delilahh beküldött történetei

Hogy csináljam? Honnan tudnám én azt. Még sosem csináltam. Nekifussak rögtön? Bele a dolgok közepébe? De hát mégis hogy?
Ismeretlen ösvényeken barangolva gondolkodtam hasonló zagyvaságokon...

A hiány egy különös érzés. Egyben jó és rossz, nehéz elfogadni, ez tény. Ennek is, mint mindennek, vannak különböző válfajai. Nem olyan egyszerű ezt megérteni, és még nehezebb felboncolni...

Ő volt az. Odajött, nyomott egy puszit a fejemre, mint az édesapák szoktak a kislányoknak, mikor kifejezik mennyire szeretik őket, csak éppen lusták leguggolni, és az arcukra adni azt a fránya puszit. Leült a székre mellettem, és egyenesen a szemebe nézett. Az arcából semmit nem lehetett kiolvasni, tulajdonképpen tökéletesen kifejezéstelen volt. Nem tudtam eldönteni, hogy mire gondol, vagy hogy felhozhatom e neki a témát most, vagy várjak még vele kicsit. Úgy döntöttem várok, és ő eldönti...

- Na igen. Én sem tudnék mit mondani. Bocsánat? Felesleges. Egy érzés miatt nem kell bocsánatot kérni, nem is lehet. De gondold bele magad a helyzetembe. Egy 15 éves barátságot képes vagy feláldozni egy hazug, álszent és gonosz lányért.
- Te is tudod, hogy nem gonosz.
- De igen, gonosz. Kétszínű, és egyszerűen hányingerem van attól ahogy játszik veled. Csak te nem veszed észre. Velem is játszott. Nagyon utáltam...

Bevittem magammal egy üveg száraz vörösbort, a laptopomat, és legalább 30 gyertyát. Bekapcsoltam a hifit, halk, alternatív zenét hallgattam. Jól esett. Elrepítette a gondolataimat egy teljesen új világba, ahol a nyugalom, és a harmónia keveredett a kuszasággal és érthetetlenséggel. Tökéletes volt. Idilli, hogy úgy mondjam...