A humor rabjai

2006. március 31. - Quebec – Loreal vegyipari kutatóközpont

idő: 9.14

(412-es szoba)
A vész villogó lámpa szabályos periódusokban színezte baljós skarlátfénybe a kicsi, számítógépekkel és üvegcsékkel telített termet. A monitor képernyőjén szemrehányóan motoszkált egy „Szivárgás” felirat, mögötte kódjelek és laboratóriumok számai. Doktor Philip Lakatosh-t, a magyar származású, 41 éves, ambiciózus vegyészmérnököt minden bizonnyal a guta ütötte volna, ha tudomást szerez a vészhelyzetről. Philip azonban aludt.
A folyosón el-elcsörtető lábak dobogása hallatszott, majd az is elcsendesült.

Idő: 8.00

(B-laboratórium, a H.U.M.O.R. projekt kutatórészlege)
A hatalmas, szilikontömítéses zsilipajtó ajtó gyanakvó szisszenéssel húzódott félre a termetes huszonév körüli, fehérköpenyes férfi előtt. A nyomasztóan higénikus, tojásszínű teremben három nő tartózkodott. Biológusok; fiatal, ápolt külsejű mind – hiába a cég ad a látszatra. Az egyik, egy feketehajú, kontyos, kérdő mosolyt biccentett az idegen férfi felé, szépívű szemüvege mögül végigmérve a férfit.
„Biztosan a prof.-hoz jött.” – gondolta a széles vállú magabiztos köszönéséből ítélve majd visszamerült a munkájába.
A férfi komótosan elhelyezkedett az egyik számítógépnél, és töretlen mozgással egy apró pendrive-ot nyomott a csatlakozóba. Halk berregés hallatszott, ahogy a nagyteljesítményű gép szomjas ember szenvedélyével magába szívta a vírust.
A folyamat elindult.

A vírus gépi precizitással felülírta a rendszer védelmi mechanizmusát, és a paramétereket végzetes értékekre állította. A megfertőzött őrprogram vészjelzése azonban néma maradt, a mit sem sejtő kutatók legfeljebb véletlenül lokalizálhatták volna a hibát időben.
Sylvia, aki a szemközti gépen dolgozott, koncentrálóképességének különös csökkenésére lett figyelmes. Épp egy kísérletet szimulált a gépen, a kiértékelt adatok azonban most nem azt az elmélyült töprengést váltották ki belőle, mint szokásosan. Ahogy végignézett a száraz számokon, az egész teste libabőrös lett, lábszárában apró remegés futott végig. Milyen különös, kellemes érzés olvasni ezeket a számokat. Leginkább a kilencest. Mi? Most komolyan azon gondolkozik, milyen szexi a kilences?

- Hölgyeim! – szólalt meg a férfi elégedetten mosolyogva, miután megbizonyosodott a feltöltött parazita ténykedéséről. A három nő, egyként rezzent össze ezen a sármosan búgó hangon, és fordultak meg. Pupillájuk hatalmasra tágulva szívta be a kívánatos férfi testének fordított képét.
- Bátorkodtam elkövetni egy „humoros” csínyt, melynek eredményét remélem hamarosan tapasztalni fogom. Becsületes foglalkozásom szerint hekker volnék, és az önök védett kutatásait nyálazgatva találtam rá eme helyes laboratórium tartalmára. Persze erősen túlzónak találtam az olvasottakat, már ami a hatást illeti, de úgy gondoltam egye kánya, egy próbát megér. Mondják, éreznek valamit; tekintve, hogy a szellőző rendszerbe engedtem az egészet?
Sylvia kitágult orrcimpákkal hallgatta a bódító szavakat, szinte simogatásnak érzett minden hangot. Lassan kinyújtotta nyelvét, és ahogy az élénkrózsaszín hús végigsiklott, benedvesítve puha ajkait, kéjesen felsóhajtott.
- Ilyen…rossz voltál? – suttogta, és enyhén remegő kezeit végighúzta köpenyén. A munkatársa már a férfi felé tartott, szinte falva azt tekintetével.
- Ezek szerint nem túloztak… - vigyorgott a hekker. – Huh.

H.U.M.O.R.
Human Ultimate Manifacture of Oversexed Reaction
Szabad fordításban: Túlfűtött szexuális vágyat kiváltó, emberi alapanyagú készítmény. Erős, nagyarányban Androstenone-t és egyéb természetes feromonokat tartalmazó szexuális ajzószer, korábbi változatai nyomokban számos kozmetikai termékben előfordulnak, főleg férfi illatszerekben. A szer első prototípusát kifejezetten a női érzékekre fejlesztették ki, a hatás a tiszta vegyület gázként való belélegzése esetén egy percen belül jelentkezik, a libidót befolyásoló enzimek aránya 50-120%-kal megemelkedik, és kb. 5 óra múlva kezd el csökkenni az eredeti szintre. A szer a testből 16 óra alatt ürül ki.

