Sörgőzös vallomás

egy gyönyörű de múlandó pillanatot megélni a maga valójában
egy embernek nem lehet ennél nagyobb vágya
s mikor eljön
egy találkozás gyönyörű pillanata
mikor felvirrad egy új nap, s egy új élet, új remény
egy szem bogarában, egy mosoly rejtett zugában
felfedezed a saját arcodat
és mosolyra húzódik a tiéd is talán
de mert ez egy nagy talány
nem lehet az ember soha sem biztos
és semmiben nem hihet látatlanban
még akkor sem ha a két keze tartja
összefonja hogy el ne engedje többé
s bár csak a pillanata ragad magával
hogy elhitesse, nem is vagy egyedül
mikor üresen vár a szoba haza
a gyermek rádöbben hogy a
férfi kor még messze
s nincs ki még is vezessen
ha sírok magához öleljen
ha bajom van nyeljem le
oldjam meg magam, persze-persze,
tudom, mindig is ez jutott,
vártam és kaptam a semmit, fogjuk rá
mert csak ˝azt kaphatom, ami jár˝
itt és most ebben a világban
mikor minden perc keserves hiába
kergetnek a vágyak kegyetlen hibákba
anyám mondja ne ess ugyan abba a hibába
de ő is csak a magáét mondja még ha jót is akarna
nekem, mondja ő, de hiába
mert a fia elköveti ismét és ismét ugyan azt
rohan és koppan, fejjel a falnak, és elbontja,
s mikor a koponya betörik
a tüdő felhörög
és az utolsó lélegzettel kileheled lelkedet
elhagy mindened,
minden gondod, bajod és szerelmed.