A

Bíbor kék égen suhan egy felhő,
Szél szárnyán, zenél az erdő.
Zúg a patak, csobban a hal,
Rímet hányva, ordít a raj.



A felkelő napnak sugara simogat,
Ködöt szül a reggeli friss harmat.
Fák nyújtózkodnak fel a magasba,
Madarak énekelnek bele a tavaszba.



Virágok pompáznak megannyi színben,
Végtelen szőnyegként szaladnak a réten.
Illatuk parfümje tölti meg a levegőt,
Szerelem násza végzi be a menyegzőt.



Eltévedt kacaj rohan a végtelenbe,
Szerelmes lány karol a kedvesébe.
Futva szelik át a gyönyörű tájat,
Örök rajongással örülnek a mának.