A leselkedő

Halkan kopogott valami lent, a sikátorban. Apró esőcseppek csepegtek egy nagy bérház ereszéről, le a koszos betonra. Nem foglalkoztam az esővel, ami két órája jött a város felé, mert már tovább is állt. Ahogy az ember kinézett keletre, az ablakon, láthatta, hogyan vonulnak a felhők. Hatalmas szürke tornyokban haladtak keletnek a füstös város felett, kellemes szellőt hordozva maguk alatt.
A szobában ültem egy hatalmas, régi bőrfotelben, és néztem a felhőket, melyek egyre távolodtak. A szobában szép rend volt, a könyvespolcokon minden egyes könyv a helyén sorakozott, egy árva porszem sem ült meg rajtuk. Ronda arcú hölgyeket ábrázoló képek függtek katonás rendben a falakon, és egy esernyőtartó állt némán az ajtó mellett, csupán egyetlen esernyővel osztozva a szűkös helyen. Egy hatalmas molyrágta szőnyeg volt leterítve a gyönyörű intarziás, ám de ősrégi dohányzóasztalka alá, ezen egy tányér és egy pohár helyezkedett el. A tányéron pár apró morzsa, a pohárban egy pár csepp víz. Egy jéghideg ódon kandalló volt beépítve az ajtótól balra lévő falba, rajta pár csonkig égett gyertya.

Szerettem ezt a kis szobát, pedig a hülye is látta, hogy öreg volt már. A padló minden egyes léptemnél nyikorgott, az ajtóról, és az ablakokról nem is beszélve. A szőnyeg alatt nyilvánvalóan egy terebélyes csótánycsalád rendezkedett be, a falakban pedig olykor egerek mocorogtak. Egyetlen egy dolog volt a szobában, ami új volt:
Egy vadonatúj állványos távcső, 7×10-es ott állt bevetésre készen az észak felé néző ablakomnál, és csak arra várt, hogy belenézzek.
De én még vártam, még nem voltam készen az izgalmakra, még nyugodt kell, hogy maradjak. Felhúztam a bal karomon az inget könyékig, és megnéztem műanyag órámat: fél 7 volt. Még várnom kellett. Nem is keveset. Felálltam, és átmentem a szobán. Lépteim nyomán minduntalan megnyikordult a padló, így az a furcsa érzés kerített hatalmába, mintha a padló zenélne. Abszurd gondolatomon elgondolkoztam, és kimentem a konyhába. Készítettem magamnak egy tonhalas szendvicset, és egy üveg kóla társaságában visszamentem a szobába, és leültem a kanapéra. A távolban megszólalt egy halk fuvolaszó. Elmerengve a dallamon elmajszolgattam a szendvicset, majd leöblítettem egy-két korty kólával.

Közben az idő csak úgy röpült. Már elmúlt fél nyolc két perccel, amikor megittam a kólát, és ránéztem az órámra.
Azonnal felpattantam, a tányér, és a kólásüveg azonnal darabokra tört a padlón, de meg sem hallottam. A távcsőhöz rohantam, és az ablakok előtt behúztam a fekete függönyöket. Erős rovarirtószag áradt a szövetből, de nem éreztem a szagát, túlságosan lekötött, hogy jól megkössem a vékony zsinórokat. Mikor a függönyök már jól beálltak a szokásos helyükre, én is elfoglaltam a helyem a távcső másik oldalán. Beállítottam a megfelelő méreteket, és belenéztem:
"A szemben lévő bérház egyik ablakán bámultam be, felnagyított, sokszorosan felturbózott szememen keresztül, mely mögött egy angyal rejtőzött. Az ablakkeret mellett, szemrevaló azúrkék függönyök lógtak éppen hogy csak beengedve engem. Távolabb sárga falak között, melyeken csodás nőket ábrázoló képek függtek, egy hatalmas kanapé terjeszkedett el. Sehol senki. Csupán halvány fény, mely megvilágította a képeket."
Elhúzódtam, a távcsőtől, és egy pillanatra elgondolkoztam: Mi történhetett? Tán valami baj lehet? Nem. Meg fog jelenni, csak ki kell várnom. Odahúztam, a kényelmes fotelemet a távcsőhöz, és vártam.

Kint az utcákon felgyúltak a lámpák, és leszállt az éj. A holdat vékony felhők takarták el, kellemes hűs szellő haladt át a városon. Az eső maradékai, melyeket oly nagy sietséggel ejtettek el a szürke felhők, még ott csillogtak a sikátorokban, autókon, házakon.
Újra belenéztem a távcsőbe, de még nem jelent meg benne semmi új, csupán azok a drága hölgyek mosolyogtak rám kacéran a sárga falakról. Kicsit ideges lettem, és felálltam. A keleti ablakhoz siettem, és kitártam. A langyos szellő beáramlott a szobába, és átjárta a testemet. Le kellett nyugodnom, nem ülhettem a távcső előtt gorombán, és lesújtottan! Lenéztem a sikátorra, és meglepetten láttam, ahogy a sok kupac szemét között egy fehér kabátos nő siet a kapu felé. Hevesen megdobbant a szívem, és izzadni kezdtem, ahogy mindig, ha megláttam. Gyorsan behúztam a fejem az ablakból, nehogy meglásson, és a távcső előtti fotelbe pattantam. Hamarosan meg fog jelenni a szobában, és akkor én láthatom, úgy ahogy senki más! Halk csapódást hallottam, ahogy a szembeni bérház kapuja becsapódott, gyorsan a távcsőhöz hajoltam:

