anjolie beküldött történetei

A macira egyre szomorúbban nézek. Homályos, olyan vizes a kép. Megfordulok, nézem a falat és táplálom a dühöm. Értelmetlen dühöm. Kire vagyok dühös? A vakságomért magamra, a hazugságért rá. És hogy mire jó a düh? Feldolgozni, hogy már nem csak a szó lehet hamis, hanem a test beszédje is lehet ámítás. Minek higgyek hát? Ha hiszek a vágynak, a test szavának, akkor nem értem, hogy a szavak szerint miért múlik el olyan hamar, ami sokszor igaznak tűnt. Ha pedig hiszek a szónak, nem értem, hogy...

Nem akartam elmenni. Izgalmasnak találtam a helyzetet. Nem féltem a sráctól. Nem volt olyan agresszív vadállat alkat. Pancser kis bűnözőnek tűnt, aki fogalmam sincs, miért ejt túszokat gyűrűrabláshoz.
- Nem megyek el, amíg nem válaszolsz. Jogom van tudni, hogy miért ejtettél túszul. –makacskodtam.
- Már bánom, hogy belekevertelek, mert idegesítesz. Nem tudnál csak úgy csöndben elmenni? ...

Villany lekapcsol, teljes sötétség, és ott fekszünk egymás mellett. Még jó, hogy nem tudok aludni. Próbálunk beszélgetni, de velem nem nagyon lehet. A bor egy kicsit elkábított, és közben zavarban vagyok, hogy mit kezdjek a kisgatyós pasival. Megkérdezi, felteheti a fejét a szivacsra, mert kényelmetlen a föld. Nem mondhattam nemet. Néhány másodperc és már egész testével az ágyon van...

- Mi az kislány? Csak nem berezeltél? – röhögött, mikor letérdelt mellém. Kiabálni próbáltam, de befogta a szám. - Nyugalom, ne próbálj meg kiabálni. Tőlem megkapod azt, amire féltett álmaidban vágytál...

Végül csak kijött az igazság, csak kiszedtem, kikényszerítettem. „azt akarok csinálni, amit akarok, akkor és odamenni, ahova akarok, akkor akarok bebaszni, amikor akarok” Jesszusom, kiráz a hideg. Csak van igazság. Nem kell neki a teher, a felelősség, a hangos lelkiismeret. A semmi jobb, a kötetlen, szeretetmentes, de „akkor és azt, amit akarok” semmi. Vagy csak egyszerűen nélkülem...