Távoli múzsámhoz

Nem rég még hittem
felhőtlen boldogság és örökélet,
De most sápadtan lézengek.
A semmibe nézek, halkan emlékezem.

Nem csábít már az örök lét,
Hisz nélküled mit sem ér.
Boldogságom, Te vagy az álmom!
Az újabb találkozást várom.

Meddig nem láthatlak még?
Meddig nem érinthetlek még?
Meddig kell még viselnem a nélkülözést?
Sajnos mindezt nem tudom még.

Az örökkévalóság is kevés,
Hogy feledjelek Téged én.
Itt élsz bennem,
Szívem mélyén rejtve.

Zenéket idézek fel,
Fejemben hangzanak el.
Mondanivalójuk egy
Így tör fel emléked.

Mely eleven, élő
Fájó és vérző.
Érted folyik e vér,
mely egyet kér:

Kéri, hogy emlékezz, érezd
Ennek itt nem lehet vége.
Én többre vágyom,
Gondolatban feléd szállok.

Emlékszem, mikor karomban tartva
Fülembe szíved vágyát súgtad:
"Add a véred, had festem át
ajkam vörös alkonyát!"

/2006.04.15-16./