Zsivány álom

Véres hurka, romlott szaga
Bűzölög az asztalon.
Nem tudja a szakácsné, ki az
Ki halott kézzel oda nyom.
S már telepedik a légy, zsigeres lábain
Megveti szárnyát, és reméli sok mást, talál itt.

Balra egy kis fiú, orrát piszkálja, alszik
Szemei duzzadtak, nem tudni ki veri, kit?
Lábai közt mackó feje, ködös gomb szeme
Az se bámul már tovább meg vakult szegényke.

S a hurka szaga ocsmányul terjengi át a szobát,
Bűzös légy lába nyúlkál-piszkál.
Vaskos kéz nyúl a hurkáért, s csak zsír marad utána
Ez az, mit majd a korcs nyal fel unottan a konyhába.

S mintha a nap se kelne fel, a szegénység dombján
Úgy alszik el a padon, a részeg zsivány.
Nézi-nézi néhány percig mezítelen asszonyát,
Akit néhány perccel előtte tett boldoggá.

Most, biz lehunyva szemét, ki fogja kebleit,
Férje állát lassan megsebzi.
Penge villog kezében, véres vékony nyele
Férje nyakának szuszogja: pusztulj innen, heh!

De az nem mozdul, fekszik akár a konyhai korcs kutya,
Bendőjében a hurka, lágyan bugyoghatna.
De nem teszi, mert a zsivány élet, mocskos rövid,
Ennyi jut annak ki koszba kel, s koszba, fekszik.