Nem jő az álom

Nem jő az álom,
De nem is várom.
Csak az ágyamon ülök,
És a párnámra dőlök.

Látom a mozdulatlan szobát,
S csak én vagyok, ki babrál.
Élettelen dolgok vesznek körbe,
S úgy érzem ők csaltak engem tőrbe.

Csapdában vagyok, mely elnyel,
De egészben nem tud, nem mer.
Előbb megoszt, s darabokra tép,
Még a pajzs is magát s nem engem véd.

Elárul a világ,
Nem nyílik virág.
A rózsa megszúr,
Az élet feldúl.

Körzővel vésed a falba,
Egyedül vagy kész akarva.
Kezedet bámulod és látod,
Vérrel tapad falhoz az átok.

Felolvasod az üzeneted,
Olvasható, nem tévedhetsz:
„Én vagyok, aki belülről figyel,
Nem menekülsz, magaddal viszel.”

Múltak az évek elfelejtetted,
Benned él, de te nem figyelted.
Most kitörhet végre a szörnyeteg,
Nem rejtőzik benned többet.