Szerelem, s szenvedés...

Először a szívedben egy forró, égető láng gyúl,
S attól a pillanattól kezdve szemedből örökké könny hull.
Hiszen szerelmed szíve nem téged akar,
S most úgy érzed valami széttép, szívedbe mar.

Várod, hogy valaki úgy szeresse szíved, ahogy te őt szereted,
S úgy foghasd meg a kezét, hogy tudod többé el nem engeded.
De nem, mert nincs veled, vágyakozol utána,
Szíved állandóan csak a nevét kiáltja.

Lelked vérzik, szenvedsz, sírsz minden éjjelen,
Nem tudsz mit tenni, szíved szeretni kénytelen,
Csak ülsz, kisírt szemekkel az ágyadon,
S hallasz egy hangot, mi azt mondja : Fáj nagyon !

Könnyes szemekkel álomba ringatod magad,
Nem veszed észre, hogy lelkedben egyre több seb marad,
Azt hiszed, hogy majd az idő begyógyítja a sebeket,
Ezért kitépted, s oda adtad másnak a szívedet.

Ő észre sem veszi, hogy egy szív érte dobban,
S hogy egy lány szemében láng lobban,
Lelkedet nem akarja be gyógyítani, csak sebzi,
S minden nap a hazugságait újra meg újra kezdi.

Már megtanultál nélküle élni, de övé mindened,
Ha kellene érte eldobnád magadtól az életed,
S írod hozzá minden nap a könyörgő levelet,
Mindig várod, de soha nem jön rá felelet.

Egész nap rá gondolsz, nem tudsz mit tenni,
Bármit tesz örökre vele akarsz lenni,
Minden éjjel róla álmodsz, s suttogod : szeretlek,
S könyörögsz sírva : téged el nem veszíthetlek.

Lassan kezdesz beleőrülni, a szerelem elvakít
S szívedbe minden percben árny hasít,
Csak várod kétségbe esetten az ítéleted napját,
S hogy kit szeretsz egyszer talán feléd nyújtja karját...