Szerelmes vers

Amikor meglátlak,
egy pillanatra beleremeg a testem,
de hiszen ez nem meglepő,
hisz már régen szerelembe estem.

Szerelem ez bizony,
ellene nem lehet mit tennem,
hisz egyik percben mosolygok,
aztán könny reszket bennem.

De ezek az én könnyeim,
mert azt tükrözik amit érzek,
hisz amikor megsebzed szívemet,
a szememen keresztül vérzek.

Van, hogy körbe vesznek engem
a magas, sötét falak,
s ilyenkor csak bánatomat szolgálják,
a szívemből jövő igaz szavak.

Mégis bátran szeretlek,
mert nem tudom meddig tart életem,
s inkább a szeretet szolgája vagyok,
minthogy a gyűlöletnek adjam el a lelkem.

Szívem évek óta,
a szerelem börtönében raboskodik,
s az érzelmeim szabadságáról,
néhány börtönőr gondoskodik.

Olykor hagyják szívemet kínozni,
engedik hogy vérezzen,
aztán vigyáznak rá, dédelgetik álmait,
engedik hogy szabadon szeressen.

Egyetlen vágyam,
hogy szevedben megpihenhessek,
s az álmaim valóra válásában,
egyetlen egyszer hihessek.

Mert bár gyakran gyötör szenvedés,
s fáj a szívem nagyon,
boldog napjaim száma sem kevés,
de ha a könnyem csordul azt is hagyom.

Amikor először megláttalak,
élni kezdtem,
éreztem hogy Te vagy az,
akiért meg kellett születnem.

Te voltál minden,
bú-bánat-öröm,
s ha Te leszel halálom,
azt is megköszönöm.

Még mindig hiszem,
hogy nem másnak szántak, hanem nekem,
lehet hogy tévedek,
de már nem tudom elképzelni nélküled az életem...

2004. X. 28