Talán majd...

Megsebzett egy pillanat,
szívemben örök nyoma maradt.
Régen volt már, de még mindig érzem,
Mintha tegnap történ volna, úgy emlékszem.

Fájt minden szó, hiába nem a szemembe mondtad,
Azt is tudtam, hogy nem komolyan gondoltad.
Az üzenetek mégis a lelkembe martak,
Tudom, neked is fájt, mégis mondtad.

Most éjjelente kínzó könnyek gyötörnek,
Tudom, felesleges, én mégis remélek.
Remélem, hogy majd újra látlak,
S akkor majd két karomba zárlak.

Felesleges locsogás az egész,
Ami már elmúlt, porba vész.
Furcsa gondolatok milliói szállnak,
Ezek mind csak lehetetlen vágyak.

De én csillapodni nem tudok,
Egy ideje már csak porladok.
Él bennem a gondolat,
Lüktet belülről: enyém vagy.

Nyáron, ugyan ott leszel Te, és én,
S lehet elgyengülsz majd esténént.
Szomorúan, meggyengülve,
Visszaemlékszel szerelmünkre.

És hiányzik majd minden csókom,
Te is könnyezni fogsz majd titkon.
Nem vallod be, de lennél velem,
Úgy, mint régen, fognád kezem.

S ha látsz, s ha látlak,
Villámként csap az érzelem a fákba.
Tekintetem találkozik a tieddel,
És egy érzés belemar a szívembe.

És talán, ha majd csak ketten leszünk,
Uralkodni nem tudunk, de nem is merünk.
Egy édes, csintalan kacsintás után,
Megállás nincs már.

Fellobban a régi tűz,
ami minden fájó emléket elűz.
Egymásra szomjas ajkunk végre kielégül,
Abbahagyni nem tudjuk, csak ha a vágy kicsit enyhül.

Ez a csók olyan édes, mint még soha.
Ajkam mikor hozzád ér, szívem tiszta pompa.
Érzem tested melegét, mert átölelsz,
A forró kéj az egész lényemben ünnepel.

Benned is megindul majd valami,
Tudom, így fog ez lenni...
Érzni fogod azt, amit régen,
Kívánni fogsz, én érzem.

És ha csak egy csókkal leszek gazdagabb,
Akkoris milliónyival leszek boldogabb.
Mert erre várok az egész életben,
Hogy testem újra hozzád érhessen.

Mert ugyan elfeledni nem tudlak,
Nem foglak, de nem is akarlak,
És ha a nyáron találkozunk,
Benned is fel kell, hogy éledjen régi vonzalmunk!!