Idő: 9.21

(412-es szoba)
Az ajtó színpadi lassúsággal tárult ki, a testes, középkorú takarítónő előtt. Szürke, általában szabályosan hátrafogott haja ezúttal rakoncátlanul szétállt, zöld uniformisa félig kigombolva engedett bepillantást a hatalmas kebleket tartó fehér melltartóra. Úgy nézett az alvó, szendearcú férfira, mint karvaly a gyanútlan egérre. Éhesen, és kérlelhetetlenül. Üggyel, bajjal feltornázta magát az asztalra, négykézláb, bártáncos lány mozdulatát idézve, és a nyelvét pergetve mély, trillázó hangot adott.
Philip zavartan hunyorgott, félig kapaszkodva még a megszakított álomba. Előtte a homályos képen mintha egy nagy női test vonalai rajzolódnának ki. Megdörgölte a szemét, majd felvette a szemüvegét.
- Rebeca? Re-Rebecaa!! – kiáltott az asztalon homorító takarítónőre. – Mondja, mit keres az asztalon?
- Hrrrrrrrrr. – berregett csillogó szemekkel az asszony.
- Valami, valami baj van a torkával?
- Hrrrr…te kis egérke.
- Ööö. – Philip egy pillanatra elgondolkozott a válasz valószerűtlenségén. Biztos félrehallotta. – Azt mondja, egér van a szobámban? Ahh. Értem, ezért mászott fel. Semmi pánik…Mit művel??

Rebeca kinyújtotta a nyelvét, végighúzta rajta a mutatóujját, majd belemarkolva a férfi ingjébe, húzni kezdte maga felé. Philip kétségbeesett mozdulattal rántotta ki magát, feláldozva két inggombot. Az asszony szeme megakadt az anyag mögül kivillanó mellkason.
- Te! Jó! Ég! – szavalta a doktor, ahogy a monitorra pillantva leperegtek előtte a számok. Szivárgás. B-labor. Az az ajzószer. Vészvillogó. Ajjajj.
- Hrrrrrr.
- Nézze, igen súlyos helyzetben vagyunk! – próbált érvelni Philip a sarok felé hátrálva. – Ön feltehetőleg egy erős tudatbefolyásoló szer, az un. Humor befolyása alatt áll! Ettől kezdett el most vetkőzni, miközben berreg, mint egy búgócsiga, és…de könyörgöm, ez azért túlzás! Azt…azt le ne vegye!

Philip korát meghazudtoló gyorsasággal kiugrott az asszony mellett, és kivágtatva a szobából becsapta az ajtót. Kulcs? Zsebben! Gyerünk!!
A zár az utolsó pillanatban kattant. Phil fújt egyet, és a homlokát fogva igyekezett higgadtan felmérni a helyzetet. „Mint egy ócska zombifilm.” – dünnyögött. Most mi tévő legyen? Ki kéne jutni. Már ha a szivárgás miatt nem zárták le az egész komplexumot. De. Biztos, hogy lezárták. Talán konzultál a professzorral. Ez az! Az öreg biztos tudja mi a teendő.
Határozott sietős léptekkel a lift felé iramodott. Ahogy elhaladt a 403 mellett, jól kivehető sóhajokra lett figyelmes. „Nahát, néhányan jól szórakoznak.” – somolygott magában. Nem tudta megállni, hogy ne lessen be az ajtó ki üvegezett nyílásán. Az övéhez hasonló szobában a lesöpört asztalon egyik férfi munkatársa feküdt, debilen kacarászva, félig lehúzott nadrágban. Előtte két barna hajú nő nyalta-falta egymásról az utolsó megmaradt ruhadarabokat.
- Marta… - suttogta döbbenten Phil, felismerve az egyik nőben a szigorú osztályvezetőt, akit mindössze az évenkénti karácsonyi céges ünnepélyen látott mosolyogni, akkor is zárt szájjal és összehúzott szemöldökkel.

