AniMatriX beküldött történetei

El fog jönni az az idő, amikor a gyógyító angyal majd megfogja a kezem, és megmutatja, mi van a sötétben. Ha velem lesz, akkor nem fogom érezni azt a szorongást, amit eddig, és talán ez már végleg elmúlik. Még nem sejti hogy ez fog történni, de majd elmondom neki. Illetve megmutatom nyáron, amikor kiviszem a kápolnához. Én megmutatom neki az erdőt és a szentjánosbogarakat, vagy ahogy a Hold átsüt az ágakon, és földöntúli fénnyel világítja meg a fehérre meszelt falakat...

...

Nem sokkal utána szédülni kezdtem, az alakok összefolytak előttem, minden körtáncot járt, és én megint hanyatt vágódtam. Szárnyaim még jobban összetörtek, még véresebbek és koszosabbak lettek. Arcomra torz mosoly húzódott, énekelni akartam, eldalolni, hogy nem félek a haláltól, bátran szembenézek vele. A koboldok ezt valószínűleg észrevették...

Egy másik dimenzióban érzem magam, nem abban a világban, ahová születtem. Megfájdul a fejem, és már megint nem látok semmit. A piros fény szinte a zenével egybeforrva lökdösi a tüdőmet és a gyomromat. Nem kapok levegőt. Hirtelen torz arcok rohannak felém, és kis híján átgázolnak rajtam. Mintha az összes vérem a fejembe tódulna, és ettől bármelyik pillanatban felrobbanhatok. Megfordulok, lassan elindulok a kijárat felé... úgy hívogat, mintha az Éden kapuja lenne...

Szóval ott feküdtem. Fel akartam kelni, de nem tudtam. Teljesen elgyengültem. Felsőtestem meg tudtam ugyan emelni, de a hideg még jobban elgyengített, és remegő kezeim végül engedtek neki. Fejem megint nekicsapódott a jeges földnek, újabb fájdalmakat okozva. Tisztában voltam vele, hogy ha ott maradok, akkor meghalok. Szárnyaimon hatalmas sebek voltak, talán nyílt törések, nem tudom, mert nem láttam őket...

Kedvesem... végre látlak... életem szerelme... mondd, hol voltál ilyen sokáig? Miért hagytál el annak idején? Ha lenne bennem elég bátorság, közölném Veled, hogy imádlak, hogy nem vagyok képes aludni sem, mert amint lehunyom a szemeim, a Te arcod villan be, a csend a Te hangodon ordítja a fülembe a gondolatokat, minden kis légmozdulásban erős kezed gyengéd simogatását érzem... ott vagy mindenben, ami körülöttem létezik. Szívemben a Te szíved dobban, tudod jól. Mégis... még csak hátra sem...