Hétköznapi nő beküldött történetei

Erdőszélen, erdőszéli tölgy tövében volt egy ház, abban lakott hét süntestvér.. – kezdte a nagy mesemondó, de én nem tehetem, mert ebben a mesében nemhogy erdő, de még kornyadozó suhanc sincsen, csak hatalmas, kopasz szikla tör a fellegek fölé. Ormai között vad szelek kergetőznek, s olyan rossz a híre, hogy nincs ember, aki önszántából odaköltözne. Talán az egyetlen hely a világon, ahová tényleg még a madár se jár. Én is csak egy kósza szellőcskétől hallottam róla, aki a tavasz leheletét...

És már elevenedett is meg képzeletemben a világ: mindenfelé kukucskáló lényeket sejtettem, az egyik bokor Gombóc Artúrrá változott, de nem törődött velem, hanem izgatottan kereste a levelek között elrejtett csokoládé-tartalékot. Kicsit odébb Gullivert vettem észre, aki hasalva, közönyös bámészkodással tűrte, hogy a törpék lekötözzék láthatatlan hálójukkal...

Alig koccant pár marék dió a többi tetején, kutyám megint elém telepedett. Most hátsó lábaira ülve feszített, és így körülbelül egy magasak lettünk. Átölelve, rajta keresztül szedegettem tovább, miközben lelkesen énekeltem neki, hogy: Mackó, Mici a mackó… , de nem bánta, pedig azt mondják, az kutyák füle érzékenyebb, mint az emberé...