Végre itt vagy

Túl késő, hogy igaz legyen,
hogy ebben a percben itt vagy velem.
Ha csak álom csupán, nem bánom,
egyedül az ébredést nem várom.
Mert a valóság olykor igen is fáj,
és ezt enyhíti a szemre boruló homály.
Bár képtelenségnek tűnik, még is belátom,
közelséged oly eleven ez nem lehet álom.
Hisz szívem őrült módjára kiabál
s testem ezalatt hevesen zihál.
Mert már itt vagy előttem s érzem illatod,
eközben szemeddel szememet kutatod.
Most már túl késő, elönt a mámor.
Mikor ajkad ajkamhoz táncol.
És ekkor eszembe jut az a nyári három hónap,
mikor esténként ábrándozva kémleltem a Holdat.
Remélve a sors egyszer utamba sodorhat.
De már nem vágyom semmi másra,
csak karjaid szoros fogságára.