Felleg sötét, szürke-havas.
Rideg a táj, meg nem moccan,
Fagyott kemény, akár a vas,
Deres az ág, egymásnak koccan…
Más a világ, embertelen,
Járom erdők emlék tavaszát
Fagyott a mag, meg nem terem,
Ne fend paraszt még a kaszát.
Oly nagy magány, fagyott lélek,
Utam járom jégországban,
Hol nincs Isten, attól félek,
Ott a halál minden ágban…
Drága anyám, édes erdő,
Gyermeked sír, hantod mellett
Nincs remény és nincs jövendő,
Ha az égtől ennyi tellett!
Nagy súly menni, s mindég hinni
Gyalázatos időn, s tájon
Tetemedet továbbvinni
Megvakított-gyilkos bájon.
Fojtó magány, szertenézek,
Néma a fül, néma torok
Mit pánikkal még tetézek
Ijedtemben vackot kotorok.
Kárhozott itt a lélek is,
Megbánt tettek kísértenek
Nem szégyen az, hogy félek is
Hol az árnyak is értenek.
Vastag sötét, oly nagy magány,
Utad gondja vállad súlya
Egyedül vagy, te nagy vagány,
Lelked szava ezt búsulja…
Mész fel mégis, fel a hegyre,
Hűs forrásnak szent helyére,
Hol közelebb érsz mindig egyre,
Szép világfánknak tetejére.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-10 00:00:00
|
Versek
Azt hiszem, hogy szeretlek
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
Beküldte: Anonymous ,
2002-02-20 00:00:00
|
Versek
Bízd a végzetre mindened,
mert a léleknek...
mert a léleknek...
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a versről?