A hatodik szabály

Madeline Anderson. Született Palm Springs, 1984- 05- 17.
Sandra Thompson. Született San Diego, 1984- 11- 02.
Michelle Williams. Született Sacramento, 1982- 02- 20.
Denise Taylor. Született Los Angeles, 1983- 09- 04.
Victoria Morgan. Született San Francisco, 1985- 07- 25.

Ezekben a nevekben egyetlen dolog közös... én. Megan Henderson vagyok, ex- bérgyilkos. Öt évvel ezelőtt léptem ki. Miért ez volt a munkám? Miért ne? Fiatal voltam, érzéketlen, logikus és nem kis túlzással a legjobb a szakmában. Miért hagytam abba? Öt éve egy melónak rossz vége lett. Egy titkos ügynökségnek dolgoztam. Nem titkosügynökök voltunk, hanem egy titkos vállalkozás. Arra szakosodtunk, hogy a bűnösök mégbűnösebb ellenségeivel végezzünk. Alvilági körökben terjedt csak el a hírünk, a mindennapi emberek számára csak egy raktár voltunk a várostól 3 km- re.
A "cégnél" mindenkinek megvolt a maga tisztes állása a gyilkos megbízások mellett. Volt aki ápolónőként dolgozott, volt aki egy ABC- ben ült a pénztár mögött és azon gondolkodott, hogy milyen módszerekkel lehetne megölni egy- egy idegesítő vásárlót. Ami engem illet, egy magazinnál dolgoztam. Hogy lettem bérgyilkos? Mikor a szüleim meghaltak, a rendőrség egyetlen szemtanút talált csak. Elmondásai szerint belekeveredtek egy lövöldözésbe a bankban. Pontos leírást készített a rablóról, de nem tudták rábizonyítani. Túl tisztán dolgozott. Hetekig nyomoztam utána mire megtudtam ki ő. Mikor már a címét is tudtam, nem volt nehéz a közelébe kerülni. Hamar kiderült hova jár szórakozni, így a "véletlen" találkozás elkerülhetetlen volt.
Feltűnően öltöztem fel aznap, hogy mindenképpen horogra akadjon. A bárpultnál ültem és kortyolgattam a koktélom mikor leült mellém. Kért magának egy italt és nézni kezdett. Elmosolyodtam.
- Meg is szólít, vagy csak bámul egész este? - kérdeztem kellemesen mély hangon.
- Ha lehet, csak bámulnám - válaszolta. Ha nem lettem volna biztos a bűnösségében, ha nem ő végzett volna a szüleimmel, talán tetszett volna a stílusa. Így viszont próbáltam visszatartani az undort, amit kiváltott belőlem.
- Csak tessék - mosolyogtam. Iszogattunk némán, aztán elfogyott a koktél. Kérni akartam mégegyet, de megelőzött.
- Kérek mégegyet - mondta - A hölgynek is
- Azt hittem csak bámulni akar
- Talán meggondoltam magam - mondta mosolyogva. Visszamosolyogtam, közben azon gondolkodtam hagyjam- e szenvedni vagy gyorsan végezzek vele ha kettesben leszünk. Felém nyújtotta a kezét - Ryan Hayes
- Madeline Anderson

Az este kellemesen alakult, sokat beszélgettünk. Mikor túl jól kezdtem érezni magam a társaságában, kishíján feladtam a terveimet. De nem tettem. Felmentünk hozzá, ahogy vártam. Hozzákezdtünk, ahogy remélte. Megöltem, ahogy terveztem. Tiszta, gyors munkát végeztem. Nem volt felesleges vér, nem hagytam nyomokat... mindenre figyeltem. Utána hazamentem. Miután leültem a kanapéra, előtörtek a könnyeim. Egyszerre éreztem magam bűnösnek és igazságosnak, megkönnyebbültnek és üresnek. A héten minden róla szólt. A TV, az újságok. De valamire nem számítottam. Egyik éjjel telefonon hívtak.
- Igen? - kérdeztem álmosan
- Hello Madeline
Meglepődtem, hiszen ez csak egy álnév volt, amit Hayes miatt vettem fel egyetlen estére.
- Kihez van szerencsém? - bár aligha nevezhető szerencsének, ha valaki felhív, miután megöltél valakit, és úgy nevez, ahogy csak az áldozat ismert.
- Tudom ki maga és mi történt pár napja Ryan Hayes és ön között
- Ki maga?
- Egy barát - válaszolta - A nevem egyelőre legyen... Marcus. Ryan Hayes nem csak magának volt útban. Szívességet tett vele
- Nem értem miről beszél - próbáltam lerázni
- Madeline Anderson néven mutatkozott be Ryan Hayes- nek kedden este egy bárban nem messze a lakásától. Farmernadrágot és piros, mély dekoltázsú blúzt viselt, így magára vonta a figyelmét, nagyon cseles - mosolyodott el.
- Mit akar tőlem? - kérdeztem idegesen.
- Munkát ajánlok - válaszolta meglepetésemre.
- Miféle munkát?
- Dolgozzon bérgyilkosként... meg van hozzá a tehetsége – mondta.
- Ryan Hayes személyes ügy volt, nem más - mondtam hidegen
- Ryan útban volt pár embernek, mindannyian meg akarták őt ölni. Magának sikerült. Egy emberem régóta figyelte Hayest és pontosan beszámolt arról, ami történt a bárban. Sok hozzá hasonló van még, kiírthatnánk őket együtt.

