November 10

Sötét út, mi a bűnbe vezetett
S eső áztatta a borzalmas éjszakát,
A semmibe markol a hit,
Hiszi, elnyeri egyszer bűnbocsánatát.

Én tudom csak, nincs kiút már,
Elkövettem a legnagyobb hibát.
Lehajtja fejét megadón
Az ártatlanság s ítéletért kiált.

Hunynám le a szemem éjjel
De nem hagy aludni a kép,
Mit újra s újra látnom kell,
S fáj ahogy kérlelhetetlen tép.

Kék fények futnak a falakon,
Pára száll fel az útról,
Üvegcserepet áztat a lágy eső
S szakít el a szerelmes múlttól.

Hangosan sírnék én is,
Ahogy szorítom a zokogó testet,
Lelkem tükre darabokra törve,
Mit a félelem feketére festett.

Hányszor hallom a zokogást,
Hányszor tölti el lelkem űr,
Hányszor keresek kapaszkodót,
Hányszor hiszem, megmenekül.

De leírva már a büntetés
Kísérteni fog a pillanat,
S nem múlik el soha,
Csak ha az élet már megtagad.

S újra sír az éji szél !