Tortúra

- Mennyi van még?- kérdi elcsukló, haldokló diák,
Ki az égbe kiált, reméli most már végcélt lát,
De kár, mert most jön a tanár, ki basszus hangján kiált:
- Már csak 5-6 km, fitt vagyok és egészséges!

Vége. Hagyj el remény!
Bőröm már rákvörös,
Lábam már rég büdös,
Enyhülő forrásként jöjj hideg ásványvíz!

Délibáb. Fél liter üvegem üres,
Sehol egy bolt, mi hűs lehet,
Sehol egy árny, egy napolaj,
Csak ez a zaj:
- Ott vagyunk már?
- Jaj, a lábam!
- Fázom, úgy éget a nap!

És az a nap oly tüzes, kitartó,
A napolaj viszont gyenge, áruló.
Nem kell a „pír” se, gyötrő fájdalom,
Maradok hófehér, vállalom.

Testem Szukuban, Offban úszik,
De a szúnyog vérre vár.
Mint egy vámpír, nesztelen száll le rám,
Jóllakik s utána visszavár.

De én kellek mindenkinek!
A kullancs is rám vadász,
Bőrömben helyt talál…
De most már vége, hasztalan vérszívó léted!
Mert gyilkosod bűzös, ám szótlan öl.

És már látom! Diákok Mekkája vagy tán álom?
Hűséges szíveddel visszavársz,
Végre újra látlak: Inter Spar!