Phil a látvány abszurd ironikusságától rögtön pozitívabban értékelte a helyzetet. Meg aztán, akár hogy is, a kibontakozó orgia őt sem hagyta hidegen, úgy érezte magát, mint mikor kisiskolásként az osztálykiránduláson a női zuhanyozó ablakába csimpaszkodott, hogy megközelíthetetlen, titkos kis szerelmét meglesse ruha nélkül.
A két nő ismétlődően feltörő nyögései, lázas követelő mozdulatai a bent ülő vegyész kollegát is felcsigázták. Sietve lerángatta magáról a nadrágot, és kéjenc (Phil számára nevetséges) pózban az asztalra vetette magát, rákiáltva a két nőre. Azok hozzáléptek és mindketten egy-egy tértől elindulva csókolgatni kezdték az asztalonfekvőt, akinek arca immár egyetlen, állatszerűen széles vigyorrá torzult. Az egyik nő lefelé haladt, ő Phil nagy bosszankodására takarásba került, valószínűleg kényeztető ajkai a szerencsés flótás lábfejét habzsolták.

- Francba ebbe a kis ablakba! – méltatlankodott jogosan. – Előterjesztem, hogy cseréljék nagyobbakra, az ilyen balesetekre.
A másik nő Marta, háttal ált az ajtónak, kidomborítva gömbölyű fenekét. A hívogatóan lédús barackszeletek szinte megidézték Philt. A volt felesége túlzott szemérme mi mindentől megfosztotta, erre csak most ébredt rá. A lényeget takarta az ágyék fölé magasodó arányos test, de fel-felbukkanó fejből, és az ’áldozat’ vonagló arckifejezéséből lehetett sejteni mi történik.
- Szia, Dr. Lakatosh. – szólalt meg Phil háta mögött egy kedves, lágy női hang, ő pedig fülig vörösen, behúzva a nyakát hátrasandított.
- Ööö…ahh…Ms. Heikön…Ingrid. – ismerte fel a professzor finn asszisztensét, akibe nem hivatalos felmérések szerint a fél épület szerelmes volt, nemtől és kortól függetlenül - kedden és csütörtökön maga Phil is, ilyenkor kellett a prof-fal értekeznie.
- Mit kukucskálsz? – érdeklődött ennivaló akcentussal a lány.
- Mmm…nos…az a szoba üres, viszont, nem…nem kéne annak lennie. Igen! Ezért néztem be.

A lány közelebb lépett, kristálykék szemeit le sem véve a zavartan habogó tudósról. Selymes, szalmaszőke haja, halvány bőre, kecses vonalai, egészen angyalkás formát kölcsönöztek neki. Gyakran kísérte konferenciákra, bemutatókra a professzort, tündöklővé varázsolva minden tudományosnak ható fantázia szót, melyeket a termékekre aggattak. A megelevenedett szépség élő példája.

Dr. Lakatosh fejében is hasonló gondolatok cikáztak, ádáz harcra kelve az önmegtartóztatás egyre fogyatkozó erőivel. Minden bizonnyal ez a lány is belélegezte azon az ennivalóan édes kis pisze orrocskáján…mi?…nem! Úriember nem él vissza a helyzettel! Egyébként is. Egy ilyen lánnyal, optimistább számítása szerint is legkevesebb, hogy szívinfarktust kapna.
A szobából kiszűrődő nyögések, kezdték megcáfolni azt, hogy nincs ott senki. A lány figyelmét a tudós nadrágján feszülő dombocska sem kerülte el, rózsaszirom ajkai apró remegése mutatta, egy hajszál tartja csak vissza, hogy rávesse magát. Lassan az ablaknyíláshoz lépett, és Phil következményektől elszörnyedő tekintetétől kísérve belesett. Szemecskéi tágra nyíltak, száját halk nyögés hagyta el. Nedves nyelve kibújt az ajkak közül és önkéntelen, pici körmozgásba kezdett, bizonyára a benti látványt utánozva. Phil érezte, hogy most kell kereket oldania, ha méltóképp akarja képviselni a civilizációt, de a lába nem engedelmeskedett az erőtlen öltetnek. Késő. Ingrid tekintete elszakadt a nyílásról és ismét Philébe olvadt.
- Philip… - suttogta vágytól elhalóan.
Philip jobbik oldala kétségbeesett mentő kísérletet tett a helyzet felnőttekhez méltó mederbe tereléséhez, bár saját szavai már benne is visszatetszést váltottak.
- Ingrid…úgy vélem az embert az erkölcs emeli ki az állatok közül…és…
- Tudod, - lehelte a szőke lány, szinte már Phil szájába. - hogy nagyon szexin mondod az ’r’-t? …Hogy nagyon szexi vagy?
- Hrrrrrrrrrr! – kerepelt fel jeges zuhanyként egy vészjósló, öblös hang Dr. Lakatosh háta mögött, szinte fizikai fájdalmat okozva a tudósnak ebben a pillanatban. Nem, mert hátranézni.