Hát így kerültem bele a dolgokba. A kíváncsiságom nem hagyott nyugodni és másnap elmentem a megadott címre, a várostól 3 km- re lévő raktárépületbe. Részt vettem egy "kiképzésen", hogy tökéletesítsem a képességeimet. Marcus büszke volt rám, minden munkám után jelezte. A csoportban senkinek nem tudtuk az igazi nevét, így biztonságban voltunk. A kapcsolattartás nem volt lenyomozható, a rendőrök így nem tudtak a nyomunkra bukkanni. Ha üzennünk kellett egymásnak, üzeneteket hagytunk. Levélben, amit saját kezűleg kézbesítettünk esténként. A gyűléseket is így szerveztük. Az üzeneteket olvasás után eltüntettük. Elégettük, széttéptük, vagy kidobtuk. Sosem volt konkrétum a levelekben, mindig rejtvény volt. Általában több időpontot kaptunk egyszerre. Telefonon ritkán beszéltünk, interneten keresztül sem kommunikáltunk gyakran. Egy- egy megbízást utcai telefonokon kaptunk. Ha sürgős volt a dolog és nem várhattunk a gyűlésig, kaptunk egy üzenetet Marcustól, hogy mikor hívja fel a hozzánk legközelebb eső telefonfülkét. Túlbonyolított biztonsági intézkedéseknek tűnhet, de a csoportban 15- en voltunk, nagy esély volt rá hogy a rendőrség egyikünk nyomába eredhet és megtalál mindannyiunkat. Ennek ellenére tisztán és óvatosan dolgoztunk, nem hagytunk nyomokat, se DNS- t, sem pedig olyan dolgokat, amik alapján eljuthatnak hozzánk.

Egy nap Marcus különleges megbízással állt elő. Nagy pénz volt a munkában és nagy rizikó. Engem bízott meg vele. El kellett tüntetnem egy nagyhalat. Be kellett épülnöm pár napra, így elég veszélyes volt a dolog. Marcus nagyon aggódott értem mikor nem jelentkeztem a megbeszélt időpontokban. Biztonsági okokból volt így, de ezt ő is tudta. Igyekeztem közömbösen végezni a munkámat, hogy ne bukjak le. Nem is került rá sor. Minden a terveim szerint alakult. Az áldozat könnyen besétált a csapdába. Egy női bérgyilkos plusz fegyvere a dekoltázs és a különböző praktikák. A férfiak egy része pedig egészen egyforma, elveszti a józan gondolkodását, ha egy csinosabb nő van a közelében és flörtöl vele mikor magasan van az adrenalinszint. Így esett hogy egy "átbeszélgetett" éjszaka után reggel holtan találták. Engem pedig sehol. A megbízóink elégedettek voltak. Mikor kifizették a munkánkat és leléptek, Marcus nem várt reakcióval fejezte ki az örömét. Hirtelen magához ölelt és szorosan tartott így pár másodpercig. Aztán egyre lazult a szorítása, végül simogatásba ment át. Marcus ezelőtt sem volt teljesen közömbös számomra, de abban a pillanatban felerősödött minden vonzalmam.
- Ez most...
- Nem bírom - Marcus - Mióta megismertelek, és nekem dolgozol, egyszerűen lenyűgöz a szenvedélyed, a tehetséged... annyira felizgat, hogy ilyen kegyetlen vagy... - elégedetten mosolyodtam el, majd szenvedélyesen megcsókoltam. Nem kellett várnom a viszonzásra és a folytatásra sem. Szinte letépte a ruháimat, aztán felemelt az asztalra és vadul csókolni kezdett. A testemet elöntötte a forróság, a vágy, a bűnös élvezet, a szám kiszáradt és alig kaptam levegőt. Szerettük egymást, de ezt akkor fejeztük ki először egyértelműen.

