Szürke homály, néma falak
Ásítoznak komoran.
Síri csend, szorongó béke
S vihar dúl az ablakban.
Üres szoba, üres ágyak
S bár éjfélt üt az óra,
A gyermek még nem tért haza,
S nem jön a hívó szóra.
Egy asszony ül egymagában,
Teste tüzes lázban ég,
Szorongón vár órák óta...
S lánya nem tért vissza még.
- Azt mondotta, hamar megjő -,
Sóhajtozik, ámde rég
Üldögél itt mindhiába...
S a lány nem tért vissza még.
- Hol lehet, vajon hol lehet? -
Ekképp száll rá a kétség.
Halk szavakat formál ajka...
S a lány nem tért vissza még.
- Merre lehetsz, merre járhatsz,
S merre hív a messzeség? -
Kiált újra borús szíve...
S a lány nem tért vissza még.
- Jó-e sorsod, avagy sötét,
Élsz-e, vagy szólít a vég? -
Remeg lelke, egész lénye...
S a lány nem tért vissza még.
Annyi kérdés, s csend felel rá.
Más nem hallja, csak az ég.
És egy érzés tartja fogva:
A lány nem tért vissza még.
Félve pillant a kilincsre,
Jő-e a jól ismert vendég.
Ám az ajtó meg sem moccan -
S a lány nem tért vissza még.
Végül hangosan felzokog
Érzelmei tűz és jég.
Könnye sűrűn hull a földre -
S a lány nem tért vissza még.
Kinn sötét van, benn félhomály,
S az asztalon gyertya ég.
Lágy szellő kél, és elfújja...
S a lány nem tért vissza még.