Nyugodj meg!

Az idő folyik, mint a víz,
s lassú folyama átmossa a szív
minden rejtett zugát.

Néhány emléket elmos,
néhányat meghagy most,
az örök emlékek polcára sodorja.

Az ember csak áll,
s eltűnődve csodál.
Ott állok a parton s nézem őt.
Némán áll, s szenved,
de önnön lépése miatt senyved.
Nézem, s látom ahogy csak Őt, Őt…
Őt keresi, kutatja álmai között,
S keserves kínnal áll a kötözött.

Mondd miért nem figyelsz rám?
Mondd miért nem nézel rám?
Mi van ott a víz fölött?
Mi vonzó, hogy a ködöt
Nézed,
s bár közben érzed
szíved megszakad.
Mégis nézed, bár
megfogni már
nem akarod,
Hisz tudod elmúlt, nincs már.

Sírsz!
Te sírsz!
De hagyd el, vége már!
Gyógyítsd be sebed, s ne félj!
Ne csak hozzá ragaszkodj,
mert ígérem jön egy új,
mit tán most még úgy nem fúj
a szél feléd!

Csitulj, kedves csitulj!
Jön a zápor, s fellegből hull!

Csitulj, kedves csitulj!
Jön a zápor, s arcod tisztul!

Csitulj, kedves csitulj!
Fúj a szél, s más hangot zúg!

Csitulj, kedves csitulj!
Ég a tűz, s új lánggal élsz!

Csitulj, kedves csitulj!
A föld nyújtja kezét!


2005. 02. 02.