Egy hónappal később Marcus zaklatottan hívott fel a mobilomon.
- Marcus... mi történt? Miért hívsz?
- Tűnj el a városból! Tudják hogy mi voltunk, tudják hogy ki vagy! - mondta idegesen
- Hol vagy most? - kérdeztem aggódva
- Ne gyere ide, megölnek mindkettőnket - Marcus - El kell menned
- Nem... Nélküled nem megyek - mondtam elfojtva a könnyeimet
- Muszáj menned, ezt a főnöködként mondom - felelte sürgetően és parancsolón. - Tűnj el a városból, emlékezz a kettes szabályra...
- ...ha egy társad bajban van, ne akarj segíteni - fejeztem be a mondatot
- Úgy van - Marcus - Bármi is történjen velem, kérlek vigyázz magadra... szeretlek... - Letette.
Sírni kezdtem, és azon gondolkodtam, hogy el kéne tűnnöm, de hová? Hogyan? Végül összecsomagoltam, és azt tettem, amit ő mondott nekem. Eltűntem. Pár nappal később a hírekből értesültem a haláláról. Teljesen magamba zuhantam. Ő volt az egyetlen ember akit szeretni tudtam mióta elveszítettem a családomat. Ők lettek az új családom, ő pedig a térképem a labirintusban.
Ezért hagytam fel ezzel a hivatással... Miatta. És mert pár héttel a halála után kiderült, hogy babát várok. Nem kockáztathattam az épségét, így messzire mentem a kígyófészektől és új életet kezdtem. Egy múzeumban kezdtem dolgozni Sacramentoban. Az eredeti nevemet használtam, a sok álnév és az állandóan változó megjelenésem miatt úgysem tudta senki hogy ki vagyok. Mikor megszületett a kislányunk, boldogabb voltam, mint valaha azelőtt. Jobban vigyáztam rá mint a saját életemre.

Teltek az évek és Madeline egyre szebb lett, ügyesebb. Öt éves volt, mikor egy reggel ugrálni kezdett az ágyon. Elkaptam és bebújtattam az ágyba, majd játékosan megpuszilgattam. Visongva nevetett és bújt hozzám.
- Szia Kincsem, hát így kell ébreszteni anyut? - kérdeztem
- Van itt egy bácsi, Téged keres - Madeline
- Milyen bácsi? – ásítottam.
- Egy fekete autóval jött, azt mondta, ismeritek egymást - Madeline
- Kicsim mit mondtam az idegenekről?
- Azt hogy ne álljak szóba velük, és ne engedjem be őket - Madeline
- Okos kislány... - dicsértem meg mosolyogva
- Ezt a bácsit sem engedtem be, kint vár az ajtó előtt - Madeline
- Megyek, megnézem ki az... - adtam neki egy puszit és felöltöztem. - Te maradj itt, rendben? - bólintott.
- Rendben - mondta
Kimentem az ajtóhoz és megnéztem ki az. Mikor tényleg egy ismerős arcot láttam, megkönnyebbülten és mégis idegesen ajtót nyitottam.
- Mit keresel itt? - kérdeztem
- Már nem is köszönsz? - kérdezett vissza. Egyikünk volt.
- De... szia, mit keresel itt?
- Semmit sem változtál - nevetett és bejött a házba.
Felemelte az egyik közös képünket Madelinenel. - Ő a lányod?
- Igen – mondtam.
- Majdnem olyan szép, mint az anyja... még pár év, és talán elhívom randizni – mosolygott.
- Sokféleképpen meg tudlak ölni, ne feledd - válaszoltam
- Így kell bánni egy rég nem látott baráttal?
- Ne haragudj, csak nem akarom, hogy baja essen... – sóhajtottam.
- Már feladták a keresésed... Nem kell aggódnod – mondta. - Hogy hívják?
- Kit?
- A kislányt - mosolyodott el.
- Madeline – válaszoltam.
- Madeline... ez volt az első álneved, igaz? – bólintottam. - Így ismerted meg Marcust is...
- Igen - nyeltem le a könnyeim
- Hány éves? – kérdezte.
- Elmúlt 5 – mondtam.
- Akkor ő...
- Igen... Marcus lánya - sóhajtottam ismét.
- Szeretted igaz? - mintha nem tudta volna a választ...
- Igen, de gondolom nem emiatt vagy itt - tereltem el a témát az érzelmi síkról.
- Nem... Munkám van számodra - kinyitottam az ajtót.
- Kiszálltam Ray, oldd meg nélkülem - mondtam
- Marcus gyilkosairól van szó... - magam elé meredtem egy pillanatra - Madeline...?
- Nem fog menni - mondtam. - Ha őt megtalálták, engem is meg fognak találni... és a kislányomat is. Nem kockáztatom az életünket.
- Marcusért sem? - Ray
- Ez nem hozza őt vissza... de Madeline- t nem áldozhatom fel bosszúból...
- Biztonságos helyre visszük - Ray
- Nem... Ray kérlek, menj most el - sóhajtottam
- Pedig Te vagy a legjobb... ezt Marcus is tudta. Csak Rád bízná ezt a feladatot - Ray
- Ha Madeline nem lenne, megtenném, hidd el... de ő maradt csak nekem - válaszoltam.
- És a csoport... még mindig a családod vagyunk. Fedezünk, de Marcus gyilkosai nem úszhatják meg. - mondta bosszúszomjasan.
Végül sikerült meggyőznie. Madeline- t egy barátnőmhöz vittem, aki örömmel vállalta, hogy vigyáz rá míg én üzleti úton vagyok New Yorkban. Mert ők így tudták.

