Utolsó szavak

Anyám kitagadott,
elűzött otthonról.
Fájdalom megragadott,
Rángat a távolból.
Egyedül vagyok
mióta élek,
mégis éltek bennem
a hiú remények,
Hogy van egy hely
ahova mindig mehetek,
most kitették a táblát,
ide be nem léphetek.
Életem elterveztem.
Most mégis,
jövőm romokban hever,
Minden lélegzetvétel,
számomra már csak teher…
Mondjatok bármit,
életem nem számít.
Meguntam a küzdelmet,
Mit a kétségbeeséssel,
vívok meg.
“Nincsen apám se anyám!”
Nincs!
Elhagytak!
Kidobtak!
Mit ártottam neked,
oly szeretett apám?
22 évesen
reménykedem abban,
Hogy utolsó lélegzetvételeim
Történnek e napban.
Nem sajnálkozásból írom e sorokat,
Mindig is kerestem kicsiny boldogságomat.
Eljutottam már arra a pontra,
hogy nem a haláltól félek,
hanem önmagamtól.
Önmagamtól, s a gondolattól,
Hogy halálom nem számít senkinek,
Örökre elfeledik tetteimet.
Tetteim?
Mit tettem!
Önmagamat,
A világtól elrejtettem.