Üldöző, vad szelek

A biztonságból hirtelen ingoványra lépek,
S az üldöző vad szelek lassan utolérnek.
Kopott a csillagom, már nem vigyáz rám,
Nem maradt semmim, csak a fájó balladám.

Könnyed ölelés az álom, gyors’ véget ér,
A holddal együtt a lány is, ismét útra kél.
A napok egymásutánjában nő a teher,
S a rossz szó titokban vérszomjat ell.

Az ígéretek ködéből, ím kilép a valóság,
S önmagát pusztítja e harcéhes világ.
A hold vérben fürdik, ha eljön hozzánk,
S fennkölt módon, néz s nevet le ránk.

Zúgnak még balladák, lehull a rózsa,
Pusztulnak a versek, pusztul a próza.
A nyárfa az ablak előtt, s a virág hervad,
S a bérci tetőről a hó lassan elolvad.