Szabadságharc

Mire vársz még? Már csak a te lépésed van hátra... vagy előre.
Ne gondolj rögtön esküvőre... se gyászra!
Nincs még mit eltemetni, ha benned ég, mit én gyújtottam lángra.
Mondd, hogy nem volt hiába!
Mondd, de ne azért, mert hallani vágyom...
Arra én mondom, hogy hiába, mert úgyis kitalálom.
Mondd ki, hogy lásd, van erőd hozzá... egy ígérethez...
Egy szóhoz, mely minden félelmedet feláldozná,
Hisz nem tőlem félsz, hanem attól, amit e szó tőled elvesz.
Pedig már mellettem élsz... ismersz... látom, attól tartasz, tán mégsem,
S nem adnád a szabadságod, de ne feledd, azt nem kértem én sem,
S nem értem, ha úgy érzed, hogy miattam kéne lenned résen.
A szerelmed vagyok... több, mint bármelyik barátod!
Hát az lenne a dolgom, hogy ezt az eszedbe véssem?
Márpedig ritkán mondom, vagy csak egy üzenetet hagyok,
S remélem belátod, az én célom nem arról szól,
Hogy meg tudjalak győzni téged.... hanem ott lenni, mikor elalszol,
S úgy ölelni, hogy már akkor érezd: ébredéskor is ott leszek!
Úgy csókolni, hogy ne kérdezd, másnap estig mit teszek.
Ne kelljen mondanom, hogy rád gondolni fogok!
Ne kelljen mondanom! Legyen ez evidens, hisz egyértelmű,
Hogy míg együtt vagyunk, és a Föld forog,
Nincs érzés oly vehemens, mely köztünk ilyen kapcsolatot elnyű.
Így látom én, s íme egy üzenet, melyben ezt leírtam,
Ékesszólóan, rímekben, s szemedben úgy tűnhet azért,
Mert elmondani szemtől szemben nem bírtam,
Ám ha felnézel, láthatod, most is itt ülök veled,
Fogom a kezed, s ha csak ezt az egy kérdést komolyan veszed,
Akkor én úgy érzem, összekötötted az enyémmel az életed.