Úgy is tudta mit látna, abba pedig belegondolni sem mert, hogy hogyan.
Maga sem tudta miért, de a karjánál fogva Ingridet is magával rángatva a lift felé iramodott. A lifthívó gombot már lábbal rúgta meg.
- Ez már tényleg olyan, mint egy zombifilm… - lihegte, miközben a kis zöld lámpácskák idegölő lassúsággal gyulladtak meg az emeleteket jelző számok mellett. „Ez lesz a másik, amit beterjesztek.” – gondolta türelmetlenül. – „A gyorslift!”
Ismét az utolsó pillanaton múlt, hogy az ajtó bezárult mögöttük. Lefelé indultak.
- Huh. Mindjárt leérünk…aztán irány a porta. – fújta ki magát Phil. – Ez a takarítónő kikészít! Ingrid?

A lány ujjai a ’Stop’ gombocskára tapadtak, a férfinek ekkor jutott eszébe milyen veszélyt is hozott magával. A lift megállt.
- Ingrid! – szólt rá a férfi emelt hangon. – Bár most érthetetlen okból kíván engem…
- Nagyon. – szakította félbe a lány mélyeket lélegezve.
- …e..ez még nem jelenti azt, hogy…ugyan már, holnap mindenre fog emlékezni, a most érzett vágyon kívül! Joggal fog meggyűlölni. És nem fog rám olyan szépen mosolyogni, mint eddig.
- Szépnek tartod a mosolyom? – lépett közelebb Ingrid. A lift Phil számára határozottan kisebb lett.
- Nézze…nézd…te vagy a legcsodálatosabb lány, aki…

A bókot ezúttal egy bársonyosan puha száj követelő csókja fojtotta félbe. A lány átölelte a férfit, ajkai cuppogva ízlelgették az övét, majd lejjebb kúsztak az állára, az álcsont oldalán pedig tovább. Phil legyökerezve ált, mozdulatlanul, belülről rámeredve erre a soha előtte nem tapasztalt ingerviharra. Borzongott, szinte belezsibbadt - mint akit áram üt meg - ahogy egy izgága, nedves nyelv fészkelődött a fülcimpája tövénél. A parázsló, forró szuszogás egészen égette az érzékennyé nyalt bőrét. És ez az illatáradat. Megtelíti az agyát. Puha ujjak a tarkóján. Mintha selyem lenne. A körmeivel beletúr a hajába. Ahh.
- Ez…uh… - nyögte Phil, érezve, hogy ezt a csatát elvesztette. A neje sohasem csinált ilyet. Így.

Ingrid fátyolos tekintettel nézett rá.
- Nem csókolsz vissza? – szuszogott, majd egy lassú, lágy puszit lehelt a férfi ajkának szélére. Még egyet, kicsit beljebb.
Philben megszűnt a holnap, megszűnt a viselkedés, önmegtartóztatás összes beteg korlátja, és amilyen finoman csak tudta megcsókolta a lányt. Kezei a vékony hattyúderék köré fonódtak a két száj pedig egyre elválaszthatatlanabbul tapadt egymásra. Ingrid ajkai ismét éhes tűzzel habzsolni kezdték a férfit, minden kis ízét az arcán.

Ahogy Phil keze önkényesen izmos kis fenekére markolt, felnyögött, majd egy kapkodó lélegzetvételnyi szünet után ismét lángoló csókban egyesült a falnak rogyó férfival. Egyik térdét fölhúzta, csípőjével pedig ösztönös köröző préselésbe kezdett Phil ágyékán, aki már szinte önkívületben falta ajkait, vonagló nyelvét, pamutpuha kis fülcimpáját, saját vágyát is tüzelve a válaszul kapott sóhajokkal. Háta, engedve súlyának lecsúszott a lift falán, Igrid pedig fölé térdelt, ívbe feszített párduc testét, feszes hasát, kemény melleit a férfihez nyomva. Hátravetett feje fölé emelte kezeit, és kéjes, elnyújtott morgással szenvedte, ahogy a ruha vékony anyagán keresztül erős ajkak láncába zárt fürge nyelv örvénylik a mellén, csodálatos, émelyítő érzésekkel árasztva őt el. Meg-megfeszülő combjai föl-le kezdték el mozgatni pattanásig feszült kis testét, igyekezett minél több helyen, minél erősebben a gyönyört adó férfihoz dörgölni magát. Phil verítékezve húzta le a reszkető felsőtestet takaró szűk ruhát; egy mozdulattal tépte el hátul a melltartó erőtlen pántját. Sohasem látott még ilyen izgató látványt.

