Minap, ahogy a buszon álltam...

Minap, ahogy a buszon álltam,
Egy áldott állapotú lányt láttam.
Sajnos terhes volt,
Ez az állapot,
Mert hely nem jutott neki,
Át meg nem adta senki.
Azon tűnődtem, hogy az emberek
Milyen közömbös lelkek.
Bár a helyükben, az meg lehet,
Én is ugyanígy cselekedtem
Volna, ha ültem volna,
És nem tűnődök ottan.

Ha e lányra néztem,
Valami megigézett.
Ugyanazt láttam,
Mint a többi lányban,
Ki hordja már
Szíve alatt magzatát.
Azt a boldogságot,
A gyönyörű lángot.
Egy angyal volt,
Ki tudja jól,
Olyat tesz a világgal,
Mit oly’ kevesen már ma.
Égi adományt ad,
Esélyt, egy újabbat.
Hogy e világ megváltozhat,
Édes gyermeke által.
Bár azt nem tudhatjuk,
Krisztus lesz vagy antikrisztus.
De ez csak rajtunk múlik,
Azon, mire tanítjuk itt.
Hisz eredendően
Mindenkiben
A jó és a gonosz
Az angyal és a rossz
Ott van a lelkében,
Annak is a tövében.
Magként mindkettő,
S valamelyik jobban nő,
Túlnövi a másikat,
S maga mögé szorítja.
Ezért gyerünk, kérlek!
Neveld szépen!
És akkor a világ szép lesz,
Melyben örülve élhetsz.
Ahol az emberek szeretnek,
Egymásra figyelnek.
Ahol a gyűlölet csak
Rövid kósza gondolat.
Mindenki azon van,
Hogyan segíthet a másiknak.
Nem a pénz a legfontosabb érték
Nem nézik, honnan jöttél.
Ahol a minőség számít,
S nem a mennyiség ámít.
Szenvedélyt nem szerekben, testekben lelnek,
Hanem ott, ahol találkoznak a lelkek.
Ahol van idő megállni
A másikat csodálni.
Ahol, bár létezik a rossz,
De max csak a szeretet ostoroz.

Ha jól mutatjuk meg az utat,
A világ soha el nem bukhat.
Talán a buszon is átadják a helyet,
S nem kell tartanod édes terhed.
Tudod mit? Talán rajtam a sor.
Végre én is legyek hasznos.
Megígérem legközelebb,
Ha lehet
Helyet foglalok,
S nektek átadom.