Ray és én visszamentünk Los Angelesbe és összehívtuk a csoportot. A régi raktárban találkoztunk, kishíján mind ott voltunk. Volt, aki erősebb volt nálam és nemet mondott Raynek, ők tették helyesen. Öt év alatt az embert még a saját barátai is képesek elfelejteni, nem hogy egy rakás olyan ember, akivel csak pár napig ismertétek egymást. Így be tudtam épülni ismét. Legalábbis magamra tudtam vonni az egyik új fiú, Andy figyelmét. Kezdő volt még, 2 éve lehetett a Marcus haláláért felelős szervezetnél. Arra kellett csak, hogy információkat szivárogtasson ki. Mint az akkori célpontjaim, ő is könnyedén belesétált a csapdába. Sok info kellett, így pár napig randizgattam vele. Egy ilyen randi után felhívtam Rayt.
- Nektek tényleg elég egy célzásértékű mosoly és egy feszes felső? - kérdeztem nevetve.
- Többnyire - Ray - Ezekszerint sikerült?
- Hajaj... Holnap átviszem a felvételeket, és addigra összeállítom, amit megtudtam - mondtam ásítva
- Elfáradtál? - mosolygott Ray
- Csak beszélgettünk - válaszoltam a kellemes mély hangon...
- Tudod, hogy imádom ezt a hangot… - hallottam a hangján hogy mennyire.
- Ray... tegyük le
- Igen, rendben van... - Ray – Jó éjt Madeline
- Megan - mondtam
- Jack - mosolygott - Jóéjt
- Neked is - letettük. Zuhanyozni készültem mikor valaki csengetett. Természetesen nem otthon voltam, hanem egy bérelt kis lakásban a munka idejére. Kinyitottam az ajtót. A melóm állt velem szemben. - Szia
- Szia - Andy
- Hát Te? - kérdeztem mosolyogva - Nemrég köszöntünk el...
- Igen de... - a mondatot egy csókkal folytatta. Meglepetten vártam a magyarázatot. - Ne haragudj... csak muszáj volt...
- Semmi baj - mondtam és úgy is gondoltam. Ha folytatni akarta volna sem álltam volna ellen. De ezt ő is láthatta rajtam, ugyanis újra megcsókolt. A kanapén folytattuk, lassan, mégis szenvedélyesen. Aztán leállítottam. - Ne haragudj, nem megy...
- Mi a baj? - kérdezte csalódottan.
- Tudod... évek óta nem voltam senkivel és nem véletlenül...
- Értem - Andy - De tőlem nem kell félned... Nem foglak megbántani.
- Nem bántott meg... meghalt – sóhajtottam.
- Részvétem - mondta lehangoltan
- Öt év telt el de nem tudtam még továbblépni - folytattam - De Veled talán... megpróbálhatnám
- Csak ha tényleg szeretnéd - Andy
- Egy próbát megér... nem? - megcsókoltam és haladtunk az árral. Miután végeztünk, egymáshoz bújva feküdtünk a földön és próbáltam nem elmondani az igazat magamról, de úgy éreztem, muszáj legalább céloznom rá, hogy nem az vagyok akinek gondol... Sóhajtottam.