"Erős fény gyúlt a szobában, és egy magas nő sietett be a képbe, immár kabát nélkül. Hosszú blézer, és testhez simuló fehér nadrág volt rajta, hosszú méz szőke haja a vállára omlott. A lány ledőlt a kanapéra, és szemmel láthatólag keserves sírásra fakadt. Kecses teste fel-le hullámzott, küszködött a könnyeivel, én meg, még nagyobb felbontásra állítottam a távcsövet. Ráközelítettem a lány bájos arcára, és felsóhajtva gyönyörködtem a látványban.
Kis idő múlva a lány felállt, és áthúzta a fején a blézert, majd letolta a nadrágot." – éreztem, ahogy egy izzadságcsepp tekergődzik le a homlokomon, és lecseppen a nadrágomra. A hajam csapzottan lógott, farmerem már csupa víz volt, de nem érdekelt, tovább kémleltem a távcsövön át:
"A lány immáron meztelenül átsétált a szoba másik végébe, ahol nem láthattam, de nem zavartattam magam, tudtam, hogy mit tesz. Pár másodperc múlva újra előjött, kezében egy friss, és bizonyára puha, fehér törülközővel, és kiment a szobából. "
Tudtam, hová megy, ezért kezeim, automatikusan tették a megszokott mozdulatokat. A fotelt hátrébb rúgtam, rá a porcelán, és pohár szilánkokra, és a távcsövet arrébb toltam a keleti ablakhoz. Beállítottam az irányzékot, és a magasságot, majd újra magam alá húztam, a fotelt, és belenéztem a távcsőbe:

"Egy szemrevaló kis fürdőszobába pillantottan be. Fehér csempékkel borították a falakat, helyes, kis csillár világította be a helységet. Pár dísznövény állt az egyik sarokban, a másikban egy öltözőasztalka, és a hozzá tartozó hatalmas tükör. Ha a fülem is ott lehetett volna, akkor hallhattam volna a folyamatos csordogálást, és a leheletnyi sóhajokat. Pára gomolygott ki a zuhanyzófülkéből, ahol a lány dalolva zuhanyozott. A fülkén keresztül is láttam a szépen kidomborodó kebleket, hosszú hajzuhatagát, keskeny csípőjét, feszes fenekét." – éreztem, ahogy a hímtagom megkeményedik, és próbál kitörni a feszes alsónadrágból. Lenyúltam, és lehúztam a sliccemet, miközben a lány végigcsurgatott a testén egy kis tusfürdőt, a kezemmel lassan munkához láttam:
"Az a csodás unikornis, mely a zuhany alatt áztatta magát, kezeivel átölelte a testét, és finom köröket írva le rajta, magába dörzsölte a tusfürdőt. Kezei végigsimítottak az érzékeny ciciken…"

Egy hosszú, fekete kabátos férfi közeledett az utcán, majd befordult a sikátorba. Léptei visszhangot vertek az üres téglafalakon. Magas alak volt, borostás arca, mélyen ülő ezüstös szeme, mellyel egyfolytában az ablakokat kémlelte. Észre vehettem volna, ha a szemet nem borítja el a jól ismert rózsaszín köd, de én csak magammal foglalkoztam, és egy másodpercre sem engedtem volna el a tekintetemmel a lányt:
"Édes, kis kezei hátranyúltak, és belemarkoltak a puha húsba, majd finoman masszírozni kezdték…"
A sikátorban lépdelő férfi egy nagy vaskapuhoz ért, amit belökött, és felsietett a lépcsőkön:
"A lány megengedte magára a vizet, és az, teljesen elborította a testét, melyet bőven fedett a tusfürdő. Addig engedte magára a vizet, ameddig már sehol sem volt az illatos szappanhab."
A férfi felért az emeletre, és rámeredt az ajtóra. Halványan elmosolyodott, és lenyomta a kilincset, de az nem engedett. Kis tűt húzott elő a kabátja zsebéből, és kinyitotta a zárat. Belökte az ajtót, és egy csinos sárgára festett nappali tárult a szeme elé. A falakon dagadt, széles mosolyú nők feszítettek legjobb ruhájukban, arcukon több tonna festékkel. Halvány zúgó hang hallatszott át a fürdőszobából, mely felé megindult, kezében kés villant meg:
"A lány elzárta a zuhanyt, és kilépett a fülkéből, testén meg-megcsillantak a vízcseppek. Lassan törülközni kezdett, miközben én hatalmas nyögéssel ráélveztem a függönyökre. Mikor kinyitottam a szemet, a legborzasztóbb jelenetet láttam, a tükörből:
Egy fekete ruhás férfi, arcán diadalittas mosollyal, lesújt egy hatalmas késsel, egyszer, majd még egyszer. "

A vér ráfröccsent a fehér csempére, a tükörre, miközben én ordítani kezdtem, mint egy állat. A férfi nyilván meghallotta, és nyomban eltűnt a szobából.
Dühömben félresöpörtem a távcsövet, és az nagyot perdülve kirepült az ablakon. Át akartam ugrani, hogy a karjaimba vegyem, de nem tudtam. Ott üvöltöttem a keleti ablakban, vonítottam, mint egy sebzett farkas, miközben a hol kidugta ocsmány képét a felhők mögül.