Szeretlek!

Ülök a szobámban és bámulom a falat
Elöttem az élet nagyon gyorsan szalad.
Èn csak a nézek a semmibe, mintha halott lennék
Ha tehetném, most innen messzire elmennék.
De nem tudok elmenni, itt tart a jelen,
Egyszer fel kell nönöm, hisze ez a végzetem.
Pedig szeretnék még kicsit gyerek maradni
Ès a világ gondjaitól teljesen elszakadni.
Mert gyerek fejjel, nincs rossz, csak jó dolog
De nekem fáj a szivem, ha világra gondolok.
Mert az rossz, akárcsak az emberek,
Szememből könny tör elő, de sirni már nem merek.
Nem fogok már sohasem a boldogságról ábrándozni,
Nem fogok már sohasem a mesékröl álmodozni.
Mert nincs semmi értelme, úgysem lesznek soha,
Hisz akármit is szeretnék, az élet mindig mostoha.
De nem fogom feladni, ameddig csak lehet,hiszek,
S az ablakon át nézem a felhőket és az örvénylő vizet.
Hol sírok, hol nevetek,
Mert valakit igazán szeretek.
Messze, távol Tőled szomorú az élet,
Szívem azt súgja: SZERETLEK TÈGED!