Neked!

Semmit nem kértem, valamit mégis vártam, azt hittem tudod, mi is az én vágyam.
Vágytam rád, mondani nem mertem, így elvesztettem azt, kit szerettem.
Te mosolyogsz, én szenvedek, Te nem félsz én viszont reszketek!
Rettegek attól, hogy egy nap rám nézel, s szemembe mondod, én már mást érzek.
Mire szíved mégcsak titokban vágyik, eljön az idő, mikor valósággá válik.
Ha majd a szívedben ez az érzés ébred, hívj majd, hogy szeresselek Téged!
Tedd, amit tenned kell, ha menni akar, engedd el.
Ez a szerelem már rég nem tiszta.
Ahogy a folyó sem fordul vissza.
Engedd őt is előre menni, s ne akard már többé szeretni. Az Őszíve már rég nem a tiéd, hát engedd ki szívedből a szívét!
Engedd, hogy az érzések szabadon szálljanak, hagyd, hogy a vágyaid valóra váljanak!
Ne építsél várat, ne vonulj toronyba, ne fagyaszd a szíved jéghideg burokba.
Emeld fel a fejed, tekintsél előre, keresd a szerelmet, ne harcolj ellene!
Ha csalódsz, ne csüggedj hallgass a szívedre, tedd a bánatod örökre hidegre!
Ne akarj élni érzelmek nélkül, hisz az olyan mintha sírnál könnyek nélkül...
Noha a könnyek sem könnyítik meg az életed, de olykor jobban sír, aki kifele nevet.