Szívem mégis vár rád...

Egykoron még hevesen csókoltál,
Vadul kalapált a szíved,
Midnen vágyad az volt,
Hogy újra hozzám érhess.
Láttad az arcomon,
Hogy én is ezt akarom,
De vágyunk csillapítására
nem volt alkalom.

Sem alkalom, sem akarat
Nem volt a nyugodásra.
Tetteink millióit követtük el
ilyen hatásra.
Minden meseszép volt,
Mindent úgy élveztem,
De talán nem jön vissza többé,
Soha az életben.

Hajnalban, egy lágy szellő
mégis azt susogja nekem:
Ne adjam fel a reményt,
Nem múlt el ez a szerelem...
De hadakozok vele,
Hogy igenis vége van,
Te nem érzel semmit,
S remélnem hasztalan.

Érzem itt legbelül,
Valami súgja menthetetlenül,
Hogy még nem zárult le,
Igaz, nem láttuk egymást
lassan egy éve...
Sorsunk összeforrt régen,
Bár nem tudom Te mit érzel,
Szívem mégis vár rád... örökké...