- Mi az? - kérdezte, majd adott egy puszit a vállamra.
- Sok mindent nem tudsz még rólam Andy... Nem lehet ezt így...
- Miről van szó? - Andy
- Nem mondhatom el, csak hogy tudom, mivel foglalkozol, és alig hiszem el hogy ennek ellenére milyen gyengéd vagy és tudnod kéne ki vagyok, de nem mondhatom el...
- Mi? - nevetve - Talán zsaru vagy?
- Nem... - mondtam - Annál rosszabb
- Annál nem lenne rosszabb... Ha zsaru lennél, sosem láthatnálak újra - adott egy csókot.
- Talán így sem fogsz sokáig látni... - sóhajtottam
- De most látlak... - megcsókolt és újrakezdtük amit alig pár perce fejeztünk be.
Mikor eltelt az a pár hét, amit az információszerzésre szántunk a csoporttal, egy gyűlésen megterveztük hogyan fogjuk gyakorlatilag kiírtani Marcus gyilkosait.
- Madeline adatai alapján körülbelül 30- an lehetnek, ami nem rossz arány, tekintve hogy 12- en vagyunk - Ray - Ma este 10kor találkoznak a kikötőben egy új szállítmány miatt. A hajó fél 12- kor érkezik, így másfél óránk van végezni velük. Az öt szabály értelmében zajlik az éjszaka, remélem mindenkinek menni fog. Van kérdés?
- Miért akarod mindannyiukat megölni? - kérdezte egy társunk, a neve Jenny.
- Mert ha csak azokat öljük meg akik Marcusszal végeztek, tudni fogják hogy mi voltunk és keresni fognak minket - Ray
- De nem tudják kik vagyunk - mondtam - Öt év pedig hosszú idő, nem hiszem hogy minket gyanusítanának vele...
- Profik vagyunk, nem? Nem hagyhatunk szemtanúkat és nyomokat magunk után - mondta Ray ijesztő komolysággal

Elfogadtuk, hogy akkor éjjel 30 ember életének kell végetvetnünk. Öt év alatt mindannyian változtunk, főleg én. Marcus halála nagyon megviselt, sokkal több érzelmet voltam képes befogadni és kimutatni mint előtte. A gyilkoláshoz pedig nem sok kedvem volt, még az ő emlékéért sem. Sokan kérdezgettük magunktól hogy miért is jöttünk vissza Raynek segíteni. Végül mindannyian azzal végeztük az eszmefuttatást, hogy a vér nem válik vízzé. A múltadat nem tagadhatod le és annak nyomai is Benned maradnak ameddig csak élsz. Ha pedig valaki a nyomunkra bukkanna, akár mindannyian meghalhatunk. Egy család voltunk, társak voltunk, bérgyilkosok. Ezúttal viszont gyilkosok mészárosai.

Gyorsan telt az idő, a hangárban összegyűlt a drogkartell. Mikor mindannyian ott voltak, az egyik mesterlövészünk kilőtte a fegyveres őröket, mi pedig "megrohamoztuk" a többieket és egyenként megöltük őket. Andyt szerencsére nem láttam. De még a gondolatot is elsiettem, mert ahogy Jennyhez értem, Andy ott volt.
- Madeline Te hogy kerülsz ide? - kérdezte Andy meglepetten
- Én... ezt akartam elmondani - szinte dadogtam, hiszen kishíján Jenny megölte őt a szemem láttára.
- Ki ez? - Jenny
- Kérlek, hagyj most magunkra... - mondtam Jennynek.

