Sznezsa beküldött történetei

Éreztétek már, hogy a boldogságtól sikítani tudnátok, amikor azt mondja nektek, hogy „szeretlek”?
Nekem ő ettől volt herceg és azt hittem ez az életben egyszer adatik meg.
…Nem tévedtem, így is van.
Viszont kevés embernek adatik meg, hogy ez az egyszeri örökké tartson. Nekem sem adatott meg, de mégis megtaláltam a saját hercegem...

És mi van akkor, ha már egy herceg sem herceg?
Tudod, milyen érzés mikor a herceged már nem is hasonlít egykori önmagához?
Mikor kiszabadulsz a tornyod fogságából, és akit daliás hercegnek hittél hirtelen jobban hasonlít a sárkányhoz?
Mert velem ez történt…
Annyi szép mesét láttam már...

Észre vettem már, hogy többségében az emberek szakítás után (feltéve ha ők a kidobottak), sokszor csak a jóra emlékeznek, vagy legalábbis azt hirdetik.
Én láttam benne a rosszat is, csak úgy, mint a jót.
Volt hibája, nem is kevés...

Kalitkám már rég nem börtönöm volt, sokkal inkább önként vállalt rabságom biztonságos otthona.
Elfelejtettem repülni, elfelejtettem az lenni, aki vagyok!
Taníts meg újra repülni, tanítsd, meg hogy kell élni nélküled.
Hogyan kell szárnyalni a messzi fellegekben? Hogyan kell nem gondolni rád?

Másnap kicsit összevesztünk azon, hogy kinek a barátaival menjünk strandr. Megharagudott. Próbáltam hívni, sms-t írni, de nem reagált. Azt hittem úgy lesz minden, mint eddig, este lejön hozzám és semmi más nem fog számítani. Eljött a 6 óra… lassan 7… 8… és rájöttem, hogy nem fog jönni. Írtam egy sms-t, hogy alig várom a csütörtököt, hogy újra lássam… Reggel mikor kinyitottam a szemem már tudtam, hogy baj van! Mindig ő ébresztett… de most nem...