Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
És íme a folytatás. :)
Olyan volt benne lenni, mint kikövezett sétányon kopogtatni az esernyő hegyét, karba font...
Ez a történet kicsit más, mint az eddigiek. Több részes és inkább a horror kategóriába tartozik,...
Rombolni fogok, ha nem tudom mitévő legyek, s hajnalban egy építkezésen találom magam, téglák...
Merengő történet múlttal, jövővel és jelennel egybefűzve. <br /> Barátságok, család és kapcsolatok.<br...
Friss hozzászólások
91esfiu: Micsoda spontán sztori :) de v...
2021-08-01 21:16
eliksz13: Remek írás, mint mindig !
2021-07-31 23:37
91esfiu: Szia Vinzso! Én is csatlakozom...
2021-07-31 19:14
RichardRoe: Csatlakozom az előttem szólóho...
2021-07-30 15:20
RichardRoe: Csatlakozom az előttem szólóho...
2021-07-30 15:19
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

A vizsgálat

Türelmesen várakozok a folyosón. A szék, amin ülök kissé réginek tűnik, sokan ülhettek rajta előttem is. A folyosó széles, kétoldalt ajtók nyílnak jobbra és balra, a fal mellett székek. A folyosó végén egy nagyméretű, de egyszerű kétszárnyú ajtó tölti ki teljesen a falat. Réginek tűnik, sőt ósdinak, a sötét patina bevonta réz kilinccsel és kulcslyukkal. Egyedül vagyok. Néha valakit bekísérnek az egyik ajtót vagy éppen kijön valaki és a lifthez kísérik, ami nem messze van tőlem. Nézem arcokat: fáradtak, dühösek szomorúak, magabiztosak, zavarodottak. Kintről egy tolatásjelző hangját hallom halkan.
 
Mit is keresek itt? Ja, a baleset...kivizsgálják. Régóta várakozok, nem unatkozok, de szeretnék már túllenni az egészen. Próbálom végiggondol mi történt.
 
 
Sötét este volt, köd, szakadt az eső és eltévedtem. Egyik kis falu a másik után, de fogalmam sem volt merre vagyok, térerő nem volt. Végül az egyik faluban éles kanyart vett az út, az út mentén templom. A paplak ajtaja felett világított a lámpa, így megálltam, hátha segítenek. Mire leparkoltam és kiszálltam, egy papforma hórihorgas alak állt az út a templom és a paplak vagy plébánia? által közrefogott kis téren.
-Dícsértessék…
-Mindörökké, ámen, fiam! Mi járatban?
Nem sokat látok belőle, sötét volt, és a papi öltözet feletett fekete hosszú esőkabátot viselt. A kapucnit kissé hátrébb hajtotta, így a gyér világítás mellett láthattam az arcát. Egy öreg ám rendkívül békés mosolygós arc néz rám, arcának barázdái között kövér esőcseppek tétováznak a föld felé.
-Eltévedtem atyám.
-A legjobb helyen jársz…gyere…na gyere! -invitál a templom felé. Önkéntelenül követem.
Odabent hideg, korábbi szertartások tömjén-szagának emléke és nyugalom fogad. Vendéglátóm kapcsolókkal szöszmötöl és halovány fényt fakaszt.
-Jer testvérem, itt megtalálod az útmutatást, amire igazán szükséged van!
Egy darabig csendben ültünk az ódon padokon.
-Mikor gyóntál utoljára?
-Régen…
-Hallgatlak.
Előbb nehezen, majd könnyebben jöttek a szavak, Jó pár perc eltelt, mire végére értem a felsorolásnak. Újból rövid csend.
-Imádkozd el az Úr angyalát és tudni fogod merre tarts.
 
