A vízhordó lány

-Hé...lökjétek ide nekem is! -kiáltotta az egyik szurkolólány. Azt hiszem Anne.
Gyorsan keresztültaszítottak hozzá a helyiségen. Ő felhajtotta a szoknyáját és az arcomat az ágyékára nyomta. Nedves volt, bár leginkább az izzadtságtól. Rutinosan kezdtem nyalni. Emlékeztem rá, hogy Anne szereti, ha a combja belső felét harapdálják finoman. Felváltva foglalkoztam a puha combjával és az édes nyílásával, amivel gyorsan felizgattam. A combjai összeszorításával a fejem körül öntudatlanul jelezte, hogy készen áll az elélvezésre. A nyelvem gyorsabban kezdett járni a csiklóján. Úgy helyezkedett, hogy nem tudtam levegőt venni, úgyhogy szokás szerint szorított az idő. A szurkolólányok szexuális téren tapasztaltak voltak, ezért időbe telt a kielégítésük. Éreztem, hogy a tüdőm égni kezd a levegő hiánya miatt. Tompa hangot hallottam magam mellől.
-Vigyázz rá! Ha még egyet túl gyorsan elhasználunk, az iskola megszünteti az ellátást.
-Folyton ez a nyávogás! Egyrészt önkéntesek, másrészt mindenki tudja hogy a fiúk milyen gyorsan elhasználják a sajátjaikat. -felelte aki éppen fojtogatott.
-Lehet, de ennek akkor is ki kell tartania a döntőig!
-Jól van, jól van...figyelek és időben elengedem.
Pár pillanattal később elájultam.
****
Talán néhány dolgot el kellene magyaráznom. Tudjátok hogy az amatőr iskolai csapatoknak van vízhordó fiúja. Egyféle lótifuti, aki innivalóval látja el a játékosokat vagy néha egyéb alantas feladatokat lát el. Dolcettville-ben kicsit másként működnek a dolgok. A focisták erősek és agresszívak, úgyhogy a vízhordó fiú feladata átalakult. Az lett, akin a játékosok kiélhették szexuális frusztrációjukat. A korbácsolások és a spermanyelések gyorsan elhasználták őket. Ezt látva a szurkolólányok -akik a saját területeken szintén erőszakosak és uralkodni vágyóak- követeltek maguknak egy vízhordó lányt. Valakit, akit minden következmény nélkül használhattak. A kérésük meghallgatásra talált és megszületett a “Dolcett High Szurkolólány Csapatának vízhordója” poszt.
Távolról sem én voltam az első. Amikor jelentkeztem, a poszt hírneve már régen megalapozódott. A felvétel nem volt problémás. A meghallgatáson én jelentem meg először és el is fogadtak. A munka nem volt könnyű. A lányok inkább tárgynak látták a vízhordójukat nem személynek.
*****
Miután magamhoz tértem, konstatáltam hogy ma nem szereztem komoly sérüléseket, úgyhogy hazamentem. A dolgok másnap kezdtek furcsára fordulni. Ebédeltem, amikor Cindy -az egyik szurkolólány- leült velem szembe az asztalhoz. Mint említettem, a lányok inkább tárgyként néztek rám és teljesen figyelmen kívül hagytak, ha éppen nem szolgáltam ki őket. Persze nehéz is lenne valakit eldobható szexjátéknak tekinteni, ha órák után pletykálkodnak vele.
-Hello Penny! -mondta Cindy, mintha ez normális lenne.
-Uh...uhm… 
Zavartan lenéztem miközben ő is nekilátott az ebédjének.
-Nem kell zavarban lenned! Csak csevegni akartam veled.
Szóval beszédbe elegyedtünk. Udvarias és érdeklődő volt...jó társaság. Az egész élmény mégis fura volt. Megismerkedni az egyik lánnyal, akinek hagyom hogy tegyen velem amit akar...aki majd talán az lesz, aki megöl.
A következő napokban folytattuk a beszélgetéseinket. Amikor eljött a következő szurkolói gyakorlás ideje, elhatároztam, hogy figyelni fogom, hogyan viselkedik. Az edzés nem volt olyan nehéz. Szerencsére nem álltak elő semmi új, kreatív kínzással, úgyhogy Cindy csak a normál módon használt. Egy pálcával addig vesszőzött, amíg be nem melegedett ahhoz, hogy nyalassa magát velem.
Másnap elhívott a plázába. Még mindig nem volt világos hogy mi folyik itt. Amikor megjelentem természetesen hosszú ujjú blúz és vastag smink volt rajtam. Senki nem kérdezett volna rá a sérüléseimre, de mégsem voltak hivalkodni valók. Különösen az égésnyomok. Nemrégen az egyik lány kreatív lett és égő gyufát tartott a hónom alá, amíg ki nem aludt. Még mindig sajgott a nyoma.
-Nehéz lehet divatosan öltözni a sebeiddel. -jegyezte meg Cindy.
-Nézd...tudom, hogy nem véletlenül választottál barátnődnek. Miért lógsz a szurkolócsapat snuff bábjával? -kérdeztem rá egyenesen.
