Ürögi Tímea beküldött történetei

Egyszeriben belé nyílalt a felismerés: mindenki őt keresi! Titokban ment el itthonról, még a nevelőnőnek, sőt még a szobalánynak sem szólt, hová is megy. Már este van, aggódhatnak érte, felkutathatják az egész várost miatta. Még az édesanyjáról is mindenki megfeledkezett, akit senki nem vár itthon. Ő is hiába ácsorog itt a zárt kapu előtt, nem tudja majd beengedni az édesanyját, akit betegen nem lehet egy hideg lovas kocsiban várakoztatni, amíg hazaérkeznek a háziak. Mit csináljon most?...

A vacsora további részében Ifjabb Pellegrin unottan turkált az ételében. Hol a tányérján lévő ételmaradékokat bámulta, hol a vacsoraasztalon felsorakoztatott temérdek finomságot. Kaviár, lazac, pulyka, báránysült, mártások, gyümölcsök, 5 féle torta, pezsgő, whisky… Hiszen ennek még a felét sem fogyasztják el! Micsoda pazarlás! Pedig ő tud olyan emberekről (ha nem is találkozott velük még soha), akik a szemétből kikotort ennivalón is összemarakodnak, még akkor is, ha az étel már romlott...

Lihegve roskadt a rendezői székbe, azután vég nélkül osztogatta az utasításait. Üvöltözött, siránkozott, de úgy, hogy még a főszereplőt is felülmúlta. Oscar díjas alakítás volt.
Én egész nap csak tébláboltam itt-ott, mert az én jelenetemet csak pénteken forgatjuk majd. Addig is a 10 „kivénhedt” snauzerral ismerkedtem. Ilyen vadóc, eleven kis dögökkel még nem volt dolgom. Még hogy ezek vének! Legfeljebb, 2 évesek lehetnek. Teljesen egyformák, mind a tízen, ráadásul a nevüket képtelenség...

- Rose, mit csinál az ott? – bökött a kislány felé, de a hintó már a következő házak előtt járt. – Mintha a bögréjét akarná odaadni az embereknek, de senki sem fogadja el tőle… - mondta értetlenül a fiú. Mindenesetre sajátságos megfogalmazása volt ez a koldulásnak.
- Micsoda, Clinton úrfi? – kérdezett vissza a nevelőnő s megigazította fején a kalapot.
- Jaj, már nem látom őt! – felelte dacosan a fiú, azután hirtelen átugrott a szemben lévő ülésre, de olyan lendülettel, hogy...