 
-Várnunk kell. -riaszt fel gondolataimból kísérőm.
Fiatal férfi, olyan idős lehet, mint én…vagy fiatalabb...idősebb? Nem tudnám megmondani. Világos farmert és fekete garbót visel, hozzá fekete bőrkabátot. Olyan mintha rég ismerném, pedig csak itt találkoztunk. Elhelyezkedik a mellettem levő széken.
-Sok a vizsgálat, várnunk kell. A te eseted szimpla ügy, hamar letudhatnánk. Úgy látszik előbb a bonyolultakkal akarnak végezni.
Most már ketten várakozunk a folyosón. Néha nagyobb a jövés-menés, néha sehol senki. A többi ügyfél kísérője hasonlóan öltözik, mint az enyém. Valami motoszkál bennem, talán egy kérdés, de valamiért még gondolatban sem tudom megformálni, nemhogy szavakba önteni. A nagy ajtó mögül világosszürke öltönyös férfi lép ki, és egyenesen hozzánk jön, néhány halk szót vált a kísérőmmel, közben a zakó zsebében lévő kulcs-csomóval zörög. A haja és nagy szakálla ősz, ugyanakkor az arca nem tűnik idősnek.
-Gyorsítunk… -pillant felém, majd visszamegy.
Kísérőm visszaül mellém. Most épp nyugalom van, zavartalanul vizsgálhatom, a folyosó hosszában végig futó keskeny szőnyeg furcsa mintázatát. Az egyik mennyezeti lámpa néha pislákol. Az egyik ajtó váratlanul kinyílik.
-Gyertek! -rekedtes hang hív minket.
-Na, a bolond… -kísérőm arcán először látok valamiféle érzelmet. Bosszúság, vagy félelem?
 