Körbenéztem… mindenhol holttestek... a munka közel sem volt tiszta, de nem hagytunk olyan nyomot, amin eljuthatnak hozzánk. Egyszercsak egy lövést hallottam. Megfordultam, Jenny holtan esett össze. Hamarosan rájöttem, hogy minden társam meghalt, kivéve őt és Rayt. De a lövés pont hogy Ray felől érkezett. Odajött hozzánk és Andyre fogta a fegyvert.
- Szép munka volt Madeline, Marcus büszke lenne Rád - Ray - Búcsúzz el az életedtől - vetette oda Andynek.
- Nem, őt ne... - álltam Andy elé.
- Madeline... nem akarlak lelőni - Ray
- Megszegtem a hatodik szabályt Ray... nem ölheted meg
- Öt szabály van... - Ray
- Igen... de a hatodik az enyém... Hatodik szabály: ne szeress bele az áldozatba... - mondtam remegő hangon
- Hmm... Látod Madeline, mindig ez volt a gyenge pontod - Ray - Túlságosan is nőből vagy, legyél is bármilyen jó bérgyilkos...
- Miről beszélsz? - kérdeztem. Andy a hátam mögül Ray mellé sétált, Ray pedig rámfogta a fegyvert. - Ez meg mit jelentsen?
- Komolyan azt hitted, hogy öt év után bosszút akarok állni Marcusért? - Ray - Kellettél hogy összeszedjük a csoportot és végezhessek a konkurenciával...
- Mi? - kérdeztem meglepődve - Te ezt csak azért csináltad hogy megszerezhesd az árut?
- Gyorsan vág az eszed Megan - mondta Ray mosolyogva
- Megan? - Andy
- Andy megmagyarázom... - próbáltam is beszélni de Ray nem hagyta
- Nem kell... velem van - Ray - Miután elcsavartad a fejét, azt mondtad simán segítene akkor is, ha tudná ki vagy és mi a terved a szervezettel... Ajánlatot tettem neki és elfogadta...
- Mindezt a drog miatt? Az átkozott drog miatt??
- Nem Drágám... mindezt az átkozott 20 millió dollárért, amit a drogért cserébe kaphatunk - Ray. Kérdőn néztem Andyre.
- Sajnálom - mondta
- Azt mondtad, nem fogsz megbántani... - mondtam szemrehányóan
- Azt mondtad titkárnő vagy - gúnyolódott
- Nem mondhattam hogy "Hello Andy, bérgyilkos vagyok és a csoportommal meg fogjuk ölni az egész kartellt"
- Komolyan megkedveltelek... - Andy - Kár hogy így ér véget
- Egyetértek... - válaszoltam.
- Elég legyen a nyáladzásból... A hajó mindjárt itt van, Andy menj és szólj ha ideért, addig elszórakoztatom a barátnőcskédet... - Ray
- Erről nem volt szó... Madelinet nem ölheted meg... - Andy
- Még a nevét sem tudod, hogy bízhatsz benne ezekután? Menj és nézd meg a hajót... - Ray
- Nem hagylak itt vele - Andy
- Menj és nézd meg azt a rohadt hajót... - mondta Ray egyre idegesebben
- Miért nem nézed meg Te? Nem mondta senki, hogy Te vagy a főnök - Andy. Ray ráfogta a fegyvert.
- Ahogy gondolod. Meghalhattok mind a ketten, engem az sem kavar fel túlzottan. Bár Madeline pofijáért kár lenne... - Ray
- Ne merj hozzáérni - Andy
- Kérlek - rálőtt Andyre - Még valami? - Ray. Andy mellé ültem a földre és próbáltam elállítani a vérzést.

