Utószó

Reggel, este rád gondolok,
S veled vagyok legbelül,
A szívem sokszor érted zokog
Ha csodás éned elkerül.

Hogy miért van így, nem tudom,
S nem is nagyon érdekel
Csak annyit tudok, angyalom
Hogy Te vagy az, mi nekem kell!

Minek vártam, mit akartam?
Csodálkozom magamon,
Érzéseim eltakartam,
Nem változtatok szavamon.

Bejárhatom a nagyvilágot,
Ismerhetek mindenkit,
De olyat, mint Te nem találok,
S nem szeretek úgy senkit.

Mint felhők közül ragyogó Nap,
Úgy emelkedsz elébem,
Életmentő sugaradat
Egyszer talán elérem!

Mint szárazságban hűsítő zápor,
Életet és erőt adsz,
Jelenléted álmokat ápol,
Remélem, velem maradsz!

Korom sötét, s hideg tél van,
Még holnap sem lesz vége a mának,
Úgy tűnik, egyedül maradtam,
Tavaszt csak szavaid hoznának.

Hányszor mondjam, hogy szeretlek,
S csak Te lehetnél megmentőm,
Gyönyörűszép két szemednek
Hányszor mondjam, hercegnőm?!

S tudom, drágám,Te is lent vagy,
Ennél sokkal többet érdemelsz,
Ha ketten lennénk, nem lenne fagy,
Mindennél jobban érdekelsz!

Próbáljuk meg, együtt, kérlek,
Mert tudom, összeillenénk,
Aranyozott lenne az élet,
Melyben akkor élhetnénk!