-TIARA- beküldött történetei

- Talán a kép szomorít el ennyire?
- Nem dehogy. Bár szerintem nem lett elég jó. - mondta a lány, s kérdezője felé mutatta. Ervin örült, a lány közvetlenségének és megnézte a rajzot. Nagyon jónak találta, s ezt mondta:
- Hidd el, ha én mondom... ez remek lett. - és a lányra mosolygott.
- Miért kellene elhinnem? - incselkedett.
- Hát csak mert véletlenül ez a munkám. Festő vagyok. - A lánynak felcsillant a szeme...

A történetet, vagyis hát nem tudom, minek nevezhetném ezt... mindegy maradjunk a történetnél. Szóval a történetet egy Géza nevű 25 éves fiú, ihlette. Az ő életéből mutatok részletet...

A pénzt, amit gyűjtöttem nem bankban tartottam, hanem a szobámban az ágyam alatt őriztem egy utazótáskában. Én sem tudom miért, de valahogy mindig az járt a fejemben, hogy eddig mindent magamnak intéztem, ezáltal hamar értelmet nyert nálam az ismert mondás miszerint „ha azt akarod, hogy valami sikerüljön azt magad csináld”. Talán ezért nem bíztam bankra a pénzem. Ezenkívül a szobám mindig is privát szféra volt nagyon kevesen léphettek oda be. A barátaim sokáig nem is értették ezt a „szeszélyemet”...

Barbara eleinte nagyon szégyellte anyja „züllött” életmódját. Szerinte felháborító, hogy egy 40 éves családanya havonta váltogatja a pasijait, és hétvégenként diszkóba jár. De mint minden mást, ezt is megszokta...

A leírt történetet egy telefonbeszélgetés előzött, meg aminek látszólag talán semmi nyoma nem maradt de a beszélgetést folytatók életébe / lelkébe hatalmas változást hozott, amit csak ketten érzékeltek. Történetem egy lány gyötrődését írja le, hogy miként szenvedett, hogyan élte át azt az érzelmi csalódást, ami őt azon a délutánon érte...