
- Amíg megfizetnek, nem érdekel.
Ebből a pár mondatból leesett, hogy őt nem nagyon izgatja, hogy mi történik velünk.
- Ismersz itt más embereket is?
- Igen, pár hajómérnököt, tervezőt, elektrotechnikusokat és még egypár munkást is. Már egy ideje itt vagyunk, és építgetjük a hajót, már csak a hajtómű a védelmi pajzs és az antigravitációs mezőt kell megcsinálni, és be kell repülni még a kicsikét.
- Megmutatnád ezt a hajót, hogy végül is milyen méretekben gondolkodjam?
- Nem.
Nem tudom mit vártam, hogy majd talán megmutatja, de nem így ismertem meg a franciákat. Lehet csak rossz lábbal kelt fel, vagy zavarja, hogy fel Franciaország romokban áll.
- Azt hiszem kellemes időtöltésben lesz részünk.
Ezt a kijelentésemet már válaszra sem méltatta.

Munkánk nagy része abból állt, hogy egy teret hozzunk létre, ami ellenáll 25ezer Eötvösnek. Amikor belegondolok ebbe az egységbe, ismét a történelem jut eszembe. A gravitációs tér régi megnevezése, és ma újra használatos lett. Nem vagyok asztrofizikus, de annyit tudok, hogy a féreglyukakban nagyobb, mint 25ezer Eötvös lép fel, tehát itt nem féreglyukakon akarnak haladni. Amikor Pierrel beszélgettem véletlenül elszólta magát, hogy a disztorziós fegyverekre specializálódott, tehát azokra, amik a tered befolyásolják egy adott területen. Nem volt nehéz kisakkozni, hogy valójában a hipertérablak megnyitását megakadályozó torzító mezők kivédésére kell a pajzs és nem a féreglyukakhoz. De nem mondtam el senkinek, hiszen itt senkiben sem bízhatok, másfelől kezd egyre érdekesebb lenni a dolog. Simonet egy ideje nem láttuk, és időközben az első év le is telt. Meglepő módon az ikontechnológia segítségével elég gyorsan haladtak a fejlesztések, a komputertesztek is mind jó eredményt hoztak, már csak meg kellett építeni az eredeti méretekre szabott gépet.

***

- A programot egy időre befagyasztjuk, ennek ellenére továbbra is kötelesek a bázison tartózkodni.-jelentette be reggel egy férfihang a rádióban.
Jaj de jó, bizonytalan ideig élvezhetem majd ezt a finom 1 csillagos luxus szobát. Ez a nap is jól kezdődik.
Ki akartam menni az ajtón, de a szkenner nem reagált. Leültem az asztalhoz, és megpróbáltam csatlakozni a hálózathoz, de az nem válaszolt.
Mi a fene folyik itt, ez nem megszokott.

Folyt köv.: Út az ismeretlenbe