 
Bemegyünk. Odabent félhomály fogad, és egy szűk iroda, amiben a pár bútordarab is zsúfoltság érzetét kelti. A fő helyet egy nagyobb méretű íróasztal foglalja el, amelyen akták kupacai foglalnak el, szinte minden helyet. Az aktákon kívül egy fekete és egy vörös telefon is található az asztalon, valamint egy lámpa. Az asztallal szemben egy egyszerű szék, olyan, mint a folyosón lévők. Bal oldalon egy kisebb asztal, számítógéppel, az asztalnál egy alak ül, a rossz megvilágítás mellett csak annyit látok, hogy szőke fürtjei vannak. Férfi-e, nő-e, nem tudnám megmondani. A jobb oldalon ablak, a sötétítő bezárva, nem látni mi van kint. A zsúfolt íróasztal túloldalán a forgószéken pocakos figura ül. Felkattintja az íróasztali lámpát, így jobban szemügyre vehetem.
A kerek feje teteje kopasz, mely csak kósza, sötét tincsek kóborolnak, gondozatlan bajusz és borosta. Ízléstelen mintájú, meghatározhatatlan színű ingén a felső 3-4 gomb kigombolva, amely látni engedni szőrös mellkasát és a nyakában hordott vékony aranyláncot. Az inge nyakát a zakó hajtókáján kívülre gyűrte. A zakója gyűrött és nem tűnik tisztának. Az ing zsebébe nagyméretű napszemüveg tűzve. Az asztal előtt álló szék felé int:
-Foglaljon helyet!
Leülök, és kíváncsian figyelembe a velem szemben ülő alakot.
-Miről is lenne szó?
-A baleset… -kezdenék bele. Kísérőm vékony dossziét nyújt át neki, majd a jobb oldalon a fal mellett található széken foglal helyet.
-Áááááá, igen. -kinyitja a dossziét és böngészni kezdi a papírlapot.
-Ahha…értem. Hát igen…ez kevés, a teljes aktát látnom kell!
Értetlenül ülök majd a kísérőm felé pillantok. Szenvtelenül ül, csak a száját rángatja. 
-Szükséges? Egyértelmű az estet. -szólal meg végül.
-Én vagyok az eset Vizsgálója, én tudom megállapítani, mi kell ahhoz, hogy döntést hozzak! -mondja fensőbbségesen.
Felemeli a fekte telefont:
-Kérem hozzák be a folyamatban lévő vizsgálat alanyának aktáját!
Leteszi a telefont, majd rám néz:
-Bűnösnek érzi magát? -kérdezi színpadiasan.
-Nem…én nem…nem….
-Azt majd eldöntöm!
-Van aktám?
-Természetesen! Mindenkinek van.
Leforrázva ülök. Várok.
-Ivott?
-Nem! Sosem iszom, ha vezetek!
-Végül is…a maga dolga. Úgyis tudjuk, ha hazudik.
-Mi dolga volt ott?
-Eltévedtem.
-Ez elég gyenge magyarázat, nem gondolja? Valami célja csak volt, ment valahonnan valahová! Senki nem indul el úgy, hogy „Na most eltévedek!” Erre vagyok kíváncsi! Az okra! Az sok mindent megmagyaráz!
-Nem emlékszem…tudja a baleset…
-Gondolkozzon csak! Ráérünk…
Kísérőm beleburkolózik a bőrkabátjába és maga köré fonja a karjait. Az arca inkább bosszúsnak tűnik.
-Azt hiszed én csak tréfának vagyok itt?! Idekíséred csak úgy, aztán csak bólintok egyet mindenféle vacak cetlire, amit hozol és mehettek?! -fordul a Vizsgáló a Kísérőhöz- Hát nem! Alapos vizsgálat lesz!
-Tehát -fordul ismét hozzám- Hallani akarom, mit keresett ott! Figyelmeztetem, minden egyes hazugsággal ront az amúgy sem rózsás helyzetén.
A Szőkefürtös serényen pötyög.
-Nyugodtan megmondhatja…kurvákat hajtott…
-Nem! Én sosem…
-Akkor a szeretőjéhez ment! 
-Nem! 
A kísérőmre sandítok, határozottan ijedtnek tűnik. „Ne ingereld!” szinte hallom a gondolatait., amiket igyekszik belém szuggerálni. Vajon ő mikor lép közbe? Egyáltalán, mi a szerepe a vizsgálatban?
A vizsgáló az öklével az asztalra sújt.
-A szeretőjénél volt! Közben meg a felesége otthon a gyerekekkel, egyedül! -mennydörgi.
-Nincs is feleségem… -jut eszembe.
-Nincs hát! Nőcskéi vannak, minden városban! Maga meg csak száll virágról virágra! Gyerünk, a neveket! Ők is sorra fognak kerülni!
Ez hülye…-gondolom magamban. „Nyuuugiiii…ne ingereld…” a Kísérő nyugtatólag néz rám.
-Azt hiszi hülye vagyok? Hát nem! A neveket akarom!
Olvas a gondolataimban?
-Nincsenek szeretők…nőcskék…se kurvák. Csak egy barátnőm…mennyasszonyom van.
-Hát persze! Nincsenek szeretők…nőcskék…se kurvák… -gúnyosan ismétli szavaimat- Mind ezt mondják. Aztán kiderül, hogy csak egyszer a szomszédasszonnyal, egyszer a kolléganővel, egyszer a…
Nyílik az ajtó, valaki bejön és egy vaskoska aktát tesz a meglévő kupacok tetejére, majd távozik.
-Nosss….meggondolta magát? Tapasztalatom szerint kétféle férfi van, az egyik már félre kefélt, a másik félre fog kefélni!
Bontogatja az akta kötözőit.
-Nem. Én nem…
-Lássuk csak…a legfrissebb feljegyzések. -beleolvas és elkedvetlenedik egy kissé.
-Úgy tűnik az rendben van… De biztosan találunk itt valamit! Van bőven muníció! Közben gondolkodhat, hogy maga szerint mit keresett ott….
Figyelem mit csinál: a legfelső 20-30 oldalt simán ellapozza, bele se néz. Nem látom, hogy mi van papírokon, csak itt-ott piros és zöld pecsétek. Kintről megint hallatszik a tolatásjelző.
-Helyszínt.
-Tessék?
-Helyszínt kerestem.
-Miféle helyszínt?
-Esküvő... -villan be.
-Tehát feleségül akarja venni azt a lányt…ő se tudja kihez menne hozzá. Persze sose késő! Mi is tehetünk róla, hogy ne kövesse el ezt a hibát!
Kavarognak a gondolataim. Ami kezdetektől fogva zavar azt még mindig nem tudom kérdéssé formálni.
-Arra összpontosítson, hogy megfelelő válaszokat adjon!
Próbálok semmire sem gondolni. 
-Á-á-á-á… Akad itt ez-az…
Vajon mire bukkanhatott?
-Lássuk csak…itt van ez az eset… Rossz irányból hajtott be egy egyirányú utcába!
-Nem ismertem a környéket
-Mit is csinált arra?
-Találkoztam…valakivel…
-Kivel?
-Fontos ez…?
-Minden fontos, amiről úgy gondolom, hogy segít felderíteni az ügyét! Tehát…kivel találkozott?!
-Egy lánnyal…nővel…
-Aha! Egy nővel! És mi végett?
-Ismerkedtünk…
-Ismerkedtünk… -megint az a gúnyos pillantás ahogy majmol- És hogyan ismerkedtek? Vízszintesen? Vagy az autóban? Állva a parkban?
Vajon direkt csinálja? Egyáltalán miért válaszolok neki? Nem kötelességem olyan kérdésekre válaszolni, amiknek semmi köze az esethez. Mégis valamiért válaszolok…úgy érzem válaszolnom kell.
-Lefeküdtünk…az ő lakásán.
-Lám, lám, lám… Mégis csak voltak kalandjai! Nahát…!
-Nem kaland volt…részemről nem…. Nem működött és szakított velem.
-Miért nem működött?
-Nagy volt a távolság…több, mint 500 km..oda-vissza.
-És hogy szakított?
-Telefonon. Beszélgettünk…azaz inkább veszekedett velem…aztán egyszer csak lecsapta. Tiltotta a számom… Ennyi.
Mintha részvétet látnék rajta. Félretesz a papírt, amin egy vörös, alatta egy zöld pecsét.
-Lássuk csak…mi van még itt?
Érdeklődve olvas egy lapot.
 