Cindy sóhajtott és azt felelte:
-Igen, igazad van. Hátsó szándékaim vannak. De tudnod kell hogy ezeket a szándékokat te gerjesztetted és nem ezek vezettek hozzád. Mindig lenyűgözött az önkéntes snuff áldozatok pszichológiája és viselkedése. Figyeltelek amennyire tudtalak, de csak nézéssel nem lehet a teljes képet megkapni. Úgy döntöttem, hogy megismerkedek veled és ugyanakkor az is eszembe jutott, hogy miért ne lehetnél egy társadalomtudományi dolgozatom alapja is? Szóval mondhatjuk, hogy tanulmányom tárgya vagy. Tudományosan. -mondta majd kis szünet után folytatta:
-De ugyanakkor csinos vagy és egész jó barátnő is.
A bemutatkozása pillanatától tudtam, hogy valami hátsó szándék vezeti, úgyhogy nem lepődtem meg, de azért mondott elgondolkodtatót. Őszintén szólva nem voltam mérges. Más lányok talán azok lettek volna. De azt hiszem megértettem a motivációját és nem bántam.
-Rendben, de hálás lennék, ha a jövőben őszinte lennél! -figyelmeztettem.
Elmosolyodott és azt felelte:
-Értettem! Nos...ha ezen már úgyis túl vagyunk, akkor jöjjön a szórakozás!
Végigjártuk az összes üzletet, vásárolgattunk és jól éreztük magunkat. Hazafelé menet feltett egy kérdést:
-Ha már nyíltak vagyunk kérdezhetek pár dolgot?
-Persze.
-Miért hagyod ilyen készségesen hogy végezzenek veled?
-Be kell vallanom hogy nem is értem miért zavarja ez az embereket. Te is meg fogsz halni, nem csak én. És mindenki más is. Kicsit több vagy kevesebb idő nem tűnik fontosnak. A lényeg az, hogy hogy érezem magam a rendelkezésemre álló időmben.
-Tényleg élvezed amit csinálnak veled? A fájdalmat...a megalázást…
-Nem mindent. Vannak csúcsok és völgyek. Egyféle érzelmi hullámvasút. De én is kérdeznék tőled.
-Nyugodtan!
-Hogy hogy nem zavar hogy ismersz és használsz, tudva hogy meg fognak ölni?
Elmosolyodott és azt mondta:
-Az emberek többsége nem békél meg a halállal és nem kellemes számukra ölni vagy hagyni dolgokat pusztulni maguk körül. Én viszont nem ilyen vagyok. Szeretek embereknek fájdalmat okozni és irányítani őket. A kivégzésük ennek a csúcsa.
Az arcomhoz nyúlt és gyengéden megcsípte, majd folytatta:
-Szóval jobb ha készülsz! Csak idő kérdése és hideggé teszem az édes kis popsidat.
Önkéntelenül megremegtem ezt hallva.
-Azt hiszem akkor tökéletes pár vagyunk. Tökéletes beteg páros. -mondtam.
A dolgok elég jól mentek a későbbiekben. Cindy-vel rendszeresen találkozgattunk. Néha kérdéseket tett fel hogy több információt gyűjthessen a helyzet pszichológiájáról. Természetesen a vízhordó lány időmnek egyszer végett kellett érnie. A szezon a végéhez közeledett. 
-Valami naggyal kellene előállnunk a döntőre! -jelentette ki a csapatkapitány.
A lányok bólogattak és elgondolkodtak. Cindy azonban ragyogva megszólalt:
-Van egy javaslatom.
Kíváncsi voltam hogy mire készül.
-Van egy készséges bábunk. -mondta és felém intve folytatta:
-Miért nem alapozunk rá egy showt? A félidei szünetben egy máglyához  köthetnénk a pálya közepén és lángba boríthatnánk. A sikolyai fantasztikusak lennének!
A térdem majdnem összecsuklott ezt hallva. Égetés? Komolyan gondolja? Az iszonyú fájdalmas lenne! Persze a többi módszerük is az lenne… Sóhajtottam. Néha magam is csodáltam miért jelentkeztem erre az állásra. 
A többi szurkolólány jónak tartotta a javaslatot. A csapatkapitány megszólalt:
-Ez jól hangzik! Te és te! Találjatok ki valami bemutatható gyakorlatot! A kivégzés nem lophatja el az egész showt. Cindy és én pedig tisztázzuk a részleteket az iskolavezetéssel. Egyre jobban tetszik! Ha minden jól megy, talán minden évben kaphatunk egy lányt.
A dolog ezzel eldőlt.
****
A tanítás után találkoztam a boldognak tűnő Cindyvel.
-Most komolyan! Égetés? Tudtam hogy előállsz majd valamivel, de lehetett volna kevésbé fájdalmas javaslatod is! -panaszkodtam.
Igen...élveztem a munkámat és hajlandó voltam elmenni a végsőkig, de tényleg megkönnyíthette volna a dolgomat!
-Hé! Ne feledd, hogy ez nem csak kettőnkről szól! Valami olyasmivel kellett előjönnöm, ami nagy show lesz és nem tagadhatod hogy az elégetés az. Egy nagy tűz már önmagában minden showt feldob és az égetés sok visítással jár. Úgyhogy máglyára mégy!
