Múlt, jelen!

Egyik este összevesztem anyámmal
Tudtam reménytelen a helyzet
Inkább hagytam
Felvettem a cípőmet és elhúztam

Mentem, sírtam,féltem
Egy reszkető érzés fogta el szívem
S az egész teste remegett
Megilyedtem,t érdre estem..

S az emberek néha lenéztek
’Mit csinál az lány ott térdelve?’
’Él még?’
Olyan sokan kérdezték

11 körül lehetett
Mikor közeledett
A város szinte üres volt már
Csak ő jött talán

Elöttem volt,s belenézett sötét képembe
Az ö szeme kékre volt festve
Kezem megérintette
S felhúzott vele!

Már nem féltem, mégis reszkettem
Csak annyit mondott: ’Gyere velem!’
És én mentem, de nem tudom mért
Nem ismert mégis segítséget nyújtott felém

Elvitt egy csodaszép helyre
Bár nem tuttam merre
Aszt hiszem, megremegett tekintete
Érdekes helyzet: egy srác fogta kezem

A hely egy kihalt temető volt
A sírok romokba
S mögötte egy kis kápolna
Nagyon merész!

A srácot azóta nem felettem
Minden este vele vagyok idefenn
Sokat járunk ide
E verset is épp itt kezdtem,s fejezem be

A hely örökre enyém, s övé
Szívünk életünk végéig egymásé
Még a halál sem választhat el minket
Örökre itt fogunk kisérteni remélem!