Pillantás

Itt ülök most gyönyörűen,
s pompa mindenütt.
Illatfelhő vesz most körül,
s a gyöngysor a nyakamon érzem lágyan legördül.

Szemem ragyog, szívem remeg,
Sok idegen arc felém vetül,
s kérdőn mereng,
Hogy kerültem én most ide?
Kire várok, s minek jöttem?
Valójában én sem tudom,
csak valahogyan erre vetődtem.

De eszembe jut hirtelen, hívtak hát,
s ezért lennék most itt.
Csakhát kire is várok, s tulajdonképpen mit?
Bevallom nem merem, ki is merné kimondani...
Így hát egyenlőre jobb ha ezt titok fedi.

Pillantást érzek, s feltekintek,
elmosolyodom, hisz érzem,
Titkom megérkezett...
Egy ismerős alak, de a pillantás valahogy félénk,
valójában egymásról igazán tudomást sem vevés.

Kétségek és elszorult szavak,
érzem torkomban minden lélegzet megakad.
Hol van hát a magyarázat?
Ki érti én nem tudom...

Csak azt gondolom maradok még,
elrohanni nem fogok!
Majd a folyosón kullogok,
jönnek az újabb és újabb kanyarok,
néha még egy-két távoli pillantást is ellophatok.

Ezért hát végképp nem értem,
de ekkor ismét tekintetet érzek.
Egy pillantás, s egy mosoly repül most felém,
s ekkor ki más, mint a titkom kérdőn ér mellém.

Táncolok hát, a báli forgatagban,
pörgök és ő velem szemben mosolyogva.
Kétkezem fogva repül velem át a termen,
s az érzések szinte szélviharként örvénylenek bennem.

Táncunk édes, s milyen szerelmes a dal,
pillantásunk mély és érzem bele is pirulok én.
Ez a legszebb éjszaka, mely remélem örökké tart,
álmodom most, úgy érzem, ohh csak fel ne ébredjek még...

Még egy forgás a síma padlón,
s egymás szemébe mélyedés.
A zene lassul, már szinte szomorkás
s legszebb az egymásra pillantás.

Kezével magához húzna lassan,
s érzem az ölelés édes volna...
De ekkor a sors képembe nevet.
Barát szólítja és hirtelen semmit sem tehet,
mitsem annyit mond:
"Jó éjt és Ég veled!"

Vége hát, ennyi volt az álom,
a tánc és a bál is véget ért.
Nincs más csak szomorúság,
s könnyekkel nevetés.

Mást nem érzek: a táncomat akarom!
S érzeni, ahogy átölel karod.
Újra a szemedbe nézni, s a pillanatot,
mit elvettek, s többé vissza nem kaphatok.

A bál véget ért,
s te nem nézel felém,
eltűnt a pillantás,
s eltűnt a remény.

De érzem szívem szerelemtől ég,
s a csalódottság felemészt.
S érzem a szakadék nagyon mély,
s kimászni is elég nehéz...

Itt ülök most kisírt szemmel,
s viharfelhők mindenütt.
Szomorúság vesz most körül,
s a könnycsepp arcomon érzem lassan legördül.