Nekrofília

Ne bámuld már azt a plafont! Lesimítom szemed.
Félrerúgom azt a kést, és melléd letelepszem.
Nem szorítasz vissza, de csak megszorítom kezed,
Nem pulzál már a csuklód, de kezed oly jó meleg.

Az ölembe hajthatod gyönyörű arcodat,
Mivel nem mondtad: "szeretlek" - érintem ajkadat.
De most és itt, az örökké tartó pillanatban,
Mintha csak akarnád, úgy tartalak karomban.

Meztelenre vetkőztetlek, s lássanak csodát!
Az egész tested merev, hát ennyire kívánsz már?
Közelebb vonom így hát magamhoz ezt az oltárt,
Mi kihűlő tested, ami annyi örömmel áld.

Válladon hunyhatom le most ragyogó szememet,
Összebújva alhatunk ma, de Te nem ébredsz fel.
Ugyan, ugyan, Szerelmem, ne foglalkozzunk ezzel!
Ez a mi éjszakánk akkor is, ha nem jön el a reggel.