Történetek - 20.oldal

Újabb halk huppanás rázta meg a gépet, de most már nem állt helyre a dolog. A halk hangot egy erősebb váltotta fel, majd mozogni kezdett a repülő. Az alvók felriadtak, a tv-zők kivették a fülükből a fülhallgatót...

Leírás: Minden csoda három napig tart, avagy három a magyar igazság... Nagy örömmel, és kis szomorúsággal a szívemben, de befejeztem a Téli éjszakák harmadik, és egyben utolsó gyöngyszemét...

Tia teljesen magán kívül volt a gyönyörtől, épp csak sikerült magát visszarángatnia a valóságba. Megállította a férfi kezét, s lassan elkezdte kigombolni az ingét. Óvatosan csúsztatta le az izmos vállakon, majd apró csókokat lehelt a mágus minden porcikájára, végül nyelvével elindult a férfi testén lefelé. Szinte észrevétlenül kapcsolta ki az övet, lecsúsztatta a nadrágot, és kézbe vette a szőke mágus ágaskodó férfiasságát...

Ez egy 3 részes novella füzér, mely a hosszú hideg téli estéken fogalmazódott meg bennem. Tartalmát tekintve erősen korhatáros, tuti, hogy 18-as karika. :-) Én nem tudom, hogy jött ez. Talán a teli hold, vagy a csillagok állása, vagy lehet, hogy az elfojtott vágyaim... minden esetre két napig ezzel álmodtam, és úgy éreztem, muszáj megírnom, különben elemészt a vágy...
A mű a Harry Potter fandom világában játszódik, főszerepben Lucius Malfoyjal (akinek megteremtésért örök hála J.K....

Nagyjából másfél óra múlva vettem észre, hogy folyamatosan próbál a közelemben lenni, s úgy elmenni mellettem, hogy hozzám érjen. Nem tudtam mire vélni a dolgot, úgyhogy behívtam a raktárba egy alkalmas időpontban, s megérdeklődtem Tőle, ennek a közeledésnek az okát. Nem engedte, hogy felkapcsoljam a világítást...

Kilépek a ház kapuján. Lelkembe a végső megnyugvás telepedik. Hangos puffanást hallok a házból, de úgy teszek, mintha semmi sem történt volna. Lassan tovaszállok, mint a tavaszi szélben a pillangó. Érzelem? Tudok még valaha is érezni. Lesz-e aki bátorít, akire felnézhetek, aki betakar, miközben lefekszek? Tudom-e őt szeretni?

Haldoklom, s létem egyre halványul.
Emlékeim megszűnnek az emlékezést funkcionálni, csupán szürke cserépdarabok egy elhagyott sírban. Izmaim mozognak, remegnek, de elmém már nem uralja őket. A régi érintések nyoma oly mélyen belém égett, hogy már el is tűnt. Mind. Nem emlékszem rájuk. Szívemben őriztem őket, míg az meg nem szűnt élni. Mint akit elátkoztak… Néha-néha – naponta ötször-hatszor – dobban ugyan, jelezvén létezni akarását; nincs, aki markába szorítsa, életre pofozza...

Elolvasom »