-Akad itt egy parkolási bírság is.
-Volt jegyem…csak lejárt.
-Tovább tartott a pásztoróra? -gúnyosan vigyorog.
-Nem jött el.
-Tessék?
-Nem jött el a megbeszélt randira. Egy cukrászdába akartunk beülni…
-Előtte vagy utána?
-Helyette...
-Na persze…helyette… Érdekelte a mézes csupor, mi?
Tényleg Mézescsupornak hívtam azt a lányt…annyira édes volt.
-Csak beszélgettünk volna.
Gúnyosan felröhög.
-Beszélgettek volna…ez jó…beszélgettek…
A Kísérő feszeng a széken, de próbál nyugodt maradni. A Szőkefürt épp nem jegyzetel.
-Szóval beszélgetni ültünk volna be, de nem jött el. Addig vártam rá, amíg végül lejárt a parkolójegyem…15 perccel…addigra már ott volt a büntetőcédula.
-Aham…persze…hányszor 15 perc? Mindegy is… Mi van még itt… Szemtanúja volt egy balesetnek!
-Koccanás…
-Az is baleset. Hogy is volt az az eset?
-Egy autó…szabálytalanul indult el a parkolóból. A menetirány szerinti bal oldali sávba akart besorolni egy 180 fokos fordulóval. De jött egy másik autó. fékezett, de így is összekoccantak. Csak anyagi kár volt…
-Mondja, mindig történik valami ott amerre jár? Vagy volt valami különös oka, hogy ott volt. Épp akkor…épp ott…
Dühösen meredek rá…miért vájkál a magánéletemben…és miért épp mindig a kellemetleneket veszi elő?
 
-A balesetet okozó autó vezetőjével találkoztam közvetlenül a koccanás előtt.
-Aki történetesen nő... Lám, lám, lám… Mennyi minden bajt megelőzhetett volna, ha féken tudná tartani a farkát.
-Szó sem volt semmi szexualitásról. Sétáltunk és beszélgettünk. Aztán amikor indult haza, megtörtént a baj.
-Utána azért jól megvigasztalta… -már megint ezek a kétértelmű, szarkasztikus kijelentések.
-Nem. Soha többet nem találkoztunk.
-Nem is csodálom. Maga azért meglepődött, mi?
-Nem igazán. Mesélte, hogy pár évvel korábban a vőlegényét a szó szoros értelmében az oltárnál hagyta faképnél. Ehhez képest én olcsón megúsztam…
 
Lapozgat az aktában.
 
-Na igen…egész sok mindent olcsón megúszott… Itt van például ez a gyilkosság.
-Gyilkosság…?
-Igen, nem is rég történt…1 éve. Ki is hallgatták.
-Öngyilkosság volt…de végül balesetnek minősítették
-Az is gyilkosság, ha valaki önkezével vett véget a saját életének.
 
Ez övön aluli volt.
 
-Na lássuk csak, mi is volt ez? -böngészi a papírokat- Hallgatom!
-Valaki meghalt, jó egy évvel korábban. Ennek mi köze az én esetemhez?
-Az okok…tudja az okok! Az okokat akarom megismerni. És az maga jellemét. Csak hogy megítélhessem ezt az egyszerű kis ügyet… -fröcsög gunyorosan.
 
Megnémulva ülök.
 
