A terem

- Kedves Összegyűltek! Igen, ti, akik azt gondoljátok, hogy különlegesebbek vagytok, csak mert itt lehettek. - körbemutatott - Tudjátok, mit mondok? Azok is vagytok, oh god, mennyire de azok.

Leguggolt és lehajtotta a fejét. Izzadságcsepp gördült le a homlokán. Nagyon drámaian hatott, akik eddig zúgolódtak, mostanra azok is elhallgattak. A hatásszünet célba talált. Gondolatban mosolygott. Rendkívül elégedett volt magával. Tulajdonképpen ehhez értett igazán, megragadni a pillanatot. Úgy érezte elérkezett az idő az igazi szónoklatra. Hirtelen felpattant.
- Nézzetek csak körbe a szemeitekkel - az ég felé emelte kezeit - halljatok csak tisztán a füleitekkel. Tapintsatok, szagoljatok, érezzetek, szeressetek.
Még mindig kitárt karokkal körbekémlelt. Ragadozó volt, aki a kétkedő prédát kutatta. Megelégedéssel nyugtázta, hogy mindenki őt figyeli árgus szemekkel.
- Eljött hát az idő. Mi, az utolsók nemhiába vagyunk itt, ezen a helyen. Nekünk Küldetésünk van. Nemes a cél. Látjátok-e mit tettünk környezetünkkel, embertársainkkal, élő-élettelen mindenségünkkel?! Hirtelen moraj ütötte fel a fejét és végigvonult a termen. Figyelte hogy összesúgnak és a fejüket csóválva nézik őt. Pedig pár héttel ezelőtt. Pár héttel ezelőtt még egy csettintésére jöttek, hívni sem kellett őket. Maguktól özönlöttek. Egyenesen hömpölyögtek és mind azt akarta, hogy ő beszéljen, hogy mondja, hogy okítson, tanítson. Most meg hálátlanul sugdolóznak és morajlanak.

- Csöndet - kiáltotta feltartott jobb kézzel - azt mondtam csöndet - rázta meg felemelt kezét nyomatékként.
- De Albert, mi nem…, úgy értem, mi ismét nem akarjuk ezt – állt fel Rob, akinek sokadjára is elege lett az örökös, soha véget nem érő Albert produkálta szónoklatokból. Albert nem szólt semmit, jobb keze még mindig nem pihent meg, szeme eszelősen vizslatta Rob arcát.
- Gyáva kutya vagy – fröcskölte oda – gyáva vagy kimondani, amit igazán akarsz. Valld be, erről van szó. Uszítás, lázítás. Tudod jól Robert, hogy közöttünk nincs helye lázítónak, csak én lehetek az egyetlen vezér, a vezéretek.

Rob érezte, hogy ideges rángás vesz erőt a gyomra tájékán és lassan kúszik fel a torkáig. Sokszor megfogadta már, hogy nem reagál, amikor Albert EZT csinálja, de nem tudta megállni szó nélkül.
- Na ide figyelj, te álpróféta. Nekünk itt mindnyájunknak egy a célunk. Nem lázítunk, mert nincs miért lázítani. Albert, térj észhez, kérlek.

Síri csend honolt a teremben. Mindenki érzékelte a kettő között kibontakozó feszültséget. Sokszor előfordult már, hogy ők összekaptak, és ennek oka általában Albert újabb aktuális világmegváltó terve volt. A múltkori összejövetelen azt követelte, hogy vessenek véget életüknek, áldozzanak az úrnak, egységesen, egyszerre. Rob akkor is kikelt magából. Ez az egész szektás sztori kezdett az idegeire menni. Így is volt neki elég gondja, nemhogy még Alberttel is folyamatosan viaskodjon. Egyrészt unta, hogy állandóan neki kellett véget vetnie Albert fellángolásainak, másrészt kissé szánta is a férfit, mert szerette volna, ha elégedett lehet, de ez az utolsó öngyilkolós gondolata, többet nyomot Rob idegeinek a latban. Most csak állt lemondóan és két ujjával orrnyergét masszírozta. Valahol olvasta, hogy ez jót tesz a stressz ellen, bár érzékelhető nyomát még nem tapasztalta.