Sajnos nem volt támadható a logikája. Sóhajtottam és azt mondtam:
-Jó...legyen...a közönség szórakozása kedvéért haláltusa közepette fogok elszenesedni.
-A legfontosabb részt se feledd! -mondta Cindy majd mögém lépve és a vállaimat masszírozva folytatta: 
-Az ÉN szórakozásomért is fog történni.
Az egyik kezét a blúzom alá csúsztatta a mellemre, én pedig felnyögtem.
*****
A lányok fáradhatatlanul gyakoroltak az előadásra. Az én különleges gyakorlatomra persze nem lehetett készülni. A haldoklás szerencsére teljesen ösztönből csinálható és nem kell aggódni a jövő miatt. A várható fájdalom azért kicsit aggasztott, de bíztam benne, hogy tudom kezelni. Végül eljött a nagy nap. Az oldalvonalnál álltam miközben kiáltások és füttyögések kíséretében megtelt a stadion. A játékosok játszottak, a szurkolólányok szurkoltak. Minden lépés, ugrás, fordulat, szaltó tökéletes volt. Félidőnél a csapatunk két pont hátrányban volt, tehát még semmi nem dőlt el. 
Én persze nem fogom megtudni a végeredményt. A szívem zakatolni kezdett a félidei szünetet jelző sípszó hallatán. A csapat lefutott a pályáról, a közönség pedig visszafojtott lélegzettel várta, hogy mi következik. Elég sokan tudták, hogy valami különleges dolog készül.
A szurkolólányok hátraszaltókkal jöttek be a pályára. Bonyolult pálya mentén pörögtek, ugráltak és vetettek cigánykerekeket. Közben jól láthatóan valami fehér port szórtak. Tökéletes szinkronban, egyszerre érkeztek középre. Egymás kezét fogva kört formáztak. A csapat edzője bemasírozott a pályára egy egyszerű, 6-7 láb hosszú fa oszloppal, aminek az alján kicsi, de súlyos talp volt. Egyenesen a szurkolólányok köréhez ment, akik bontották az alakzatukat amikor elérte őket és cigánykerekezve elhagyták a pályát. Kör alakú  halmot hagytak maguk mögött a fehér porból. Az edző a porgyűrű közepére állította a cölöpöt és lekocogott a pályáról. Nagy levegőt vettem hogy megnyugtassam magam. A játékosok újra kifutottak és egyenesen hozzám jöttek. Amikor elértek, hárman megragadtak, a levegőbe emeltek és a vállukra vettek. Két másik játékos köteleket vett a kezébe.
Ezután parádézva átvittek a pályán. A forgatókönyvnek megfelelően mosolyogtam és integettem a lelkes ám még mindig semmi biztosat nem tudó közönségnek. Láttam, ahogy Cindy mosolyogva integet és csókot dob nekem. 
A kis felvonulásunk az oszlopnál ért véget. Letettek a földre és háttal a póznának állítottak. Egy hurkot átvetettek rajtam, majd két játékos megfogta a kötél két végét és ellenkező irányba körbe-körbe futva egyre szorosabban az oszlophoz erősített. Amikor elfogyott a kötél, összekötötték a végeket és lefutottak a pályáról. A kirakó utolsó darabja elég egyszerű volt. A szurkolólányok vezetője meggyújtott egy gyufát, felemelte a közönségnek majd a pálya széléhez lépett és a földre dobta. A fehér por azonnal lángra lobbant. 
Összerezzentem a félelemtől miközben néztem a korábban leszórt bonyolult görbén végigfutó lángcsóvát, ahogy közeledett felém. A nézői padok felől szép lehetett az egyes ágak tűzmozaikja. Attól a pillanattól kezdve sikítottam ahogy a tűz elért engem. Először igazából csak a sokk miatt, de gyorsan jött a fájdalom is. Visítottam miközben a tűz a lábamat égette. A haláltusa kínja megbénította a testemet. Halványan képes voltam észrevenni hogy a nézők felugranak a székeikből és állva tombolnak. Kicsit büszkeség töltött el amiért ennyire tetszik nekik a végem. Ez persze nem hallgattatta el állati üvöltésemet ahogy éreztem elszenesedni az alsó testemet. A fehér por nem keltett füstöt. A cél az volt hogy a közönség tisztán láthasson. Az  hogy én is láttam és tovább kaptam levegőt, csak mellékhatás volt. Rettenetesen fájt. Még a korábban átélt kínzások sem voltak elegek ahhoz, hogy józan maradjak. Legfeljebb alapot adtak. Alapot a büszkeségemhez. Büszke voltam, mert sikolyaim több embernek okoztak kellemes élményt mint valaha is gondoltam volna. És azért, mert a halálom egy új hagyomány kezdete volt. A tömeg lelkesedéséből biztos voltam benne hogy a következő évi döntő sem múlhat el valami hasonló show nélkül. Minden kezdett halványodni. A testem még egyben volt, de a fájdalom kezdett tompulni. Minden mással együtt.