-Mondja csak…mondja! Végül is valamiért kihallgatták az ügyben!
-Mint tanút.
-Mint tanút. -visszhangozza.
-Nem sok közöm volt hozzá…
-Hallgatom.
-Az áldozat túl sok gyógyszert vett be, és ez okozta a halálát. Bár kórházba szállították, már nem tudták megmenteni.
-Az „áldozat” egy nő volt.
-Igen.
-És miért hallgatták ki tanúként? Talán tudott róla valamit? -teszi fel a kérdést színpadiasan.
-Nem sokat.
-De valamiért mégis fontos volt a vallomása.
A barátnőm volt…sok évvel azelőtt…
-Sok… Mennyi az a sok?
-Legalább tíz.
-Eeeegen…úgy van. És miért is lett vége?
-Miatta. Állandóan szakított velem, majd előröl kezdtük. Egy idő után már nem bírtam. Sok fájdalmat okozott.
-És miért szakított mindig magával?
-Nem tudom csak sejtem…
-Halljam!
-A depressziója miatt… Voltak jobb és rosszabb időszakai.
-És miért hallgatták ki?
-Épp ezért…hogy szedhetett-e gyógyszereket.
-Ön szerint elképzelhető, hogy öngyilkos lett?
-Fogalmam sincs. Szedett gyógyszereket és elképzelhető, hogy túladagolta…akár véletlenül.
-És végül balesetnek minősítették az ügyet.
-Igen.
-Nyugodt a lelkiismerete? Úgy értem…akár maga miatt is történhetett…nem tudott túllépni a szakitáson.
-Kizárt! Utánam volt egy vőlegénye, aki végül elhagyta. Az boríthatta ki végleg.
-Ühüm… És miért nem ment el a temetésére?
-Mert nem tudtam róla… Nem hívtak.
Félreteszi a papírokat
-Látja! Megmondtam én! Mindennek megvan az oka! Ezért akarom kideríteni az okokat…
 
Nyílik az ajtó, megint a szürkeöltönyös jön, az asztalhoz lép:
-Meddig tart még…?
-Minden részletet meg akarok vizsgálni!
-Nem tarthat a végtelenségig. Egyszerű ügy! -megcsörgeti a kulcsokat a zsebében.
-Nem is olyan egyszerű… -morogja durcásan.
-Húzzatok bele! -még egyszer jelentőségteljesen megcsörgeti a kulcsokat a zsebében, majd kimegy.
 
A Kísérő szintén durcásan kuporog a széken, de nem avatkozik közbe…  A tolatásjelző pityegése idegesítő…ma mindenki tolatni tanul?
 
A Vizsgáló lapozgat az katában, majd félreteszi, és a Kísérő által hozott lapot kezdi tanulmányozni.
 
-Tehát maga okozta a balesetet.
-Biztosan nem!
-Biztosan?
-Igen.
-Egy ember kómában fekszik a baleset miatt. Tudja ki az áldozat?
-Nem…fogalmam sincs.
-Látja, ide vezet a felelőtlen száguldozás!
-Nem szoktam száguldozni.
-Naaaa…. gondolkozzon csak! Van itt egy-két bírság gyorshajtásért.
-Igen, amikor még nem voltam gyakorlott elnéztem egy-egy táblát.
-Most meg egy egész kanyart….
-Én a saját sávomban voltam! Végig. 
Kezd rémleni…éles kanyar jön, visszavesszek, és beveszem a kanyart, ahogy kell. Nem mentem gyorsan.
 
-Tehát, esküvői helyszínt keresett… -folytatja.
-Igen. És eltévedtem.
-Hogyan tévedt el?
-Mondtak egy helyet, meg akartam nézni, sosem jártam arra és eltévedtem.
-És csak száguldozott össze-vissza…
-Nem száguldoztam.
-Melyik autót vezette?
-A kék Fordot.
-Biztos benne?
-Igen.
-Nocsak… Tehát belerongyolt a kanyarban száz…? Na mennyivel is?
-70. Hetvennel mentem. Igen. -bevillan a sebességmérő mutatója.
-Többel ment! Hajlamos az esztelen száguldásra!
-Hetvennel mentem.
-Tehát hetvennel. És nem hatvannal kellett volna?
-Nem! Akár 100-al is mehettem volna.
-Na jó. Akkor fussunk neki még egyszer!
-Fussunk…
 
A Vizsgáló gunyoros vigyorral néz rám, a Szőkefürt  várakozva ül, Kisérő morcosan kuporog a széken. 
 
