Nem lesz így ebből...

A betonra estem előtted.
De a nyakam azért megszegem.
Ordítom akkor, hogy meghalld:
Szeretem látni a szemedben...
Hánytam, folyt az orrom.
Most mocskos könny pereg
a számon és alig merek
kemény arcodra nézni.
Indás, üres szavak múlnak,
nyúlnak körénk, majd akadozva,
koccanó, gyengéd üveggolyóként
a földre hullnak.
Véres hasadékot vájt közénk
egy untig emlegetett féreg.
Hiába. Így kell kóvályognunk.
Te gondolkozol, én meg érzek.
Párzunk hát serényen,
pedig a nyakam megszegem.
Nem lesz így ebből szerelem.
Már látom. De még várom...
a semmit és dacosan kivágom
hogy szeretem!
Szeretem a fények táncát látni,
szeretem a fények táncát járni
a ragyogó kék szemeden.