NSH beküldött történetei

A folyó korlátjához lépek, leszegett fejjel bámulom a szürke, zavaros, mocskos folyamot. Pont olyan, mint én. Pont olyan, ahogy az életébe zuhantam. Azt mondják, ma nem moshatjuk le magunkról a holnap mocskát. Ö megtette, sterillé szerette a lelkem. Sírni szeretnék...

Narina reménnyel, vágyakozással teli rettegéssel csókolta meg a tenyerén pihenő, élő gyöngyöt, majd a földre helyezte. A gyöngy lüktetett, a fénysugarak talán még élőbb ragyogással tépték fel a Naikit rejtő, óvó kérget, mint Sarina születésekor. Narina látni akarta annak a lénynek a sorsát, aki az Ő életéből született...