-Tehát a nőjéhez ment…
-Esküvői helyszínt kerestem! -vágok közbe.
-Legyen úgy…ha ezzel boldogabb! Tehát akkor esküvői helyszínt keresett és eltévedt.
-Nem volt nehéz, ködös, esős idő volt, ráadásul be is sötétedett addigra. -szúrom közbe.
-Lejegyezte? -fordul a gépelőhöz
-Igen. -a hangja inkább egy gyereké.
-Rendben. Tehát eltévedt. Folytassa!
-Mentem faluról falura, míg végül megálltam egy templomnál. Még most sem tudom, hogy hol.
-Igen. És ott mit csinált?
-Beszéltem a plébánossal, hátha útba tud igazítani.
-És segített?
-A maga módján igen.
-Ez Önnél mit jelent? 
-Meggyóntatott és utamra engedett.
-És elmondta merre menjen?
-Nem. Nem mondta el.
-Tehát akkor csak tovább ment?
-Minden út vezet valahová….
-Egy filozófus veszett el magában! Reméljük örökre… Tovább!
-Tovább vezettem, de az volt az érzésem, hogy nemsokára megtalálom a hazavezető utat.
-Látott táblákat? Gondolkozzon!
-Néha láttam egy pincészet tábláját, de azok ilyenkor már zárva vannak.
-Biztos nem tért be valamelyikhez, hogy néhány pohár bortól kérjen „tanácsot”?
-Nem.
-Na jó…tovább!
-Eléggé elhanyagolt volt az út és keskeny…sötét is volt. Lassabban mentem, mint lehetett volna.
-Úgy….?
-Igen. Aztán közeledett a kanyar…
-Ott mit látott? Látott egyáltalán bármit a sok bortól?
-Nem ittam! -kezdek kijönni a soromból.
-Jól van…jól van… Én csak biztos akarok lenni a dolgomban!
 
A Kísérőre pillantok: kissé unottan ül a széken. Kezdek összezavarodni. Mi az ő szerepe? Mit akar ez a felfuvalkodott hólyag, aki az ügyemet vizsgálja? Egyáltalán…a leglényegesebb kérdést továbbra sem tudom megfogalmazni magamnak… Sem. Újabb emlék jön elő.
 
-Egy másik autó jött…szembe. Ez volt az első autó, amit láttam.
-Hogyan láthatta? Sötét volt!
-A fényszóróit láttam. Elég halványak voltak… Olyan furcsán jött…
-Furcsán…mintha nem ott lett volna, ahol lennie kellene.
-Aham… És azután?
-Körülbelül egyszerre értünk a kanyarhoz…
 
A piros telefon ebben a pillanatban kezd el csörögni, régimódi, nyugtalanító, kiállhatatlan csengéssel. A változás a szobában azonnal észrevehető. A Kísérő felkapja a fejét, a számítógépnél ügyködő férfi-nő-gyerek próbál észrevétlenné válni a félhomályban, a pufi Vizsgáló megdermed, az arcára a félelem és alázat keveréke ül ki.
 
-Épp ideje volt… -mormogja halkan a Kísérő.
A Vizsgáló  megigazítja a zakóját és az inge gallérját, majd suta és kevésbé magabiztos mozdulatokkal felveszi az undorítóan és kitartóan csengő piros telefont.
-Igen, Uram! Igen…igen én...csak alaposan akartam eljárni…nem…semmi. Igen Uram! Értem Uram! Úgy fog történni minden! -a hangja alázatos, kissé remeg.
 
Óvatosan a helyére teszi a kagylót, majd megkönnyebbülten kifújja a levegőt, és pár pillanatig csak néz maga elé. Végül kihúz egy fiókot, elővesz egy pecsétet és lepecsételi a papírt, amit a Kísérő adott neki. A Kisérő ültében pipiskedve a papírra pillant, és döbbent arckifejezéssel tanulmányozza a pecsétet. A tolatásjelző sípolása megint hallatszik kintről. Egyre idegesítőbb...
 