- Ezt miért kellett? - kérdeztem sírva. - Hogy lehetsz ilyen szívtelen?
- Ez a dolgom, emlékszel? - kérdezte mosolyogva - Neked sem lenne szabad érzelgősködnöd, nem vall Rád. Sokkal jobban áll mikor kegyetlen vagy és hideg, az annyira... izgató. Tökéletes páros lennénk, pár percen belül milliomos leszek, jól gondold meg...
- Undorodom Tőled, érted? Akkor sem érnék Hozzád, ha Te lennél az utolsó férfi a földön
- Bla bla... sablonszöveg. Nézz körbe Megan, itt jelenleg csak mi ketten vagyunk életben. Új életet kezdhetnénk - Ray
- Veled soha - mondtam Andy miatt könnyes szemekkel
- Istenem Megan mi történt Veled? Hidegvérű bérgyilkos voltál, Marcus szerint a legjobb - nevetve - Pedig sokkal jobb voltam Nálad, az egyetlen előnyöd hogy nőnek születtél és az a barom Belédesett...
- Marcus jó ember volt, annak ellenére amit csináltunk. Szerettük egymást és mindig számíthattam rá - mondtam sírva - Ne mocskold be az emlékét előttem
- Nélküle Te is csak egy törékeny virágszál vagy a vérmező közepén... Nézz magadra, hol van Madeline? Hol az a lány aki gondolkodás nélkül ölte meg a szülei gyilkosát? Nem vagy Te senki, nem vagy bérgyilkos, nem vagy különleges... Nem Te vagy a legjobb. Marcus szégyenkezne most Miattad, jobb is hogy nem látja mivé vált a kis dédelgetett ágyasa - Ray
- Ray! - szólt egy férfi hangja a bejárat felől. Ray megfordult és golyót kapott a mellkasába. Andy holttestével az ölemben ültem a földön és féltem. Hosszú idő óta először úgy éreztem, félek. Aki Rayt lelőtte, engem is megölhet. Miért hagyna életben? Végül odajött hozzám. - Nem bírtam már hallgatni a marhaságait... - Megfogta a kezem, felsegített a földről és magához ölelt. Csendben öleltem át és alig hittem el hogy igaz. Marcus volt. - Hiányoztál - mondta lágy hangon. Elengedtem az ölelésből és felpofoztam.
- Mi a francot képzeltél? Hová tűntél el? Öt évig még csak fel sem hívtál és most megjelensz a semmiből és azt mondod hiányoztam, mintha csak egy hétre mentél volna? - estem neki dühösen, sírva, mégis boldogan.
- El kellett tűnnöm, különben Rátok találtak volna - Marcus - Ne haragudj, jelentkeznem kellett volna, de Te is elmentél, és nem tudtam hol vagy...
- De most tudtad... hogy kerülsz ide? Mit keresel itt? - kérdeztem immár higgadtabban.
- A csoport egyik tagjától kaptam a fülest, hogy Ray valami balhéra készül. Tudtam, hogy nem hagy ki belőle, így követtem és idejöttem. Nem gondoltam volna, hogy ekkora mészárlást rendez... Ráadásul rám hivatkozva. Hogy megöleti majdnem az egész csoportot. Hogy Téged is bántana... - Marcus. Megsimította az arcomat és megcsókolt. Boldogságtól sírva öleltem át, mintha csak egy álom lenne ami eltűnik ha felkel a Nap.
- Annyira hiányoztál... - mondtam
- Gyere Baby... menjünk innen valami kellemesebb helyre... - fogta meg ismét a kezem és elmentünk egy éjjel- nappali kávézóba.
Öt év után rengeteg megbeszélnivalónk volt, sok minden történt. De egymás hiánya és amit éreztünk, erősebb volt a nosztalgiázós hangulatnál és egy motelszobában kötöttünk ki. Kezdetben gyengéd volt, mintha fel akarná fedezni a testem minden egyes négyzetcentiméterét. Simogatott, aztán az ajkaival folytatta. Csókokkal, apró puszikkal kényeztette a bőrömet, majd mikor beleremegtem az érintésébe, nem húzta tovább. Magához szorított és forrón szeretkeztünk.

Másnap délután hazamentünk Sacramentoba. Úton hazafelé felhívtam a barátnőmet, aki Madelinere vigyázott. Éppen egy játszótéren voltak, így odamentünk.
- Be szeretnék Neked mutatni valakit... - mondtam Marcusnak. - Itt várj
- Rendben - Marcus
Elmentem Madelineért és Marcushoz vittem.
Meglepetten nézte a kislányt.
- Marcus... ő itt Madeline - mutattam be őket egymásnak
- Szia - mosolygott Madeline
- Szia - köszönt vissza Marcus megilletődve.
Leguggoltam Madeline mellé és magamhoz húztam.
- Kicsikém... ő itt az apukád - súgtam a fülébe. Marcus meglepetten, de örömmel mérte végig Madelinet.
- Ő itt a mi kislányunk? - kérdezte Marcus. Bólintottam. - Szabad?
- Persze - elengedtem Madelinet, hogy az apja mellé ülhessen a padra. Jó volt őket együtt látni, hosszú ideje ez volt talán életem egyik legbékésebb, legszebb napja. Marcus és én pár hónappal később összeházasodtunk, és új életet kezdtünk, mint egy normális, boldog család.