Idegesen csörtet a pacsirta,
Pedig oly korán van még,
Tán nem is ébreszt, csak elsírja,
Mily hosszú volt néki az éj.
Bizony hosszú volt, és csodás,
Lármája nekünk altatódal.
Fekete szobádba bújt a mennyország,
Mégis millió szín áradt tova.
Mellkasod ívén csókvonalat húztam,
Mire beterítettél, pamlag helyett pamlagom,
És szerelmes verítékedben úsztam,
Örömtől repesve vergődtem a horgon.
Felhúztál végül az eddigi világból,
Még ficánkoltam a boldogságtól,
A szabadság fogságától,
Mezítelenségem forró ruhájától.
Hozzád szólok most, drága pacsirta,
Veled sírok, rikoltok én,
Nékem is későn pirkadt,
De nem eléggé!
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2004-03-16 00:00:00
|
Szerelmes
A szerelem olyan minta szél.
Nem tudni milyen erős lesz,meddig fog tartani,és ha elmúlt,mikor jön legközelebb...
Nem tudni milyen erős lesz,meddig fog tartani,és ha elmúlt,mikor jön legközelebb...
Nehéz dolog, hogy ne szeress,
Hozzászólások
További hozzászólások »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Andreas69 ·
A pacsirta csörtet, a vaddisznó meg csapkod a szárnyaival... :grinning:
Andreas69 ·
Most vettem észre, hogy még rikolt is! Az egyik legszebb hangú madarunk hogyan vetemedett ilyesmire? Gondolkozhatnál, mielőtt ilyen hülyeségeket írsz. Teljesen elrontod a különben jó hangulatú költeményt.
Vipike ·
Egyetértek az előttem szólókkal, a szótagszám nem igazán stimmel, a pacsirta csörtetése pedig... hát... nem az igazi... :) De azért remélem nem vesztetted el a kedvedet a versíráshoz. :)