Fanky beküldött történetei

A fiú közelebb hajol a lány arcához, már csak centiméterek választják el arcukat egymástól. Végigsimít az arcán, kezét lassan lecsúsztatja a lány karján, és megpihen tenyerében. Ajka megérinti a lány arcát, lágyan siklik a puha, vizes száj felé. Megcsókolja, gyengéden.
Az idő elsuhan a fejük felett, halkan, észrevétlenül. Nem kell beszélniük, hogy megértsék egymást, kéz a kézben elindulnak...

Sajnálja, persze, én meg nem, mi? Aztán amikor látja a szememben a végső kétségbeesést, az elfojtott indulatot, megkérdezi hogy de nekem ez tényleg ennyire fontos-e… A válaszom egy igen, aztán búcsúképpen otthagyom, elfordulok tőle, és a barátnőmhöz menekülök.
Hát így megy tönkre egy álom pár perc alatt...

Viszont egyszer történt valami, amit soha nem fogok elfelejteni.
Éppen a belvárosból jöttem haza busszal. Már az én megállóm következett, csak egy útkereszteződés volt hátra. A sofőr hirtelen fékezett. Mindenki nagyon megijedt. Többen el is estek, olyan gyorsan történt az egész. Mindenki elkezdett kérdezősködni, hogy mi történt. Én kinéztem az ablakon… és rögtön láttam. Az én régi szerelmem esett a busz elé...

Láttam, hogy anya ott áll apával szemben, az előtérben. Aztán arra emlékszem, hogy apa felemeli a kezét, és megüti anyát.
Sikítottam.
Tiszta hangerővel.
Apa felnézett, és betántorgott a konyhába. Anya nem szólt semmit.
Felrohantam, és nagyon sokáig sírtam...