Úgy hiányzik...

Már majdnem tíz teljes órája, hogy nem láttam!
Tíz órája ment el hétvégére s azóta… csak vártam…
Még hátra van holnap, s holnapután,
Vasárnap? Látom majd talán!

Öszeszoktunk már teljes valónkban,
Szeretünk együtt lenni, csak úgy… magunkban.
Három hónapja ez a harmadik hogy távol van,
Vajon Ő is rámgondol ott a távolban?

Nekem szüntelen csak ő jár a fejembe’
Senki sem lenne szívesen a helyembe’.
Messze van Segesvár, de ő oly közel,
Mint aki közvetlen melettem tüzel.

Ha itt volna, közvetlen közelemben
Lehajtaná fejét forrón égő ölemben,
Én bámulnám őt amíg csak tehetném,
míg tudnám, hogy teljes valója az enyém.

Ha megunnám bámulni szerelmemet,
Hozzábújva Ő jelentené védelmemet.
Megcsókolnám forrón égő ajkait
Teljesíteném mesébeillő vágyait.

Vágyaink közöseknek bizonyulnak
Én is élni szeretnék a mai napnak,
Letépném nedvessé vált gönceit,
Letörölném boldog, lehulló könnyeit.

Boldog lenne, mint aki szabad és repül,
Repülnék én is mikor én lennék felül.
Hallgatnám mámoros sóhaját,
Izgisen feltúrnám szőkésbarna haját.

Miután eljutnánk a csúcsra,
Fejét ölembe hajtaná újra.
Lazítóan simogatnám puha bőrét,
Nézném gesztenyebarna szemét.

Elhomályosodik a két barna szem
Sírni kezdtem, azért... azt hiszem.
Mind ez csak képzelődés, nem való!
Úgy hiányzik a drága kis manó!