Minden egyes eltelt nappal és éjszaka,
Újból s újból velem megtanítatja,
Hogy mi az amit elveszítettem,
S mi az amit vissza úgy már nem szerezhetek.
Minden egyes pillanat és gondolat,
Mit szívfacsaró emlékek okoznak,
Megmutatja mi az amit vissza kell kapnom,
Amit tovább már nem szabad hagynom.
Hisz magamnak is félem bevallani, hogy kell
És az érzéstől már nem szabadulhatok el,
Hiszen még mindig ragaszkodom hozzá,
A körülöttem lévő emlékek eszembe juttatják.
Változott ő is és én is,
Lehet, hogy pont jó ez így.
Nem lehet mindig a másikat kikerülni,
Hiszen egyszer úgyis a szemébe kell nézni.
Mikor azt mondjuk egymásnak, hogy talán,
Csak mi tudjuk, hogy nem is így gondoltuk igazán;
Nem akartuk, hogy ez mind megtörténjen,
Hogy ez egyszer csak bekövetkezzen.
Adunk egymásnak egy újbóli lehetőséget?
Hogy hibáinkból tanulva, már csak jobb lehessen,
Minden ami ezután jön, s jönnie kell?
Kérdem én - szerinted ennyit megérne?!?
De lehet, hogy az egész csak a visszájára fordulna,
S még nagyobb bánatot okozna?
Hiszen akkkor kiderülne, hogy mit valósnak hittünk,
Nem volt az, csak a mi közös tévedésünk.
Mert nem volt egyetlen olyan perc se köztünk,
Amit jókedvvel s nevetve közösen töltöttünk,
Csak civakodás és bánat árnyékolja be emlékünk,
S talán a mostani állapot való csak nekünk.
Nem hiszem .....Hisz tisztán emlékszem,
A mosolyodra; a napokra mikor veled nevettem.
Vagy amikor óvtál, s próbáltál kordában tartani,
S hogy nem mindig akartam rád hallgatni.
Hiszen szeretem a szabadságot,
De most elvesztettem egy fontos barátságot.
Már semmi sem a régi körülöttem,
Pedig nem oly rég majd’ mindennek örültem.
Tovább már nem is csavarom a szavakat,
Utat engedek a gondolatnak.
Egy valamit a számításainkból mindig kihagyunk -
- Mind ketten önfejüek vagyunk!!!
Egy valamit soha se feledek -
- A mai napig szeretlek!!!
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-07-26
|
Történetek
Tavaly megtörtént lánybúcsú ami életem legextrémebb orgiájává vált.<br />
Néhany helyen kiszínezve,...
2025-07-24
|
Történetek
Sokáig szótlanul mentünk, miközben a kamion falta a kilométereket. Addi provákáltam egy isőután,...
2025-07-20
|
Fantasy
A fekete hosszú hajú nő felrakott egy fekete kávét és leült a konyhaasztal mellé. Az űrhajó...
2025-07-16
|
Történetek
Egy fiatal lány, aki keresi mitől lesz igazán jó neki.
2025-07-06
|
Fantasy
A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2002-02-20 00:00:00
|
Versek
Egy nap sem múlik el, hogy rád ne gondolnék,
Egy...
Egy...
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-11 00:00:00
|
Versek
Idd tekintetét napestig,
idd e mély gyönyört, ha enyhít,
képétől forrj, összefagyj.
Nincs kinek jobb sorsa volna;
s örömöd mégis nagyobb, ha
kedvesedtől...
idd e mély gyönyört, ha enyhít,
képétől forrj, összefagyj.
Nincs kinek jobb sorsa volna;
s örömöd mégis nagyobb, ha
kedvesedtől...
Hozzászólások