-Vége a vizsgálatnak! Elmehet! -közli velem.
-Hogy tessék…?
-Mondtam: vége a vizsgálatnak! Elmehet! Távozzon, még sok a munkám! -idegesen pillant körbe.
-Gyere…! A Kísérő felrángat a székről és az ajtó felé tuszkol.
-Nem gyakori eset. -mondja a folyosón- A főnök…szóval Ő…ritkán avatkozik be. A "Bolond" meg mindig ilyen...fontoskodik...de nem rosszindulatú...
 
A tolatásjelző pityegése egyre hangosabban és hosszabban hallatszik. Megörült a sofőr? Beletolat az épületbe?
 
-Visszakísérlek... -mondja. 
 
Nem a lift vagy a kétszárnyú ajtó felé indulunk, hanem az ellenkező irányba. Itt több a lámpa, vagy mi, erős a fény. A pityegés egyre hangosabb…folyamatos…zavaró. A kijáratnál vagyunk?
-Mi ez a hely? -szakad ki belőlem végre a kérdést, ami a kezdetektől fogva motoszkált bennem.
-Tudod te azt…még úgyis találkozunk egyszer.
Már nem látom hol van. A fény kezd eloszlani, a pityegés hangos, most már folyamatosan hallom.
-Nem lenne szabad…de valamit még mutatok neked. -már csak a hangját hallom
A szemem előtt egy sejt jelenik meg, ami barázdálódni, majd osztódni kezd, a sejtcsomó végül embrióvá formálódik…eltűnik a kép.
-Elég! Most menj!
 
 
 
Lassan nyílnak a szemeim. Tompított fények, steril szag, a szívem dobbanásait hideg csipogás visszhangozza. Tompa zöld minden. Fáradtnak érzem magam, mozdulni sem bírok. A fejemet sem tudom mozdítani. Hol vagyok…nem jön ki hang a torkomon. Lassan tudatosul bennem, hogy egy cső vezet a számon és a garatomon át a légcsövembe. Megpróbálom megemelni a kezem, hogy körbe tapogassam magam, de csak az ujjaim mozdulnak. Egy arc jelenik meg a látóteremben, valaki fölém hajolt. Hűvös kéz simítja a homlokom.
-Nyugodjon meg! Kórházban van…az intenzív őrzőben. Mindjárt szólok a doktornőnek!
Eltűnik az arc. Zavarodottan nézem a mennyezetet, telnek az órák...vagy csak percek? Hangokat hallok. Az előbb arc hajol fölém, majd egy másik is.
 
-Tehát magához tért?
A kérdés ugyan nem nekem szólt, de próbálok biccenteni.
-Igen, főorvos asszony!
-A légzése spontán, a vérnyomás stabil, az EKG is jól néz ki, szaturáció megfelelő. 
-A kezét is megmozdította…az ujjait.
Nem bírom mozdítani a fejem, zavar a cucc, ami a levegőt adagolja. Észreveszik a mozgolódást.
-Maradjon nyugton még egy kicsit! Kivesszük a tubust.
Az arcomnál matatnak.
-Kérem öklendezzen!
Igyekszem. Érzem, hogy a cső lassan távozik.
-Nagyszerű! Meg is vagyunk. Súlyos balesete volt, helikopterrel hozták be az éjszaka közepén,négy nappal ez előtt. Élet és halál között lebegett. Érti, amit mondok?
Behunyom és lassan kinyitom a szemeim, így jelzem, hogy „Igen”.
-Az igazat megvallva nem sok esélyt adtam magának, ahhoz képest gyorsan javul az állapota.
-A másik…sérült…? -alig hallom a saját hangom, minden kiejtett betű karistolja a torkom, mintha torokgyulladásom lenne.
-Nincs másik sérült. -csodálkozik az orvos- A másik sofőr, aki a balesetet okozta, egy karcolás nélkül megúszta. 
-Várjon… -mondja a nővér, és valamit kapcsolgat az ágyon. Az ágy fejrészét halkan zümmögő motorok kényelmes szögbe emelik. Így kicsit többet látok a környezetemből. A főorvos és a nővér is zöld műtősruhát viselnek. A főorvos olyan 50-es nő, az áplónő fiatalka, alig múlt húsz. Egyedül vagyok az örzőben, még 3 ágy van, de üresek.
-Értesítjük a mennyasszonyát.
-Köszönöm… -rebegem alig hallhatóan, és álomba zuhanok.
 