A rajta térdelő, gyönyörű macska tökéletes, törékeny vonalai alig pár centire hajlottak a kéjtől feszesre előtte. A fölemelt karja alatt a sima hónalj apró libabőröktől redős íves vonalától, egészen a felhúzott, hegyes almamellekig, és tovább a hasa közepén végigfutó függőleges árokban, a hívogató kis köldökéig, mindenhol apró cseppek bukkantak ki, csillogóvá téve az egész forró, női testet. Feljebb kipirult arc várta a szünet végét, félig nyitott, rebegő ajkai az ő csókjától fénylett. A zafírszemek szinte szikrázva ették a bőrét pásztázó, éhes pillantásokat. Lassan, egy pillanatra sem veszítve el a tüzes szempárt, a lány csípőjét döntve előre ereszkedett, egyik mellbimbóját a férfi ajkai közé engedve.

Aaaaaaaaaa…hhh – sóhajtott hosszan elnyújtva, ahogy a puha, meleg nyelvet megérezte érzékeny, pattanásig feszült bimbóján. A nedves hús megemelte a kis pöcköt, majd forrón körbeölelve rátapadt. Ingrid ajkait újabb, ezúttal elcsukló sóhaj hagyta el, teste összerándult, a köré fonódott férfikarok azonban nem eresztették. A tapogató, simogató ujjak már forró altestén játszottak, gyorsabb és gyorsabb tempóra késztetve táncoló csípőjét.
Ezt már nem lehetett tovább bírni ruhában.

Phil és Ingrid ügyetlenül kapkodva hámozták ki egymást az irritáló ruhák börtönéből, minden sikeresen elhagyott darab után szenvedélyes csókpárbajjal jutalmazva a másikat. Az utolsókat már egymáson hemperegve, nyögdécselve tépkedték le, elveszve az ajkak mámorító játékában. A két izzadt, felhevült test gabalyodva igyekezett minél többet érezni a másikból, míg végül az örvénylő gyönyörben fuldokolva átadták magukat az orgazmus maga alá temető hullámainak. Ingrid a férfi nyaka köré fonva karjait kapaszkodott, a testében tomboló villámok újabb és újabb lökésétől ívbe rándulva. Phil úgy érezte belsője egyetlen lüktető gömb, és ahogy valahol lent az őt körbeölelő tűzforró, nedves hús reszketni, majd erős szorításokkal rángani kezdett, a gömb szétrobbant, ő pedig szakadásig feszült testtel lövellte ki magából eddigi élete összes elfojtott vágyát.
Az örvény végül lassan csillapodni kezdett, a két test pedig ernyedten, erőtlenül elfeküdt egymáson, mint egy-egy falevél, amit a szél is arrébb fújna.

Idő: 18:36

A robosztus épület előtt egész tömeg verődött össze, vakuk százai villogtak megörökítve a gázálarcos tűzoltók, rendőrök és mentők mozdulatait. Az épületet kiürítették, a nap közben bent tartózkodókat megfigyelésre kórházba szállították. Az egyik fekete, Loreal márkát viselő kisbusz lehajtott hátulján egy termetes, ötvenes körüli széles bajuszú tűzoltó és egy öltönyös kopaszodó, csontos arcú kis alak állt.

- Hát. – hümmögött a tűzoltó. – Én idestova 27 éve vagyok a pályán, de ilyet még nem pipáltam.
- Százados… - szólta le rekedten a másik férfi.
- Igen, igen, Mr. Garret. – emelte fel csitítólag a kezét a tűzoltóparancsnok. - Tisztában vagyok a helyzettel, tőlünk semmi nem fog kiszivárogni. De akkor is, ezért, amit itt ma láttam, megérte…
- Ne folytassa, kérem. Sok fej fog hullani ezért. A holnapi újságokban majd olvashat részletesen a Kutatóközpontban kitört tűzesetről, vagy mittudomén, majd valamit kitalálunk…
- …a szexpartiról…
- …nem volt semmiféle szexparti, maga kretén! Ez legfeljebb egy legenda lesz, amit az a nyavalyás mesél a sitten.

- Hogy, hogy a túróba sétált be csak úgy, azt még mindig nem értem, de…jól van, ne nézzem így, nem is az én dolgom.
- Mindenkit kihoztak?
- Ja. – bólintott a százados vigyorogva. – Az utolsó kettőt a liftből ’szabadítottuk ki’. Hehe. Mondja, nem vihetnék ebből a cuccból haza az asszonykának? Végül is holnap április elseje.
- Ne folytassa, kérem!