Szüleim emlékére

Elmentek Ők mindketten,
akkor én "felnőtt" lettem.
Fájdalmas e felnőtté válás,
nincs visszaút, nincs megállás.

Nem mondja többé senki: gyermekem,
s nem szól szelíden: gyere, segíts nekem.

Behunyom szemem, itt vannak velem,
hangjukat még most is hallom szüntelen.

Kedves és csendes, néha türelmetlen,
de megértem én, hisz én is anya lettem.

Féltettek, óvtak, rám mindig vigyáztak.
Igaz csak ritkán, a sors így hozta,
együtt lehettünk nyaranta.

Ilyenkor újra gyermekük lehettem,
kint dolgoztunk együtt a kiskertben.
Anyám szavát még ekkor is ittam,
mert Tőle csak jót tanultam.

Apám csendes, becsületes ember,
Ki nem oly rég hagyott itt engem.
Drága szíve nem bírta a magányt,
Elment azután, Ki csak Őreá várt!

Együtt vannak Ők most, és onnan figyelnek,
Őket látom most is, bármerre nézek.
Velem lesznek mindig, a szívemben élnek,
s úgy élek, ahogy Ők éltek.