Amikor felébredek ott ül az ágyam mellett és kezemet tartja.
-Szia! -érzem a meleg tenyerét az arcomon.
-Szia… -a hangom még mindig gyenge, de sokkal jobb, mint az előbb.
-Tudtam, hogy rendben leszel… -a kisírt, karikás szemek, az elgyötört arc másról árulkodnak.
Erőtlen vagyok, de megszorítom a kezét, amennyire csak bírom…jobban sikerült, mint vártam.
-Jól vagy…?
-Most már igen…magadhoz tértél. A főorvos  azt mondta, hogy ha minden jól megy egy hét múlva kiengednek az intenzívről. 
Elengedem a kezét, majd a kezem lassan a hasához vándorol, megsimogatom. Meglepődik
-Honnan tudod…? -de azért mosolyog
 
 
 
Két hónap telik el. Végül újra arra keresgélünk. Verőfényes, szép, téli nap, ő vezet. Érdeklődve szemlélem a tájat…az egymást váltogató fákat, bokrokat, házakat.
-Állj meg!
-Tessék…?
-Állj meg! Ott! -mutatom a templomot.
Leparkol. Kikászálódok a kocsiból, még nem tökéletes a mozgásom, de már majdnem. A plébánia bejáratához sántikálok és bekopogok. Idős néni nyit ajtót.
-Jó napot kívánok! A plébános urat keresem.
A néni meglepődve néz.
-Szerencséje van, épp itt van nálunk, de nemsokára továbbmegy. Négy falu is hozzá tartozik, és csak néhány órát van nálunk. Jöjjön…
-A tisztelendő urat keresi ez az úr… -vezet egy dolgozószobába. Az asztalnál fiatal pap ül.
Zavarodottan nézem, ő inkább kíváncsian néz vissza rám.
-Dicsértessék… -kapok észbe.
-Mindörökké. Árpád atya vagyok…foglaljon helyet kérem. Miben segíthetek.
-Hát igazából az idős plébánost kerestem volna…ezek szerint elkéstem.
-Alaposan. Már vagy 5 éve, hogy hazatért az Úrhoz.
-Tessék...?
-5 éve…öt éve, hogy meghalt.
-De hát az nem lehet…két hónapja beszélem vele…
-Itt? Biztosan nem… Naponta csak néhány órát van időm itt tölteni. Géza atya pedig…
-Nem mutatkozott be.
-De mégis, mit óhajt? Miben segíthetünk?
-Én ezt nem értem… -lassan elmesélem neki a két hónappal ezelőtti éjszaka eseményeit. Amikor az idős papot írom le, a néni keresztet vet:
-Szűz Mária, Szent József…
-Mi a baj, Bözsi néni?
A néni kisiet, majd egy régi, fekete-fehér fotót hoz be.
-Tessék…a régi plébánosunk. ’52-ben temettük el.
A festményről a 2 hónappal ezelőtti „vendéglátóm” néz rám.
-Igen…ő.
A fiatal plébános hátradől a karosszékben és talányosan néz rám.
-Úgy látom, még van mit mesélnie...
 
Hasonló történetek
3345
Szerelem volt ez az első látásra. Valami olyan, mely mindent elsöpör. Egy hurrikán, mely kitép minden fát, és ledönt minden falat. Ember ilyen erős szerelmet még soha nem érzett, mint én akkor.
4438
Felöltöztették este feketébe a lányt, esküvői díszeket festettek arcára és kezére, felékszerezték, fején a kendőt ezüst pánttal fogták oda, nyakába arany láncot akasztottak, ujjára égköves gyűrűket adtak, derekát arannyal átszőtt övvel díszítették, és lábára selyem szandált húztak. Aztán az asszonyok elénekelték neki a menyasszony dalát...
Hozzászólások
69Monica ·
A szenvedélyes kurva szexuális partnereket keres. Elsősorban (bármilyen életkorú) férfiakat keresek. Ha érdekli, írj nekem. - http://69sexual.site

TzarCaja ·
Nekem tetszett minden furcsasága ellenére. Vannak benne jó ötletek. Ha javítanál a helyesírásodon, jobb minőségű lenne az írás. Mindenesetre, kíváncsian várom, lesz-e folytatás.
Dr. Stephen P. St.John ·
Az írásom épp furcsa akart lenni. Ezt az írást nem terveztem folytatni, így ennyi marad.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: