Írásaim

Ismét ünnepek..h kelllemes, aaz túlzás, hiszen ezek az esték már kezdenek unalmassá válni...a Tv rem...

Belebokszoltam a sziklafalba, ismét teljesen elvesztettem az eszemet, el sem ért az agyamig, ahogy sorozatot döngölök a sziklafalba, aztán egyszer csak összeroskadtam a fájdalom könyörtelenül belenyilallott a kézfejembe, még a vészjósló reccsenést is hallani véltem, eltörtem a kézfejemet. A kín megnedvesítette a szemem sarkát, az idegek teljesen megbolondultak a kézfejemben, a fájdalom végig lüktetett az ereimben...

Az éjjel álmodtam...
Álmomban Csillag voltam,
ragyogó...
’min nem fog Idő,
sem változó
idők arca, s harca...

Tükör...
Belenézek, s nem látok-
Rajtam kívül (benne) mást.
Pedig mögöttem a világ.
Oldalt nézni nem enged
De látnom kell, mert
Elered
Az eső
Mely...

Ímigyen szóla Péter, leromboltátok mindazt, ami nekem szent volt, hát most felkelek és visszaszerzem azt, ami jogos jussom.
Péter nem volt senki, senki volt. De felkelt, hogy visszaszerezze azt, ami jogos jussa volt...

Mindenki ismeri a városban a két kukázót. A férfi szikár, hosszú bottal, de egyenes tartással jár, mint akinek csak a gerincét nem törte meg még a sors. Meghatározhatatlan színű kalapja alól előtűnik ezer ráncba tört arca, már amennyi a seszínű bozontos szakáll mögül látszik...