- Mikor legutóbb itt gyűltünk össze, Rob testvér akkor is szót emelt akaratom, közös akaratunk ellen. Amikor javaslatot tettem bűneink méltó megbánására, Rob testvér uszítással és hangos, istenkáromló szavakkal reagált. Döntsetek ti, mi legyen eme eltévelyedett, megzavarodott bárányunk sorsa. Én azt mondom, vesszen, aki ellenszegül – azzal mutatóujját Robra szegezte és próbálta elfújni homlokából a szemébe csurgó izzadságot, ami egyre inkább elviselhetetlenül marta a szemét. – Természetünk leromboltuk. Erőforrásaink a végéhez közelednek. És mi mit csinálunk…
- Szónokolunk, már megint Albert, szónokolunk – vetette oda Rob teljes lemondással.

Nevetés tört ki a teremben, de Albertnek arcizma sem rándult, számított rá, hogy ez a féreg megint keresztbe próbálja húzni az ő terveit. Alig tartóztatta magát, ám a neki méltatlan szünet után meglepő hűvösséggel folytatta.
- Eszünk mindenfélét kedves barátaim, iszunk mindenfélét kedves testvéreim. Van valami, amit azonban nem tudtok, nem tudhattok. Nincs táplálóbb, éltetőbb a tiszta, igazán kristálytiszta energiánál. Mondok én valamit – zavartan zsebkendőt vett elő, megtörölte homlokát és tőle megszokottan hangosabbra váltott – Táplálkozzunk energiával! Ne együnk, ne igyunk bűnös italokat testvéreim. Nincs éltetőbb az energiánál, tartsatok velem, kövessetek engem, amit tennünk kell e téren, az pusztán annyi, hogy…
- Jaj Albert, neked teljesen elment az eszed. Hagyd mostmár tényleg abba, nem látod, hogy megrémíted őket. Kikészülnek tőled és az igazat megvallva mostmár nekem is fogytán a türelmem. Ülj le szépen és várd ki a sorod nyugodtan.

Rob figyelte, ahogy Albert nyakán a lassan kidagadt ér eszeveszett lüktetésbe kezd és addig viszonylag egészséges színű szemfehérjéje vöröses színűbe megy át. Tudta, hogy tombolás következik.
- Robert, kitagadlak, értetted? Kitagadlak! Nagyon, baszd meg! Kurvára ki vagy tagadva felfogtad? – üvöltötte és az izgalomtól úgy szuszogott, mint aki a maratoni távot épp az imént teljesítette. Mellkasa szaporán járt le-fel és úgy érezte, hogy mindjárt agyvérzést kap. Ekkor a teremben kinyílt egy ajtó, ami mögött Albert gyönyörű aranyszínű fényt vélt látni.

A fényben egy alak sziluettje körvonalazódott. A megváltó. Halkan kopogott cipője az elnyűtt köveken, amint átlépte a küszöböt. Albert nem mert megszólalni, csak állt pihegve, sűrűn pislogva és a csodálatos angyalszerű alakot nézte. Az odalépett hozzá, kezét barátságosan az izgatott férfi karjára tette.
- Albert, jöjjön szépen, hol késlekedett, múlt héten számítottunk magára. Azzal a szobába tessékelte őt és magukra húzta diszkréten az ajtót. Egy pisszenést sem lehetett hallani.

* * *

Rob nagyot szippantott a friss téli levegőből, mikor kiléphetett végre a teremből. Remélte, hogy a következő alkalom kevésbé lesz eseménydús. Fásultan rázta meg a fejét, amikor felpillantott a bejárati ajtón csüngő táblára:

Pszichiátriai Intézet
Rendel: Dr. Jonas Henstridge
Dr. Kathleen Watson
Rendelési idő:
hétfőtől- péntekig: 09:00 – 18:00 óráig